Kisvárosban fiatalnak lenni, úgy tűnik, mindenhol egyforma, de Törökországban a szokásosnál is sivárabb, főleg, ha az ember fiának tejesemberként csacska irodalmi ambíciói is vannak. Yusuf tejet és sajtot árul özvegy, de még mindig csinos anyjával a piacon...
...csakhogy a fiú nem nagy segítség, mert egész nap álmodozik, és arra vár, hogy valamelyik irodalmi magazin végre leközölje verseit. Sajnos az irodalmi magazinok már csak olyanok, hogy kevés verset közölnek, azokat is főleg ismert költőktől és azok ismerőseitől, így hősünk továbbra is tejet árul és ha nem is tudatosan, de kerüli a munkát, miközben a jobb és a rosszabb jövő lehetősége is feltárul előtte. Végre publikálják Yusuf egyik költeményét, és találkozik egy szép lánnyal, aki odavan a költőkért, ám közben megérkezik a behívója, anyjának pedig udvarlója akad.
A leírtakból nyilván látszik, hogy Semih Kaplanoglu ezúttal sem brutális akciófilmet rendezett, hanem a nemrég nálunk is bemutatott Jumurta után ismét visszatért a kies anatóliai tájra – vagy el se ment onnan –, és megint egy Yusuf nevű férfit helyezett számára kényelmetlen helyzetbe, sőt, az előző film óta befutott szépséges Saadet Aksoy is újra feltűnik. Mindez nem véletlen, mert a Tejesember egy metafizikai trilógia középső eleme, és elődjétől legfeljebb annyiban különbözik, hogy főhőse fiatalabb, és több bizarr elemet vonultat fel, mint például a nyitó jelenet, amelyből kiderül, hogyan kell tejjel kígyót űzni vagy Yusuf váratlan találkozása az óriásharcsával.

Süt
német-török filmdráma, 102 perc, 2008
A Tojás-Tej-Méz trilógia második részében a rendező költő-alteregója szembesül a mai török valósággal.
rendező:
Forgalmazza: Mozinet
Bemutató: 2009. december 10.
Bemutató: 2009. december 10.
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek