Fesztiválok

Héten vetített filmek

Zenei fellépők

Filmek a TV-ben

A csodálatos Mandarin-lányok - interjú
|
Két abszolút bombázó a Szegedi Kortárs Balett társulatából: Kitti kék szemű, szőke szépség, Flóra pont az ellenkezője: melegbarna szemek, barna, hullámos haj. Mindkettő egyugyanazon férfiért küzd. Legalábbis a színpadon. A magánéletben Kitti most éppen szingli, Flóra több éve foglalt.
- Számítottatok rá, hogy Juronics Tamás művészeti vezető Titeket választ A csodálatos Mandarin főszerepére?
 
- Én még csak fél éve vagyok a Szegedi Kortárs Balett tagja, ezért nem számítottam rá, de egyben nagyon jól esett, hogy máris ekkora szerepet bízott rám a koreográfusunk - meséli már civilben, két próba között Dusa Béla fotóművész stúdiójában Zsadon Flóra. Miközben beszélgetünk, a fotósmester folyamatosan kattintgat, a két szépség pedig fesztelenül pózol: mosoly a kamerába, egyenes hát, elegáns kéztartás. Igazi profi színpadi emberek. - Mindig nagy csodálattal néztem a lányokat, akik Mandarint táncoltak, hogy huh, ez aztán nagy falat - folytatja Flóra, és hozzáteszi: - Nekem először Bartók zenéje idegen volt kicsit, de kezdem nagyon megszeretni. Mivel a próbafolyamat mindig jobban izgat, mint maga a kész mű előadása, mert nagyon szeretek új mozgásokat, táncstílusokat tanulni, ezért most igazán kiélem magam, mert ez egy óriási kihívás, kemény munka. 
 
A két táncosnő nem rivalizál, inkább figyelik egymást, ahogyan fogalmaznak: merítenek egymásból. 
 
- És milyen a Mandarin? - kérdezem most Palman művésznőt. 
 
- Johnnynak (Haller János táncművész, a Szegedi Kortárs Balett táncosa - a szerk.) nem volt könnyű feladat átvenni a szerepet Juronics Tamástól, akinek ez élete egyik legnagyobb alakítása és a kedvenc előadása, de remekül megoldotta. Nagyon jó vele próbálni, gondolkodó, igyekvő kolléga és rendkívül segítőkész - avat be a kulisszatitkokba Kitti, aki már ötödik éve erősíti a Tisza-parti város balettegyüttesét. 
 
- Izgultok, hogy egy ilyen híresen sikeres előadás után most az új szereposztással hogyan fogadják a nézők A csodálatos Mandarint? 
 
- Persze, nagyon, Johnyval együtt! - neveti el magát Palman Kitti. - Annál is inkább, hogy minket is mindig lenyűgözött, amikor még táncos diákként a Szegedi Kortárs Balett kuriózumként emlegetett Mandarinját néztük. Nem sejtettem, hogy egyszer én fogom eltáncolni azt a vergődő, álmokba menekülő, depresszív női figurát, akinek az alakja mindig annyira vonzott a színpadon. Hasonló izgalmat utoljára munka kapcsán a Carmen főszereplőjeként éltem át. 
 
Közben a fotóművész végzett, éppen időben, a két sudár táncművész sietve távozik, mert perceken belül kezdődik a Szegedi Nemzeti Színházban A csodálatos Mandarin összpróbája, amit el kell árulnom: lenyűgöző táncos alakításokat vonultat fel. 
 
 
2009.04.07
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán

Urbitális Majális 2012 Budapest, 2012. május 1 - 31.

Bogarak, lepkék, madarak Győr, 2012. május 3 - 31.

Tavaszi Művészeti Fesztivál 2012 Bp Budapest, 2012. május 11 - 26.

XVIII. Szegedi Borfesztivál Szeged, 2012. május 18 - 27.

Bakony–Balaton Geopark Hete Veszprém, 2012. május 21 - 27.

Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.