Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

CineMaestro a Cinema Cityben
|
2010. február 9. - június 23.
Február 9-től opera- és balettelőadásokat is élvezhetünk a Cinema City mozikban. A Cinema City Arénában, illetve több vidéki filmszínházban a londoni Covent Garden Royal Opera House előadásai láthatók HD minőségben, térbeli hangzással.
A program fővédnöke Szinetár Miklós, aki szerint a Londoni Operaház, a Covent Garden a világ egyik legszínvonalasabb operaháza, melynek opera- és balettelőadásai mértékül szolgálhatnak minden operát játszó színház számára. 
 
„Az első öt cím jelzi szándékunkat a változatosságra, hogy egyazon magas színvonalon bár, de nagyon különböző műveket láthassanak. A Figaro házassága lélektana, a Carmen romantikája, a Don Giovanni démonisága három különböző arca az operának. És ehhez társul a Rómeó és Júlia-balett látványossága” – véli Szinetár. 
 
A sorozat nyitóelőadása tehát a Figaró házassága című operafilm lesz, amit február 9-én, 19 órától nézhetünk (és hallgathatunk) meg a budapesti Cinema City Aréna 18-as termében, ahol Szinetár Miklós mond bevezetőt a darab előtt. A művet további előadásokon is bemutatják az Arénában (február 17-én, 20-án és 24-én), és a pécsi, a miskolci és a győri Cinema Citykbe is eljut. 
 
Az összes időpont és a teljes repertoár (melyben a fent említett címek mellett még a Traviatát találjuk) megtekinthető a www.cinemaestro.hu honlapon, ahol jegyfoglalásra is lehetőség van. További információt a szóban forgó site mellett a cinemaestro@cinemacity.hu e-mail címen is kérhetünk. 
 
 
 
(cinemaestro.hu) 
 
 
2010.02.08
|
2 komment|Szólj hozzá!
Megmondaná valaki, hogy Szegeden miért nincs?
pg
|
2010-03-03 12:48:59
Sziasztok!

Volt szerencsém megtekinteni a tegnapi (2010.02.09) nyitóelőadást. Sajnos csak negatív élményről tudok beszámolni - egy kivétellel, ugyanis a szünetben felszolgált fagylalt nagyon finom volt. De ehhez semmi köze a szervezőknek.
Sajnos már második alkalommal láthatok valamit Szinetár Miklós rendezésében vagyis ez alkalommal fővédnöksége alatt. Az egyik az Ő által rendezett Figaro Házassága c. Opera előadás volt az Erkel színházban. Silány, értékelhetetlen, rossz. Ezek a jelzők jutnak még most is eszembe pedig több mint 3 éve volt hogy láttam. Laikus vagyok de valami miatt kedvelem az Operát. Hát a mostani rendezés (mármint rendezvény) is silány, minőségi szórakoztatást messziről kerülő szinvonalú volt. A rendezvényről inkább "lehúzós" érzése maradt az embernek mintnem "bukdácsoló kezdés".

A közvetítés nem élő volt. Ezt nem róvom fel nekik mert nem így hírdették, de gondosan el is hallgatták hogy egy 2006(!)-os felvételt fognak levetíteni.
A HD képminőség annyira volt a valóságtól mint a jóismert Makó Jeruzsálemtől. Inkább egy poros TV kijelző minőségére hasonlított mintsem nagyfelbontású képhez.
A térhatású hangzás - a brossúra szerint - pedig merő hazugság. Már már az élvezhetetlenség határát súroló magas alapzaj (zúgás) kísérte végig a zenészek játékát ami néhol túl hangos volt, néhol alig hallatszott. Ugyanez elmondható a szereplők hangjáról.

És még nincs vége. Igazat adok annak aki a ezt a népszerűnek számító darabot választotta kezdésnek, ami mindenképp vendégcsalogató. De kiábrándító hogy nem nézte meg előtte, vagy nem nézett utána hogy az elmúlt 4 évben készült-e jobb felvétel, jobb rendezésben, jobb színészi előadással. De lehet hogy összehasonlításnak Szinetár Miklós darabját vette alapul ami után ez valóban minőséginek mondható.

Én ezentúl biztosan messziről fogom kerülni minden komolyzenei, kultúrális eseményt amit Sz.M. véd vagy fémjelez. Többek között a Cinemaestro rendezvényeit is.
Ha másért nem azért hogy elkerüljem hogy az előadás végén a kezembe nyomjanak egy "Elle" magazin 2009 decemberi számát mint valami fantasztikus ajándék.
És a kritikámnak még nincs vége de inkább abbahagyom. Sajnálom hogy csalódnom kellett és ezzel nem voltam egyedül.

Aki valódi Opera élményt szeretne átélni annak javaslom a MÜPA rendezésében zajló Opera közvetítést. Élőben, valódi HD minőségben, minőségi színészekkel professzinális rendezésben a New York-i Metropolitanból! Nem is lehet rá jegyet kapni, mindíg telt ház van, árban pedig majdhogynem kedvezőbb (bérlet).

Remélem azért volt olyan is akinek tetszett.

Esmint S.
Esmint S.
|
2010-02-10 17:06:00
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.