Kresalek Dávid Riporter drótszamáron című dokumentumfilmjét mutatják be február 12-én, 19.30-tól a Toldi moziban. A mű témája a a budapesti biciklis közlekedés mindennapjai, a Critical Mass és más bringás civil szervezetek küzdelme.
Kapcsolódó cikkek
A Riporter drótszamáron a mindenkori hatalom és a civilek viszonyát kívánja bemutatni, és ehhez a biciklizés hazai állapota kitűnő példának bizonyul. A mű a hagyományos dokumentumfilmes eszközöket ötvözi fikciós és animációs elemekkel. A film rendezője a film szereplője is egyben: láthatjuk, amint bringával járja a várost a riportalanyok, a tipikus bringás helyszínek és a Critical Mass-felvonulás között.
A dokuban megszólal László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke, Kükü és Sinya a Critical Mass képviseletében, de nem hagyták ki az autósokat sem: kifejti véleményét Legin István és Murányi József is az Emberibb Parkolásért Mozgalomtól. A városvezetés álláspontját Kerényi László Sándor, a közlekedési főosztály vezetője képviseli.
Kresalek Dávidnak egyébként nem a Riporter drótszamáron az első dokumentumfilmje – korábban Kis sugárzás és Hackni címmel rendezett dokukat. Utóbbi alkotás a 39. Magyar Filmszemlén elismerő oklevélben részesült. Az új film mostani vetítésére szóló jegy vásárlásával pedig érdemes sietni, mert állítólag teltház várható. A belépő 500 forintba kerül.
(filmhu, est.hu)

1 komment|Szólj hozzá!
Tegnap meg tudtam nézni a filmet. Tetszett. Sajnálom, hogy a Filmszemlére ez a film nem tudott bekerülni.
A vetítőteremben, üllő sok-sok fiatal megnyilvánulása alapján, elmondhatom, hogy ez a dokumentumfilm, elnyerte a nézők tetszését.
Amit hiányoltam:
Sajnálom, hogy a filmben nem lettek megszólítva az utakon, nap, mint nap, járműveket vezető gépkocsivezetők. Ők el tudtak volna mondani olyan jelenségeket, amelyek, a kerékpározók életveszélyes manővereiket mutatták volna be, illetve meg, a nézőknek.
Nem elég, ha veszünk egy biciglít, sokkal inkább fontos lenne, ha minden „Drótszamaras” ismerné és betartaná a közlekedési, és az emberi szabályokat!
Mire is gondolok?
Például, mikor a kerékpáros, a járdán megy, kb. 25-30 km-s sebességgel, nem gondolva arra, hogy a kapukból kilépő embereket elütheti.
Nagyon veszélyes, mikor a két keréken haladók, a járdáról leugratnak, a sávban haladó autó elé. Ezzel megijesztik, és vészfékezésre kényszerítik az autósokat, ami sok esetben akár életveszélyes helyzeteket teremthet.
S még egy észrevétel:
Mint láthattuk a Dávid is az egész film felvételén LÁMPA NÉLKŰL, és több esetben az úttesten középen közlekedett, mikor a KRESZ a „JOBBRATARTÁST” írja elő!
Még egyszer: a film tetszett és további sikereket kívánok a Dávidnak és a stábjának!

vidraölő
|
2010-02-13 10:42:33
Új hozzászólás
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek