Dagály, Palatinus strandfürdők, június 19.
A decemberben megrendezett Cinetrip-ihletésű Fürdők Éjszakája után itt a Szent Iván éjjelére időzített nyári kiadás, a Strandok Éjszakája, amikor végre teljesen legálisan fürdőzhetünk az éjszaka közepén, nem kell lefizetni a portás bácsit.

A Dagály nosztalgia stranddá alakul erre az estére, ahol a relatíve korán, háromnegyed kilenckor érkezők Fenyő Ivánnal, Szabó Kimmel Tamással és Valentin Titániával melegíthetnek a kilenckor kezdődő Made in Hungária vetítésre, a házigazda Bigali, azaz Scherer Péter. A hasizmaink mellett hangszálaink edzéséről se feledkezzünk meg, a filmet ugyanis karaoke-változatban láthatjuk. A vetítést egy Made in Hungaria minikoncert zárja, Puskás Petit, Kovács Lehelt és Kiss Tündét pedig a rock’n’roll életérzés egyik hazai importőre, a Novakultúr zenekar váltja tizenegykor. Éjféltől a totális retróé a terep, a Bambi party két DJ bácsija Dévényi Tibor és B.Tóth László lesznek.
Akik az időutazás helyett inkább egy másik kontinensre váltanának jegyet, azoknak irány a Margitsziget bejárata, ahol egy karneváli felvonulás vezeti fel a Palatinus strand buliját. Kilenctől capoeirások, táncosok és pörgős brazil zenék mellett csobbanhatunk nagyokat, majd brazil reggae-t, sambát és afro capoeirát játszó zenészek veszik át a terepet. A karneváli tánc alapjait tíz órától tanulhatjuk, tizenegytől dobshow. Aki a szigeten át vonuló karneválozókról lemaradt, az éjfélkor bepótolhatja, akkor kezdődik ugyanis egy újabb samba show riói táncosokkal. A bulit DJ Candela zárja.
Program:
Dagály
- KGST-szett DJ Sanyi
- Made in Hungaria filmvetítés (karaokeváltozat!) + a film sztárjai énekelnek
- Novakultúr zenekar
- Retro Bambi-party Dévényi Tiborral és B. Tóth Lászlóval
Palatinus
- Karneváli felvonulás
- Takalaka band feat MC Kemon, DJ Candela
- Karneváli samba show, riói táncosok
- Capoeira, brazil táncok bemutatója és oktatása

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek