A Cosa Nostra nevével játszó rapperek kiterjedt baráti köre is fontos szerephez jut az albumon: a közreműködők soraiban sokak közt B-Real (Cypres Hill) vagy Sick Jacken (Psycho Realm) is ott figyel.
 
Az új lemezen előszeretettel használnak gitáros és fúvós hangmintákat, miközben nagyon megmondják mindenkinek, mennyire istentelenül a vérükben van a hiphop, a rímelés, meg úgy általában: a nagybetűs élet izomból élése.
 
Az első lemezükkel érezhetően kissé túldomborított férfiak különösebb félelemérzet nélkül illesztenek a rendszerbe a történetmesélésnek és az önfényezésnek kényelmesen megágyazó billentyűsöket, sőt ha arról van szó, akár kórusba is szerveződnek. Aztán persze előkerülnek a fegyverek is, és már csattan is a kakas.
 
Az egyéni teljesítmények meglehetős változatossága ellenére - a végtelen magabiztosság megnyugtató közelségében - tulajdonképpen szinte minden szám igyekszik kiharapni a világból egy darabot, vagy egyszerűen csak lerántani a bőrt az arra érdemesek arcáról (lásd a Fuck Tony Montana című darab idevágó sorát, mely szerint néhányan ölni, mások halni rendeltettek, és egy pillanatig sem kérdés - ahogy az már csak lenni szokott -, hogy vajon ki küldi és ki kapja a golyót).
 
Nagy várakozások előzték meg a nyers erőt és a himnikus hangulatokat egységbe szervező lemezt, ami úgy tűnik, jól hozza a vállalt szerepeket. A több mint egyórás anyagon ráadásul hallhatóan megvalósult a közös akarat, így - legalábbis látszólag - valóban egy irányba tartanak a különböző utak kereszteződésénél összetalálkozó rapperek.
 
A dallamos és erőteljes album múltidézéshez is kiváló. Gazdagon hangszerelt, filmes idézetekkel és klasszikus hiphop pillanatokkal tűzdelt, egységes anyag.