Az éppen a közelmúltban 3D-ssé terebélyesített Toy Story-filmekkel berobbanó Pixar Stúdió néhány leheletnyivel gyengébb eresztés (A hihetetlen család, Verdák) ellenére úgy tűnik, könnyedén tartja a saját maga által rémisztő magasságokba helyezett színvonalat, hiszen a már-már költői szépségű WALL-E után itt van egy látszólag még egyszerűbb történet, melyben egy idős ember elrepül a házával együtt, hogy valóra váltsa gyermekkori álmát – így tisztelegve halott felesége emléke előtt.
A cselekmény kiindulási pontja nem túl vidám ugyan, ráadásul az egész történetet belengi egyfajta melankólia, Carl Fredricksen és a véletlenül hozzácsapódó cserkészfiú, Russell útja mégis felemelő és maradéktalanul kalandos lesz. Pete Docter, az első Toy Story írója és a Szörny Rt. író-rendezője bár helyenként segítségül nyúl Fredricksen fiatal éveinek bemutatásához, hogy megadja a kellő emocionális töltetet, az ötletesség és a részletgazdag kidolgozás most sem hagyja cserben a csavaros történetet, sőt: a rendező a lufikon csüngő ház lebegtetésével azt az érzetet kelti, hogy a 3D-animáció végre képes a súly érzékeltetésére.
A megfelelő szemüveg viselésével a kedves nézők valóban 3D-ben láthatják a dél-amerikai Paradise Falls közelében játszódó életszaggal meghintett mesét, de ez nem nyom olyan sokat a latba, hiszen a kivétel nélkül 3D-s komputeranimációval készülő Pixar-filmek 2D-ben nézve is rendre teljes élményt nyújtanak.
A megfelelő szemüveg viselésével a kedves nézők valóban 3D-ben láthatják a dél-amerikai Paradise Falls közelében játszódó életszaggal meghintett mesét, de ez nem nyom olyan sokat a latba, hiszen a kivétel nélkül 3D-s komputeranimációval készülő Pixar-filmek 2D-ben nézve is rendre teljes élményt nyújtanak.
Up
amerikai animációs film, 96 perc, 2009
A 78 éves Carl Fredricksen saját házában utazza körbe a világot. A Szörny Rt. rendezőjének filmje.
rendező:
Forgalmazza: Fórum Hungary
Bemutató: 2009. október 11.
Bemutató: 2009. október 11.
8 komment|Szólj hozzá!
Holnap vinnénk el a 6 éves lányunkat, hogy megnézzük ezt a filmet. Érdemes lenne? Segítsetek! Nem szeretnénk, hogy csalódjon!
Szilvi
|
2009-11-14 18:45:45
Nagyon jó film, és 3D-ben nagyon szép! És igen, készüljetek, hogy sírni is fogtok. És persze nevetni.:) Számomra még mindig abszolút kedvenc a Wall-e,de ez szorosan utána jön.
blupi
|
2009-11-04 21:49:30
Most készülök megnézni.
Zsuzsi
|
2009-10-30 11:50:04
Új hozzászólás
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek









