A La Coka Nostra egy hiphop supergroup, mely olyan együttesekből szedte össze tagjait 2005-ben, mint a Non Phixion, az ugrabugra House Of Pain és a bostoni Special Teamz. A hobbiprojektként induló kollektíva 2006-ban kezdte komolyan venni magát, és 2009 februárjában meg is jelent 100% Pure Coka című EP-jük, amit gyorsan követett most megjelent első albumuk, az A Brand You Can Trust.
A Cosa Nostra nevével játszó rapperek kiterjedt baráti köre is fontos szerephez jut az albumon: a közreműködők soraiban sokak közt B-Real (Cypres Hill) vagy Sick Jacken (Psycho Realm) is ott figyel.
Az új lemezen előszeretettel használnak gitáros és fúvós hangmintákat, miközben nagyon megmondják mindenkinek, mennyire istentelenül a vérükben van a hiphop, a rímelés, meg úgy általában: a nagybetűs élet izomból élése.
Az első lemezükkel érezhetően kissé túldomborított férfiak különösebb félelemérzet nélkül illesztenek a rendszerbe a történetmesélésnek és az önfényezésnek kényelmesen megágyazó billentyűsöket, sőt ha arról van szó, akár kórusba is szerveződnek. Aztán persze előkerülnek a fegyverek is, és már csattan is a kakas.
Az egyéni teljesítmények meglehetős változatossága ellenére - a végtelen magabiztosság megnyugtató közelségében - tulajdonképpen szinte minden szám igyekszik kiharapni a világból egy darabot, vagy egyszerűen csak lerántani a bőrt az arra érdemesek arcáról (lásd a Fuck Tony Montana című darab idevágó sorát, mely szerint néhányan ölni, mások halni rendeltettek, és egy pillanatig sem kérdés - ahogy az már csak lenni szokott -, hogy vajon ki küldi és ki kapja a golyót).
Nagy várakozások előzték meg a nyers erőt és a himnikus hangulatokat egységbe szervező lemezt, ami úgy tűnik, jól hozza a vállalt szerepeket. A több mint egyórás anyagon ráadásul hallhatóan megvalósult a közös akarat, így - legalábbis látszólag - valóban egy irányba tartanak a különböző utak kereszteződésénél összetalálkozó rapperek.
A dallamos és erőteljes album múltidézéshez is kiváló. Gazdagon hangszerelt, filmes idézetekkel és klasszikus hiphop pillanatokkal tűzdelt, egységes anyag.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek