Nem sikerült megállapodnia egymással a Digi TV-t üzemeltető RCS-RDS cégcsoportnak és az MTV Networks International-nek, ezért január 8-tól nem lesz elérhető a Digi TV kábelkínálatában a Music TV, a Comedy Central és a VIVA műsora.
Az MTV Networks az alábbi közleményt adta ki ezzel kapcsolatban:
„Társaságunk, az MTV Networks International hosszú időn keresztül tárgyalásokat folytatott az RCS-RDS cégcsoporttal (közismertebb nevén Digi TV-vel) a magyar Music TV, a Comedy Central, illetve a VIVA csatornák elosztását szabályozó szerződések megújításáról. Az elmúlt évben tett minden igyekezetünk ellenére sem eredményeztek azonban ezen tárgyalások mindkét fél által méltányosnak tekintett megállapodást, és emiatt a fent nevezett csatornák 2010 január 8-at követően előreláthatólag nem lesznek elérhetőek a Digi TV műholdas és kábeltévé előfizetők számára. Az MTVNI természetesen csalódott a történtek miatt, és biztosítani szeretné nézőit arról, hogy mindent megtesz a helyzet mielőbbi, megnyugtató rendezése érdekében és továbbra is megállapodásra törekszik az RCS-RDS cégcsoporttal.
Mindeközben csatornáink továbbra is megtalálhatók a Sat TV, a UPC Direct, a Hello HD, az Antenna Digital és csaknem minden magyarországi kábelszolgáltató kínálatában.”

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek