Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

[Rec]2
|
est.hu:
6/10
|
olvasói:
8/10 (13)
A hazánkban is bemutatott 2007-es spanyol horrorfilm, a [REC] olyan kirobbanó sikert aratott, hogy nemcsak amerikai remake-et forgattak belőle (Karantén címmel), de időközben az eredeti rendezők elkészítették a folytatását is.
A [Rec] 2. legnagyobb telitalálata, hogy közvetlenül ott folytatódik, ahol az első rész abbamaradt: a [REC]-ben megismert helyszínre, a rejtélyes fertőzésben szenvedő zombiktól hemzsegő, védőponyvával bevont bérházhoz ezúttal kommandósok érkeznek, akik azért hatolnak be a veszélyes helyre, hogy egy orvos vezetésével begyűjtsék a kórt elindító kislány vérmintáját és kimentsék az esetleges túlélőket. A vériszamos házban azonban természetesen ők is összefutnak néhány zombival, pár illetéktelen behatolóval, sőt a végén még olyasvalakivel is, akire a néző egyáltalán nem számít.
 
További különleges megoldás, hogy amellett, hogy a [Rec] 2-ben megmaradt a már az első részben is alkalmazott radikális szubjektív kamera (az eseményeket a hősök rángatózó felvevőjén keresztül követjük), ezúttal többféle nézőpontot és egymást keresztező szálakat is kapunk. Újdonságnak számít ezenkívül, hogy az alkotók engedtek a konformizmusnak, és a hitelességet feláldozták a szórakoztatás oltárán: míg az első részben nagyon zavaró volt, hogy olyannyira igazinak tűnt az egész, hogy gyakran szinte semmit sem lehetett kivenni a képeken, most ügyeltek a profi látványra. Ezzel (és az abszolút fantáziátlan ördögűzős cselekményelemmel) ugyan munkájuk tucathorror lett – de legalább jól látható. 
fürkész
2010.04.20
|
Rec 2
spanyol horror, 85 perc, 2009
A para folytatódik, amikor egy kommandóscsapat orvosa kézikamerával felfegyverkezve hatol be egy lezárt lakásba.
Forgalmazza: Cinetel
Bemutató: 2010. április 22.
3 komment|Szólj hozzá!
Én először ezt a filmet láttam, és csak utána néztem meg az első részt. Szerintem szörnyű. Én horror/thriller rajongó vagyok, ezért nagyon vártam ezt a filmet, mert az egyről csak jókat hallottam. De szerintem nagyon nem volt se ijesztő, se meglepő, se újdonságtartalmú. Engem nagyon idegesített a folyton elromló videókamera, meg hogy ide-oda billeget, szinte élvezhetetlenné tette... De ez persze csak egy vélemény.
Én
|
2010-05-27 10:55:39
Rec 2

Lendületes film ami sokkal többet add mint az első rész. Persze aki nem láttam az elsőt az is tudja élvezni annyira nem kötődik. Sokkal több vér van benne és sokkal jobban ijesztget is. Ráadásul megtudjuk az egész történet hátterét.

10/10
jack0808
|
2010-04-21 13:47:56
Fasza
12
|
2010-02-25 12:13:35
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.