Téli uborkaszezon
|
4. heti nézettségi adatok
A negyedik héten ismét az RTL Klub nyert meg minden estét a kereskedelmi korcsoportban, azonban átlagos közönségaránya a két héttel ezelőttinél is alacsonyabb lett; a múlt héten 27,5 százalékra futotta.
A TV2-nél ez a szám 21,4 százalék lett, ami 6,1 százalékpontos különbséget jelent a két csatorna között. 
 
A TV2 tehát tartja szilárd második helyét a mezőnyben, azonban a fiatalok körében a korábban jónak tűnő ötlet, miszerint a Jóban rosszban című szappanopera napi adagját megduplázzák, múlt héten már nem jött be, és inkább az RTL Klubos Fókuszt választották a Jóban rosszban első epizódja helyett, utána pedig egyértelműen a Barátok közt volt a nyerő. A teljes lakosság körében többé kevésbé még sikerült megőrizni a Jóban rosszban pozícióját, és az öt napból két napon a Fókusz helyett inkább a TV2-es szappanoperát választották.  
 
A teljes lakosság körében egyébként a Széf diadalmaskodott, míg a fiatalok körében inkább a Barátok közt epizódjai értek el nagyobb sikereket. A teljes lakosság körében az első három helyen Sebestyén Balázs vetélkedője végzett, negyedik lett a legnézettebb, szerdai Barátok közt, majd ismét egy Széf-adás következik. A hét legnézettebb műsorát, a szerdai Széfet 1 814 962 néző követte figyelemmel, ami nem éppen magas szám, de múlt héten már ennyi is elég volt a sikerhez. A kilencedik helyen kerül a listára elsőként a TV2, legnézettebb műsora, a vasárnapi Tények volt, valószínűleg a szokatlan hóhelyzet érdekelte a nézőket ennyire. Persze ebben az eredményben benne van a Napló magas nézettsége is, amely a tizenkettedik helyen végzett. Az első huszonhét helyen az említett Széf, Barátok közt és Tények adásokon kívül a Fókusz, az RTL-Híradó és a Jóban rosszban epizódjai borítják el a listát, huszonnyolcadik helyen ért célba a Cobra 11 című német akciósorozat. A teljes lakosság körében a legnézettebb film az És megint dühbe jövünk százezredik ismétlése lett, melyet az RTL Klub szolgáltatott nekünk szombat este.  
 
A tizennyolc és negyvenkilenc évesek körében az első hat helyen a Barátok közt öt epizódja és egy RTL-Hírek áll, hetedik lett a hét legnézettebb filmje, az RTL Klubon, vasárnap sugárzott Csonthülye című vígjáték. Tízedik lett ebben a korcsoportban a Cobra 11, tizenegyedik helyen végzett a TV2 vasárnapi filmje, A sherwoodi erdő titka. A Széf legnézettebb, hétfői adása a tizenötödikként ért célba, tizenhatodik lett a TV2 vasárnapi Tényekje, tizenhetedik pedig a Doktor House, szintén TV2. A fiatalok körében a Jóban rosszban legnézettebb epizódja csupán a huszonötödik helyen tudott végezni. 
 
Tehát a sorrend a főműsoridőben, a kereskedelmi célcsoportban mért eredmények szerint; az első helyhez a múlt héten 27,5 százalékos közönségarány is elegendő volt, a TV2 21,4 százalékkal lett második. Harmadik a Viasat3 (5% SHR), negyedik a Film+ (4,8% SHR), ötödik az MTV (4,1% SHR), hatodik pedig a Cool TV lett (3,8% SHR). 
bj
2010.02.03
|
1 komment|Szólj hozzá!
Gyerünk TV2 ! Más lapotok nem volt,mint Hajdu Péter ?
tis
|
2010-02-03 15:34:58
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
H
21
K
22
Sze
23
Cs
24
18:15
Az ifjú farkasember
amerikai vígjáték, 1985
18:15
Rango
amerikai animációs film, 2011
18:15
Szingli mami bevetésben
amerikai filmdráma, 2003
18:20
Az őrzők legendája
amerikai animációs film, 2010
18:45
Egy lányról
angol filmdráma, 2009
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.