Lilu visszatér a képernyőre
|
Soha nem sugárzott ennyire – mondják róla lépten-nyomon. És valóban, Lilu boldogabb, mint valaha, hiszen élete legfontosabb szerepét töltheti be, anya lett. Augusztus 6-án adott életet első gyermekének, Dávid Rubennek.
„A napjaim az elmúlt hónapokban csak a fiamról szólnak, minden pillanatot szeretek megélni vele. Természetesen miután az első babánk, még sok feladattal meg kell birkóznom, de minden percét élvezem az apró nehézségek ellenére is. Dávid mosolygós, vidám baba, ritkán sír, szinte csak akkor, ha fáj a hasa, vagy éhes. Én pedig igyekszem megfelelni az anyaszerepnek, mert bármennyire is közhelyesen hangzik, tényleg ez egy nő életének értelme.”
 
Lilu most egyetlen este erejéig férjére hagyja kisfiát, hiszen ő lesz a házigazdája az RTL Klub Domino Napjának. 
 
„Szeretem a Domino Napot, az évek során nagyon a szívemhez nőtt. Jó érzés, hogy egy egész ország izgul együtt a versenyzőkkel a rekordért. Szujó Zolival pedig különösen szeretek együtt dolgozni. Nem lesz könnyű elszakadni Dávidtól, hiszen eddig csak nagyon ritkán és pár órára hagytam magára, ilyenkor a férjem, vagy anyukám vigyázott rá, most azonban egy egész estét nélküle fogok tölteni. Szerencsére a legjobb kezekben lesz, én pedig a műsor után rohanok haza hozzá” – mosolygott Lilu. 
 
A 2009-es Dominó Napra Mr Dominó és lelkes csapata 4.800.000 dominót állítottak fel közel 2 hónap alatt, hogy november 13-án újabb dominó rekord szülessen. Az idei Dominó Nap témája: A Világ Dominókból – Szárnyalj Együtt a Show-val! 
 
Idén újabb dominóépítményekben gyönyörködhetünk, hiszen a földrészeket láthatjuk majd közel 5 millió dominóból kirakva, mesteri pontossággal! A műsor izgalmát fokozza, hogy 8 építőnek az élő műsorban kell a rekord születéséhez hozzájárulnia. A kihívások ebben az évben a négy alapelem köré épülnek, a föld, a víz, a tűz és a levegő nem csak az építők, hanem a tévénézők idegeit is biztosan próbára teszik. 
 
9 magyar építőért izgulhatunk november 13-án, pénteken az RTL Klubon. A műsorvezetők a magyarországi stúdióban Szujó Zoltán és Lilu lesznek: Lilu kisfia megszületése óta először lesz látható a képernyőn. 
 
A hollandiai helyszínről Horváth Éva jelentkezik. Ebben az évben is két sztár próbálhatta ki magát dominóépítésben, Gönczi Gábor, a Fókusz szerkesztő-műsorvezetője, aki nehezen, de megbirkózott a kihívással, és a Reggeli műsorvezetője, Peller Mariann. 
 
(Forrás: RTL Klub) 
 
2009.11.05
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
H
21
K
22
Sze
23
Cs
24
21:45
Ima egy haldoklóért
amerikai filmdráma, 1987
22:05
Válóperesek válása
francia vígjáték, 2009
22:15
Az utolsó kántortanító
magyar dokumentumfilm, 2004
22:20
Halálosztó
amerikai horror, 2006
22:30
Sanghaj
amerikai-kínai filmdráma, 2010
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.