Minden nőnek az az álma, hogy egyszer Csányi Sándor mellett ébredjen az ágyban. Nos, ebben a történetben sokaknak összejön, csakhogy a mi Sanyinknak nem hiába vannak hűséges kutyaszemei: végül visszatalál igaz szerelméhez.
A forgatókönyvíróként végzett Orosz Dénes 2005-ös Melletted című rövidfilmjét előtanulmányként használva vette a bátorságot, hogy letegye a Poligamy ötletét Herendi Gábor asztalára, aki kapásból le akarta nyúlni azt, aztán inkább a produceri székben foglalt helyett, és hagyta, hogy Orosz rendezze meg saját történetét. Bölcs döntés volt, a fiatal író-rendező ugyanis nem a vásári klipkomédiák és átgondolt parasztvakítás szerelmese, hanem a finom cselekményépítés és karakterrajz elkötelezettje, ráadásul arra is képes, hogy egy viszonylag összetett történetbe filmnyelvi idézeteket és poénokat csempésszen.
Így kerül a gyermekvállalás előtt álló fiatal pár kacifántos kalandjába szappanopera-paródia, némi mozgásgyakorlat Liliomfi vezényletével és sok-sok párhuzamos valóság. Hősünk, András (Csányi) ugyanis kissé elbizonytalanodik, miután öt év után összeköltözik szerelmével, Lillával (Tompos Kátya), és lelkiállapota – rejtélyes módon – környezetére is hatást gyakorol: 9 hónapon keresztül rendszeresen más Lilla mellett ébred, miközben a világon minden egyéb változatlan.
A Poligamy egy olyan párkapcsolati filmtanulmány, mely elsősorban a huszonöt éven felülieknek tartogat tanulságokat, de tetszetős kiállításának köszönhetően minden korosztály számára élvezhető. Egy film, mely az alkotók ígéretéhez hűen maradéktalanul romantikus, és maradéktalanul vígjáték – csak az átlagosnál kicsit okosabb.

Poligamy
magyar romantikus vígjáték, 85 perc, 2009
Egy közvetlenül családalapítás előtt álló férfi kellemes csapdába kerül: mindennap más nő mellett ébred. Újmagyar romantika a Herendi-művekből.
rendező:
színész:
Forgalmazza: Skyfilm
Bemutató: 2009. december 10.
Bemutató: 2009. december 10.
10 komment|Szólj hozzá!
És még annyi, hogy az embernek elment a kedve mindenféle elemzéstől, csak arra vár, hogy ,mielőbb elfelejtse az egészet. Nem ér annyit a film,. hogy gondolkodjunk rajta.
pestinő
|
2010-01-09 18:37:38
Iszonyúan vontatott volt és egy idő után tök unalmas is. Mondja meg valaki, mi volt benne az a nagy okosság, amit eddig a nagy filmrendezőktől nem láttunk? Kedvelem Csányit, de most egy kicsit herótom van tőle. Egy darabig nem akarom látni se moziban, se színházban.
pestinő
|
2010-01-09 18:35:18
Szerintem is a film egy fabatkát sem ér, nem hogy 1150.-Ft-ot.
Forintba kifejezve 250-300.-Ft-os jeggyel kellene árulni.
Forintba kifejezve 250-300.-Ft-os jeggyel kellene árulni.
klarissza
|
2010-01-08 10:52:33
Új hozzászólás
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek