Túl vagy feszítve? Nem bírod a folyamatos zrikálást? Ne feszítsd túl magad! Add ki minden dühöd és öngyilkos frusztrációd! A hardcore dinoszauruszai a fővárosban döngölnek a nyár kellős közepén.
A könnyűnek titulált műfaj egyik legsúlyosabb formációja nyolcvanegy nyarán, a nyugati part egyik idilli szegletében alakult. Az egyáltalán nem idilli életről filozofálgató, (értsd: súlyos riffekre, súlyos dumákat lökő) Suicidal Tendencies amolyan kulcs- és egyben kultbandája is volt a kilencvenes éveknek. Szokás olyasmiket közölni, már csak a nyeretlen kétévesek kedvéért persze (nem minthogyha ők lennének majd legtöbben a Balkánban, viszont nem is tudják, mit hagynak ki), tehát szokás olyanokat közölni, hogy a kezdet kezdetén itt nyomta a basszert Robert Trujillo, a Metallica jelenlegi mélyhangszerese. Ugyanakkor viszont felesleges az ilyenfajta PR-kodás, a kaliforniai bandának nem kell cégér. A HC és punk úgyis mindent visz. A főnök Mike Muir egyébként idén két albumot is tervez. Az őszre ígért zsír új Suicidal Tendencies-hangzó mellett másik bandájával, a No Mercyvel is felveszik annak régebbi számait. Hogy az izgalom a tetőfokra hágjon, itt jegyezem meg, hogy a ST-tagokat is tömörítő őrült, technikás funk metált nyomó Infectious Grooves is újít idén.
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek






