Fesztiválok

Héten vetített filmek

Zenei fellépők

Filmek a TV-ben

Bozóky vs. Lipóczy - interjú
|
Fiatalok, zenéikkel ezreket mozgatnak meg, élvezik a sikert. Zenélnek, szerveznek, fotóznak és filmeznek, mégse fáradnak. A Club Passion két rezidensével, Bozóky Andorral és Lipóczy Csabával beszélgettünk.
- Állandó versenyben vagytok egymással, azért szerepel a neveitek között a versus (ellen) rövidítése?
 
B.A.: - Vs. szó jelen esetben azt tükrözi, hogy a diszkóspultban ketten állunk és egymás után rakjuk fel a korongokat, egyet Csaba, egyet én. Így tulajdonképpen mindig versengünk is egymással, hogy ki tudja a közönséget jobban megmozgatni. De a párban játszásnak az a nagy előnye, hogy míg az egyikőnk a zenével foglalkozik, addig a másikunk a közönséggel. Mindig jut figyelem mindenre. 
 
L.Cs.: - Kézenfekvőnek tűnt a névválasztás, de egyébként igen. Ha párban DJ-zel, akkor folyamatosan alkalmazkodnod is kell a másikhoz, meg diktálni is egy picit. Ez húzza fel a közönséget és a bulit is egy viszonylag élvezhető fordulatszámra. 
 
- Középiskolásként filmeztetek. Hogyan kerültetek a diszkóspult mögé? 
 
B.A.: - Mai napig nagy szerepe van a filmezésnek az életünkben, hiszen a bulijaink egy részéről internetes videókban beszámolunk. Illetve különböző rendezvényekről, amiken részt veszünk. A fiatalokat szerencsére érdekli. 
 
L.Cs.: - Amatőrfilm, onnan KecskemétiTv, majd Gong Rádió, végül diszkóspult. 
 
- Egy lemezlovas át tud esni a ló túloldalára
 
B.A.: - Bizonyos értelemben, ha rosszul üli meg a lovat, akkor igen! Értem ez alatt, hogy úgy látom, nagyon sokan túlságosan egyediek akarnak lenni. De egy lemezlovas feladata a szórakoztatás! Ergo, ha valaki önmagának zenél, az nagy valószínűséggel elbukott. Csabával mi máshogy állunk ehhez a kérdéshez... Mindig picivel többet szeretnénk adni a közönségnek önmagunkból, a show-ból! Persze van, mikor túlzásba visszük, de mi ilyenek vagyunk. Abszolút nem felvett karakterünk van! Néha kiesünk a DJ-pultból, úgy csápolunk. De a show egyik lényege, hogy mi is ugyanúgy élvezzük a bulit, élvezzük a zenéket. Sokat ugrálunk, sikítunk, izzadunk! Ha ezrek előtt pörgeted a lemezeket, akkor hihetetlen energiák szabadulnak fel! 
 
L.Cs.: - Sokan csak ott tudnak élni. Aki hozzászokott a rivaldafényhez, meg a sok-sok élményhez, annak a hétköznapi élet sokszor már csak „szürke egér-élet”. Aztán meg jön a kivagyiság, az értéktelen divattárgyak majmolása, a pénz szeretete. Egy lemezlovas találhatta ki a 7 fő bűnt. 
 
- Volt már olyan, hogy ugyanazt a csajt szemeltétek ki magatoknak?  
 
B.A.: - Mivel egész más nőtípusokat „kedvelünk”, így ilyen fajta rivalizálás soha nem volt. Egyik videónkban ki is fejtettem, hogy míg én a hosszú fekete hajú lányokra bukom, addig Ő a kicsi és csúnyákra.... 
 
L.Cs.: - Igen, mindig vannak Jolly Joker csajok, de szerencsére nem egyezik az ízlésünk. 
 
- Mindig az aktuális trend szerint választotok kedvenc zenét, vagy van olyan, ami életeteken keresztül végig kísér? 
 
B.A.: - Az elektronikus tánczene folyamatosan változik, így nincsen olyan darab, ami évekig kísérne. Persze olyan előfordul, hogy egyes dalokat újraértelmeznek, és akkor azok újra felszínre kerülnek. Fellépéseink során két óra alatt kb. 40 tracket pörgetünk, így van variálási lehetőség. Soha sincsen kimondottan egy kedvenc. A nyári „turnénk” során van egy előre eltervezett kerete a buliknak, mivel igyekszünk egy viszonylagosan saját hangzásvilágot kiépíteni! Összességében mindig úgy választjuk ki, hogy mik azok a számok, amiket játszunk, hogy mi az a zene, amit átérzünk! Amit nemcsak hallunk, hanem érzünk is. Szettjeinkben pedig egyre több a saját produceri munka. 
 
- Idén több saját produkciónk is nagy sikert ért el. Többek között a rezidenciánk himnusza, illetve a Bijou zenekarnak készített remixünk, amit DJ Wallas-szal együtt jegyzünk, ami, mondhatom, hogy országos siker, hiszen Győrtől Pécsig, Szegedtől Salgótarjánig bárhova megyünk, a közönség mindenhol énekli! Nem régen készült el a Verve Bittersweet Shymphony remixünk, ami már külföldön is felkapott darab lett. Úgyhogy büszke vagyok erre is. Ráadásul folyamatosan dolgozunk újabb darabokon. 
 
L.Cs.: - Eltérő a zenei ízlésünk. Ezért jó a gulyásleves marhapörkölttel. Vannak örökzöld klasszikusok, amiket évről évre feldolgoznak, ezt kell felfűszerezni éppen aktuális kedvencekkel. Varia, varia, varia, varia... 
 
- Mindig az aktuális trend szerint választotok nőt, vagy lehet olyan, aki életeteken keresztül végig kísér? 
 
L.Cs.: - Én már elkövettem a hibát, hogy a pultos lányok közül választottam magamnak párt, pedig nálam idősebb vendéglátósok megmondták, hogy öreg hiba. Igen belátom, SOHA TÖBBET. 
 
 
- Ha munka közben buliztok, mit csináltok a szabadidőtökben? 
 
L.Cs.: - Sakk-matt. Szabadidőnkben dolgozunk és sportolunk. 
 
- Hogyan gyúrtok egy-egy bulira, mennyi idő kell a regenerálódásra? 
 
B.A.: - Csak júliusban 12 rendezvényen zenélünk, ami szerencsés dolog, de egyben megterhelő is. Megvannak a bevett szokásaim, ami alapján akár vonalasnak is tűnhetek, de nagyon fontos, hogy jól tudjak teljesíteni akkor is, mikor a közönség nagy része már kidőlt. Nem olyan régen egy 7 órás szettet játszottam végig egyedül. A titok a sok ásványvíz. 
 
L.Cs.: - Nem szabad túlagyalni. Néha jobb a buli, ha nem is készülsz rá. 
 
- Hasznát veszitek a diplomátoknak munkátok során? 
 
B.A.: - Emberi kapcsolatok terén mindenképpen hasznos. 
 
L.Cs.: - Ha erdőmérnökit végeztem volna, lehet, elgondolkoznék ezen. 
 
- Igaz, hogy több névváltoztatás történt, de tíz éves működését ünnepli a klub. Ti mióta nyomjátok itt? 
 
B.A.: - 2002 óta vagyunk lemezlovasai a rezidenciánknak, és nagyon sokat köszönhetünk a helynek és az üzemeltetőnek, na meg a kollégáinknak. 
 
L.Cs.: - A folyamatos megújulásnak részesei lehettünk mi is. Nagyon sokat köszönhetünk rezidenciánknak, és még csak most lépett a pubertás korba. 
 
- Készültök valami ünnepi meglepetéssel? 
 
B.A.: - Lesznek ajándékok, pl. egy quad. 
 
L.Cs.: - Igen. 2 hetes nagy ünneplés lesz itthon. Augusztus 8-án hatalmas ünnepi party lesz, sok-sok-sok ajándékkal, hiszen meg kell köszönni a közönségnek azt a sok bulit. Augusztus 15-én pedig DJ Bárány jön el hozzánk feltenni a pontot az üüüüüüüŰ-re. 
 
- Sok hasznos dolog belefér az ember életébe, vagy csak annyi, mint egy teszkós szatyorba? 
 
B.A.: - A diszkózás, az, hogy a pultban állunk, csak töredéke a munkának, mondhatni ez a művészeti része. Zenevásárlás, szelektálás, rendszerezés, partik összehangolása, a partikba való utazás mind-mind a hétköznapok része. Emellett a kecskeméti rezidenciánk promóterei is vagyunk, ami szintén sok munkát igényel. És ha ez nem lenne elég, nekem van „polgári” állásom is, egy mérnöki irodában dolgozom. Tehát néha a skizofrénia jelei mutatkoznak rajtam. Persze nagyon fontos helyet kapnak az életemben a barátok és a sport. Szóval nem szoktam unatkozni soha. 
 
L.Cs.: - Mi még abban az életkorban vagyunk, amikor az élet ad. Szerencsére... 
 
- Adtatok már autogrammot meztelen mellre? 
 
B.A.: - Igen, ráadásul tetéztem a dolgot, mert csak golyóstoll volt nálam... 
L.Cs.: - Mellre még nem, de fagyasztott pulykamellen már gyakoroltam. 
 
- Van példaképetek? 
 
L.Cs.: - DJ Budai. Jókedvű, kiegyensúlyozott, az idő vasfogát is legyőzi és mosolyog. 
 
- Egy DJ hogyan tud példával szolgálni a fiataloknak? 
 
B.A.: - Fura kérdés, mert épp ezen megy most a vita a DJ szcénában. Szerintem a fiataloknak, az egészséges önképük kialakításában nem célszerű DJ példaképet mutatni. Két órán keresztül csápolunk, izzadunk, a lányok bámulnak, a srácok meg hozzák a piát... Igyekszünk konszolidáltak maradni, még senkit sem áldoztunk fel a DJ-pult oltárán. Van bő másfél éve egy blogunk, aminek a havi nézettsége 50 fő körül mozog, ott próbálunk többet mutatni magunkból. 
 
L.Cs.: - Mint akárki más, próbáljuk jól csinálni a dolgunk, és maximális odaadással mívelni a mesterséget. 
 
- Van káros szenvedélyetek? 
 
B.A.: - Csak a nők! 
 
L.Cs.: - Van. Oktondi pedagógusokat eszek reggelire. 
 
- Folyamatosan azon dolgoztok, hogy feldobjátok az embereket. Benneteket mi dob fel? 
 
B.A.: - A napi futás... 
 
L.Cs.: - Egy tényleg jól megszervezett bulira elmenni résztvevőként. Talán ilyen a Sound. 
 
- Mit szeretnétek elérni az életben? 
 
L.Cs.: - Minél több helyen zenélni, és minél több ideig. 
 
- Ha ez a folyamat folytatódik a zenében, nem féltek, hogy egyszer megszűnik?  
 
B.A.: - A CD-eladás minket nem befolyásol. Mondhatnám, hogy ez a kiadók mujasága, hogy a fejlődéssel nem tudnak mit kezdeni. Mi is vásároljuk a zenéink nagy részét különböző netes boltokban. De tapasztalataim szerint tömörített mp3 formátumban pár napra a megjelenésre rá már bárhonnan letölthető. 
L.Cs.: - Nagy öröm számunkra, hogy a borzalmas elektro őrület végre eltűnőben van, és jön vissza a jó öreg vokális house zene. Jó szelek fújnak. 
 
- A zenében, amit ti képviseltek, nagyon gyorsan változnak a trendek, egyik sláger jön, a másik megy. Hogyan lesztek így nosztalgiabulik házigazdái? 
 
L.Cs.: - Simán. 3 évvel ezelőtti zenei anyagunk részben már a retro teremben szól. Egyszer hagyok ki pár évet, és máris mehetünk Dévényi Tibi bácsival. 
 
- Ha véget vetnek a zenének, hazamennek a legények? 
 
B.A.: - Vagy ahova a sofőrünk visz. Fő a diszkréció. 
L.Cs.: - Vajdaságban az a szokás, hogy 2-kor vége a bulinak. Nálunk 5-kor szokott vége lenni. Örüljenek neki, és húzzanak haza! :-) 
 
- Van tervetek akkorra, ha egyszer véget ér ez a bulis élet? 
 
B.A.: - Soha nem egy lábon álltunk, ráadásként nem akarunk abba a hibába esni, hogy olyat csinálunk, ami nem eladható. Szerencsére az élet más terén is sikeresek vagyunk. A diszkózást addig terveztem csinálni, míg élvezem és jól is áll. 
 
L.Cs.: - Ezt a kérdést a processzorom nem ismerte fel. XRHHH Syntax error... press any key to continue... 
 
 
csenki
2009.07.16
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán

Urbitális Majális 2012 Budapest, 2012. május 1 - 31.

Bogarak, lepkék, madarak Győr, 2012. május 3 - 31.

Tavaszi Művészeti Fesztivál 2012 Bp Budapest, 2012. május 11 - 26.

XVIII. Szegedi Borfesztivál Szeged, 2012. május 18 - 27.

Bakony–Balaton Geopark Hete Veszprém, 2012. május 21 - 27.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.