Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Pamela Andersonnal forgat Labancz Lilla
|
Pamela Andersonnál, Malibuban járt az Álom.net című magyar tinifilm főszereplője, mert hamarosan együtt forgatják a Boszorkányok című magyar-amerikai koprodukciót.
Pamela Anderson évek óta rengeteg megkeresést kap különféle produkciós cégektől, de egyelőre még nem találta meg a megfelelő filmet és partnert, pedig már hosszú ideje tervezi, hogy Európában forgasson. Amikor azonban megkapta Labancz Lilla bemutatkozó anyagát, az Álom.net című filmet, állítólag azonnal lecsapott rá. 
 
A Baywatch sztárja ezután meghívta magához a fiatal magyar színésznőt, hogy együtt töltsenek egy hétvégét annak érdekében, hogy minél jobban megismerjék egymást. Anderson egyébként augusztusban kezdi forgatni hazánkban azt a magyar rendezővel készülő amerikai-magyar koprodukciós filmet, melynek másik főszereplője Labancz Lilla lesz. 
 
„Az egész olyan, mint egy tündérmese, magam sem akartam elhinni. Pamela borzasztóan kedves, egyáltalán nem látszik rajta a kora, hihetetlenül jó formában van, és nagyon sokat bolondoztunk együtt. Rettentően jó fej, és már nagyon várom, hogy elkezdődjön a forgatás. Egyelőre azonban néha meg-megcsípem magam, hogy elhiggyem, ez a valóság, és tényleg Pamela ült velem szemben” – mondta Labancz Lilla. 
 
A Boszorkányok című filmet augusztus végén kezdik forgatni Magyarországon, s erre az időszakra természetesen hazánkba látogat Pamela Anderson is. Sőt Labancz Lilla szerint a filmben Anderson mellett további világsztárok is feltűnnek majd, de hogy pontosan kik, arról nem nyilatkozott. 
 
 
 
(Red Lemon Media) 
 
 
2009.06.06
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. február 13., hétfő

Ella, Linda
Tagok: túl az 1 millión