Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Halálkeringő
|
est.hu:
6/10
|
olvasói:
6/10 (29)
A korábban kísérleti rövidfilmekkel (Modern Times, Tóni) jelentkező Köves Krisztián Károly most kísérleti nagyjátékfilmet forgatott – hiszen itthon egy tompa színekben úszó kamarathriller annak számít.
A Szabó István (nem az Oscar-díjjal jutalmazott titokszolga, hanem a nevét bitorló filmközeli személyiség) forgatókönyve alapján forgatott Halálkeringő már csak azért is különleges darab, mert az ezredfordulós magyar film két meghatározó alakja játssza a két főszerepet: Dobó Kata hollywoodi kitérő után lett ismét hazai színésznő, Kern András pedig néhány kevésbé fajsúlyos filmszerep (Csudafilm, Casting minden) után végre olyan karaktert alakít, mely számára is kihívás lehet. A kissé merész alaphelyzet (férjét frissen meggyilkolt rendőrnő gátlástalanul iszik, dohányzik és kokainozik romos lakásában, amikor 30. születésnapján betoppan hozzá régen látott szupernyomozó apja, aki mellesleg halálos beteg) lassú kibontása még meghökkentőbb végkifejlethez vezet, és közben rafinált módon ismerhetjük meg az apa-lánya kapcsolat és a bűntény intim részleteit.
 
Klasszikus, színpadra termett műhöz van tehát szerencsénk, melyet a rendhagyó díszlet (stílusosan kopottnak szánt lakás), a plánok állandó – már-már izgalmas – váltogatása és a kukucskatív rendezői koncepció igyekszik fogyaszthatóvá tenni, mérsékelt sikerrel. A Halálkeringő cím akár a Sátántangóra is rímelhet, ez a kísérlet azonban jóval óvatosabb, és Tarr tehénrúgásához képest szúnyogcsípés csupán. 
csmozi
2010.01.08
|
magyar filmdráma, 100 perc, 2009
Kamarakrimi egy terhes-drogos-alkesz rendőrnő, haldokló édesapja és szerelmei részvételével.
Forgalmazza: Szuez Film
Bemutató: 2010. január 14.
Én csak tegnap láttam, de nem szabadulok a film nyújtotta élménytől, egyszerre hátborzongató és felemelő. A filmzene annyira megfogott, hogy már legalább ötvenszer meghallgattam.... Kicsit úgy érzem, bent ragadtam a lakásban....
Brucknerné Körmendi Katalin
|
2011-12-12 00:39:32
Ja, még annyit, hogy kisérleti játékfilmnek nevezni... Ez nem játék, ami vér itt elfolyt...
Blosh
|
2010-02-04 13:38:36
Szerintem elismerhető, hogy messze kimagaslik a film látványvilága a magyar filmipar eddigi munkájából.
Blosh
|
2010-02-04 13:34:58
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.