A kamasz korában még egyszerű népdalénekesnek indult Palya Bea 2003-as első szólóalbuma óta egyre tudatosabban építi a népzene és világzene határán mozgó öntörvényű pályáját. Gátlás nélkül nyúl hozzá az archaikus dalokhoz, hogy saját képére formálva azokat kedve szerint énekelje. Nemrég nagy sikert arató önálló eseteket kezdett adni, melyeken csak saját hangjára és a közönség közreműködésére épít, s melyek lenyomatát az Egyszálének album őrzi.
Az eddig is nyilvánvaló volt, hogy Palya Beának fantasztikus hangja van, hiszen számos formáció énekeseként/vendégművészeként (Zurgó, Laokón, Kárpátia, Folkestra, Sebő együttes, Etnofon Zenei Társulás, Hólyagcirkusz) bizonyíthatta már tehetségét, a belőle áradó kisugárzás pedig predesztinálta a szóló pályára is, melynek eddigi állomásai az Ágról-ágra (2003), az Álom-álom, kitalálom gyermekalbum (2004), a Hangzó Helikon sorozat számára készítet Psyché (2005), és a francia Naïve kiadó gondozásában megjelent Adieu les complexes (2008) lettek. Ezek mind hangszeres kísérettel készült albumok, így igazán nagy bátorság volt kilépni ebből a környezetből, és - Dés András bodran játékán, a barátnők kórusán, Kiss Ferenc köcsögdudát idéző vokálján, a játszótéri gyerekek és a tenger hullám-háttérzaján kívül - csak az emberi hangra, a szólóénekre építeni az új lemezt.
Nagy kérdés, hogy tud-e még egy ilyen koncepció működni a mai gyorsuló, felszínesedő világban? Bizony tud, de megköveteli az befektetést a hallgatótól is, ezt a lemezt nem lehet háttérzeneként hallgatni, hanem nyugodt környezetben, odafigyelve, átszellemülten kell befogadni. Bea egyrészt régi kedves, számára meghatározó élménnyel bíró dalait gyűjtötte csokorba, amelyek közül több is szerepelt már más lemezen (Csillagtalan setét éjjel, Rózsa, S az én piros vérem...), másrészt viszonylag friss szerzeményeit teszi közre - és inkább ez adja a lemez borsát. Már az előző albumot is áthatotta az archaikus népzene és a mai modern kor, életérzés közös nevezőre hozásának vágya, ennek megfelelően ismét találkozhatunk a saját szerzemények mellett ismert dallamokra írt régies és új nyelvi elemeket keverő szövegekkel, melyek hol finom humorral (Az elérhetetlen férfi), fricskákkal (Megmondók), hol gonosz csipkelődéssel telítettek (Mindenkinek kurv'anyja), néha kicsit esetlenek (a nők lelkéig hatoló Szülésdal) de mindenképpen nagyon szerethetőek, az enyhén erotikus Macskatangó pedig egyenesen zseniális. A legteljesebb élményt azonban mégis akkor kaphatja a hallgató, ha elmegy Bea valamelyik önálló estjére, hiszen bármilyen virtuózan is játszik a hangjával, a hangsúlyokkal, hangulatokkal, legbilincselő színpadi jelenlétét egy lemez nem tudja teljes mértékben visszaadni.
A korong a hanganyagon kívül egy CD-Rommal is megajándékozza a hallgatókat, melyen három videó (Úgy elmegyek, Szülésdal, Szülésdal verkfilm), családi- és koncertfotók, A szép szemű szeretőm angol verziója, a Macskatangó egy korai verziója és bónuszként az Ay que buena que fue la hora dalt lehet megnézni-meghallgatni.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek