Nem arról van persze szó, hogy Garrett Dutton III (a keresztnevüket kedvelő gazdag apák sorának köszönhetően áll nevében peckesen a "III") és zenekara ne diktálna tempót, vagy ne szeretné a szép amerikai hagyományokat, de az image-erősítőként használt white trash-bunkóságot itt a finomabb, a gyökerekre jobban odafigyelő hangszeres munka váltja fel.

Az amerikai zenei gyökerek jelenbe oltott boldogságával találkozunk a Long Way Downon, életigenlő zongorával meg gondtalan gitárokkal és nyers dobokkal, melyeket - például a Soft And Sweet vagy a Grandmother című számokban - harsányan kísér a szájharmonika - vagy ez utóbbinál a Hammond orgona, csak hogy a hatvanas évek végéről is ideszakadhasson valami.
 
A blues-ba, r&b- és pophangulatokba óvatosan épített, sokszor már inkább éneklésbe forduló rappelés sokkal inkább csak kiegészítő elem, mint gerinc a címadó számmal is bíró albumon. A Long Way Down teljesíti címadó kötelezettségeit, és a lemezborítónak is megfelelve, szájharmonikával hozza a rockba forduló gyökerek határozottságát, visszafogott dühvel kommentálva a világ rohadását.
 
A lassan tizenöt éve működő G. Love & Special Sauce meglepően, vagy inkább csökönyösen fiatalos, mindenesetre a Cold Beverage óta sokat csiszolódott az útközben fel-feloszló és össze-összeálló zenekar, ami azért nem feltétlenül a legnagyszerűbb dolog, ami megtörténhetett az együttessel, de a puhább, lekerekítettebb formák új irányvonala mentén is biztos lábakon halad előre a lassan negyvenes férfivá érő Garrett Dutton The Third.