A Xiu Xiu 2002 óta kilenc koronggal keltette a zavart azokban, akik nem szeretik, ha szexuális tabukról dalolnak nekik zavarba ejtő kitárulkozással és el-elcsukló, ártatlan hangon. A San Jose-i banda elektronikával kokettáló folkos art rockját embert próbáló experimentalizmussal injekciózta be, mindezt pedig azzal dobta fel, hogy dalaik a legváratlanabb dramaturgiai pontokon belezték ki saját magukat. Káoszból harmóniába, és vissza.
 
Ehhez képest Stewart állította, a The Gossip vagy a The Decemberists egykori kiadójánál, a Kill Rock Stars-nál idén megjelent Dear God I Hate Myself (finom utalás a Nirvana-féle I Hate Myself And I Want To Die-ra) jóval könnyebben adja majd meg magát. Igaza lett, részben. Mert bár a Xiu Xiu továbbra sem mond le arról, hogy úgynevezett művészi produkcióval igazolja magát, a korong mégis valószerűtlenül dallamos.
 
Jamie Stewart rebegő hangja és dallamfűzése nem egyszer Morrissey-t vagy Peter Gabrielt idézi, az alapokban ott a New Order haláldiszkója, az Oneida poszt rockja és Björk kísérleti elektronikája. Vonósok, billentyűsök, ezerféle ütős, kvarcjáték-zsizsegések, puttyogások, primer elektronika építik fel ezeket a komplex agymenéseket, melyek pillanatról pillanatra strukturálódnak át, mindig Jamie Stewart lelkiállapotához igazodva.
 
Az unokatesó, Caralee McElroy nélkül, a Deerhoof tagjaival felvett Dear God I Hate Myself végzetesen és gyötrően lírai, extravagáns és tűnődő egyszerre. Egyenes vonalú, egyenletes mozgást végző pop nincs a lemezen. A nyitó Gray Death, az electropopos Chocolate Makes You Happy, a folkos Hyunhye's Theme, a címadó, a bendzsóval megbolondított Cumberland Gap vagy a nem kevés nyolcvanas évekbeli szintipop remineszenciát tartalmazó This Too Shall Pass Away (For Freddy) mind alkalmasak arra, hogy kifürkésszük Isten gondolatait.