Aki csak egy kicsit is jártas a pécsi éjszakai életben, vagy finomabban fogalmazva, jár szórakozni, az biztosan vágja, hogy „ha Fordan, akkor biliárd”. És persze igaza is van, de azért nem is. Vagy nem csak.
Mert kétségtelen tény, hogy a város, sőt (valószínűleg) az egész régió legismertebb, legnagyobb, legjobban felszerelt, legmodernebb biliárd (nem is terme, hanem egyenesen) központja a szóban forgó intézmény. De azért, ha, mondjuk, az itallapot végignézi az ember (önmagában is élmény, mert igényes), akkor rögtön leveszi, hogy nem egy „igyunkegykortyotkétlökésközött” típusú helyre tévedt be. A kávéból készült költeményeket – na meg a tejkoktélokat – külön is kiemelném, a rövidital kínálat (azon belül a whisky főleg) is megér egy misét, a koktélok nemkülönben, és az új konyhát sem nevezném átlagosnak.
Az árak alapból kedvezőek, no és a pizzák (26 féle) és lepények (10 féle) mellett most már teljes ételsorból lehet rendelni. Levesek (tárkonyos borjúragu), előételek (caprese), tészták (lasagne), főételek (bélszín roston), halak (fokhagymás garnéla), saláták és desszertek, egyszóval minden, mi szem-szájnak ingere.
Ráadásul folyamatosan vannak italakciók is. További kedvezményeket biztosít a klubtagság, amire szintén van lehetőség, de például anélkül is 50% kedvezménnyel biliárdozhatnak a PTE-s hallgatók hétfőnként, lévén egyetemi nap. És ha már – természetesen(?) – visszakanyarodtunk a biliárdhoz, a már dicsért itallap bevezetőjéből én is sok újdonságot tudtam meg például a játék eredetéről. Az asztalok egyébként éppen a közelmúltban kerültek áthúzásra, méghozzá egy speciális posztóval, aminek a színe „tournament blue”. Ezt használják ugyanis a nagyobb tornákon, világbajnokságokon, mert így egyértelműbben meg lehet különböztetni a színeket a tévéközvetítésben, ráadásul a játékosok is jobban látják a golyót…
Fordan Center
Pécs, Bajcsy-Zs. u. 14-16.
Tel.: 72/336-648
www.fordancenter.hu
Kávéféleségek: 230–440 Ft; Csapolt Dreher: 390 Ft/0,5l; Üveges sörök: 310–690 Ft; Whisky-k: 420–840 Ft/4cl

Urbitális Majális 2012 Budapest, 2012. május 1 - 31.
Bogarak, lepkék, madarak Győr, 2012. május 3 - 31.
Tavaszi Művészeti Fesztivál 2012 Bp Budapest, 2012. május 11 - 26.
XVIII. Szegedi Borfesztivál Szeged, 2012. május 18 - 27.
Bakony–Balaton Geopark Hete Veszprém, 2012. május 21 - 27.
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek