Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Hannah Montana: A film
|
est.hu:
6/10
|
olvasói:
9/10 (185)
Szép gesztus a tévésorozatok készítőitől, hogy időről időre igyekeznek kirobbantani rajongóikat otthonaikból. Ez a tiniőrületből kinőtt filmváltozat is inkább gesztus, mint film, de legalább kedveske.
Az énekesnői álmokat dédelgető kislányok és a fejletlen női testek rajongói számára egyaránt élvezetes mulatást biztosít Hannah Montana, azaz Miley Stewart nyári vidéki kalandja, melyből megtudjuk, hogy az igazi értékek az ember gyökérzetében leledzenek, és hogy tulajdonképpen a Föld egy nagyon barátságos bolygó, ahol még azok is boldogan élhetnek, akiknek az élete egy hazugság, és bazi nagy az ökológiai lábnyomuk. Mert adott ugye egy tinisztár, aki szőke parókában hozza izgalomba szerencsétlen kortársait, az apja a menedzsere, és ráadásul képes egy pár cipő miatt összeverekedni egy puccos üzletben. Ő Hannah Montana - polgári nevén Miley Stewart -, akinek kissé rekedtes a hangja, de a mozgása olyan jó, mintha egy pekingi artistaképzőben 3 éves kora óta verték volna bele a tudományt. Hősnőnk elégedett az életével, egy apai csel hatására mégis szülővároskájában találja magát, ahol tehénlepények és belassult emberek között kell rátalálnia régi önmagára.
 
Az ifjúsági filmek minden kötelező eleme megtalálható a Hannah Montana-mozifilmben, kapunk némi ízelítőt a vidéki Amerikából is, és a történet végére már nem is olyan zavaró, hogy ez a kis töltött galamb kettőnél több lélekállapotot akar tolmácsolni szegényes színészi kelléktárával. 
 
csmozi
2009.04.17
|
Hannah Montana: The Movie
amerikai zenés vígjáték, 96 perc, 2009
Egy sikeres tinisztár visszatér tennessee-beli otthonába, hogy megtanulja, mi az igazán fontos az életben. A népszerű tévésorozat filmes folytatása.
rendező:

Peter Chelsom

Forgalmazza: Fórum Hungary
Bemutató: 2009. április 23.
Valaki tudja hogy mikor és hol játszák a hannah montana: A film-et???
Kösz
turizsuzsa
|
2010-03-16 19:54:54
nyertem egy hannah montana jegyet!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
timi
|
2009-11-23 16:01:11
szia kar hogy angol vagy nagyon szeretlek szia
erika
|
2009-11-15 12:48:20
jólmondod zsaxi....mindenki a maga dolgával!Hannah sztem jó,és a filmet is látni szeretném,de még nem sikerült.Ha nem szeretik Miley-t miért jönnek erre az oldalra?hogy idegesítsenek?Nálam ez nem jön be....Ezvan!
Tekla
|
2009-11-13 17:21:12
Mindenki aki nem Hannah Montana imádó:Minek őt piszkálni ,úgyse érdekli a véleményetek.És idegeskedni is kár azon hogy valaki imádja.Baj????:OFoglalkozzon mindenki magával!
Zsaxi
|
2009-11-13 17:14:31
Nagyon jó ez az oldal csak az a gond,hogy nincs megadva pontos ídőpont.Keresek fél órája és nem találom,hogy mikro lesz ez a film.
Zsaxi
|
2009-11-13 17:12:38
DE HELYESEN ÍRNI NEM TUDSZ!!! Elcsökevényesedett agyú tinisztárok talán megtanítják gyermekeiteket, írni- olvasni!
kolbász
|
2009-09-19 17:15:06
ja és a hannah montana a világ legjobbika ő a királynő a világon!!ő a példa képem!! csak olyan cucaim vannak!!!!!nagyon szeretem és szeretnék vele talizni nagyon!!
Hannah
|
2009-08-30 12:40:05
ne szákáljátok miley-t jah és hannah motanat se!!mert közétek csapok!!
Hannah
|
2009-08-30 12:38:33
és te akkor mi vagy pilla!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
szati
|
2009-08-29 10:07:30
ti meg egy büdös ribik vagytok mert veszekedtekkurvák
pilla
|
2009-08-08 18:31:59
JAH ÉS MÉG ANYIT DIA HOGY LE VAGY SZARVA ÉS HOGY TE NEM ÉRSZ ANYIT MINT MINZ AZ IGAZI MILEY CYRUS TE SZAROSSS
xéni
|
2009-07-17 18:45:38
akkor miek nézed a oldalát én meg töled kapok hányingert JOBB MINT TE ÉS AMUGY NAGYON JÓÓÓÓÓÓ!!!!!!!!!
xéni
|
2009-07-17 18:39:19
nagyn jó lehet eza vilm mert még nem nésztem meg

gina
|
2009-07-11 20:53:18
szerintem igéretes film lessz nagyon jo volt a bemutatoja is :D
amanda
|
2009-06-30 15:46:10
nem hiszem hogy megnézem mert nem akkarok hányingert magamnak !!!!!!!!! már a sorozat sem jo nem méghogy a film
dia
|
2009-06-30 15:44:43
A film meg az oldal is nagyon jó a film nagyon tetszett és meg is iratom névnapomra.
győri nikolett
|
2009-06-24 11:46:00
a neten olvastam belőle 1 mondatot, ami felkeltette az érdeklődésem: ,, az élet hegymászás , de a kilátás csodás!!! ,, ez rohadt nagy igazság, közhely ide v. oda . a filmet még nem néztem meg, remélem h. nem ér csalódás.
sun6666
|
2009-06-22 20:40:15
szia miley nagyon örülök a filmed hez
katona henrietta
|
2009-06-22 10:18:47
nekem a kedvenc fil mem és nektek
katona henrietta
|
2009-06-22 10:16:52
Hello!!!I am Miley.I hope that..................................Write brave hungarian,because i have got turner.My mail is:mileyandhannah@freemail.com.

Hi!!!!!
Miley Cyrus
|
2009-05-29 15:10:31
szerintem tok jó a film és akinek nem tetszik... émn szeretem!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
miley
|
2009-05-27 13:53:21
mi van csajszik;
papkaokdsf
|
2009-05-23 15:08:31
mi van csajszik;
papkaokdsf
|
2009-05-23 15:08:26
Ki a fene írja a kommenteket az itteni filmekről???????? Miért van az, hogy 90%-ban negatív? Aztán jön egy magyar szerencsétlenkedés, az meg hú de jó volt!...
kati
|
2009-05-22 22:12:30
nagyon jó a film¢¢¢¢¢¢¢¢
noémi
|
2009-05-17 16:13:16
EZ nem igaz hol a faszomban lehet meg nézni ingyen ezt a rohadt Hannah Montana a Film című fílmet?????????????Hmmmmm..XD
Fazekas barbARA
|
2009-05-16 21:26:57
jo lehet a film de milyen nyelven van?

patya
|
2009-05-15 17:36:20
ez a hogy huzzunk le mégegybört egy kutyusról - bizony nem néztem meg a moziban - nehogymár ezzel is keressen:D
majd kölcsönkérjük - szarminöségbe és átszinkronizáljuk - hogy valami értelme is legyen.

szegény csajszi az életben is ilyen kis picsusz leszD de azért éltessük és tartsuk el a halivudi álomgyárat... és üreskiséletünket szinezzük ki babarózsaszin pamacsokkal mert az olyna cuki

tehát elöre csajok - feszes segg és magamutogató mozgás - és akkor még a nyolcadik sem lesz meg szüzen:D
csak a filmben szereplő srácot tudom megérteni -.- egyébként meg sztárszületett (mármegint)

kritikáért grat.=)
én.
|
2009-05-10 12:36:25
nagyszerü film nekünk meg van de a barátnöimel ujra meg nézük halli!!!!
nagy cintia
|
2009-05-05 20:32:23
szentem 1 rakás **** az egész de a buláknak tuti tetszik mi gázsók nem nézünk ilyet :D
Dalmata dog
|
2009-05-04 11:23:47
Sziasztok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Nagyon szuper ez a film. Nekem nagyon tetszik ne hagyjátok ki nézétek meg puszancs
Horváth Alexandra
|
2009-05-03 20:02:25
ffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffúúúúúúúúúúúúúúúúúúújjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjj n
hanna montana
|
2009-05-03 13:13:07
hy Im miley stur
hanna montana
|
2009-05-03 13:12:10
vnbfbkméfjvdvhdjnsévjncvnxcvdxvkxfvnkjvccbfdb.nfxgvnxyfvgvnbxydmnbfvdfgnkjdxvnjxcvbdfcvkbxckjbjkfvbkckbcxkfkbkjcvbkhxchkvbkxckfgresrfsrfdgdfjshzghdsbvfzdhjcfuzdxdvuxzdfcvjbmxuzfgvbcxzgvbhkzfuczvbkd,bucxguzcvbkzudfvcjhfbvhjhdkfhjbvjfdvkfxvjdvjhfvjhdhkyvkfvdxbvjkvbbfcvbbvvsgjflhgldfghgkdhlfbgfddilghgffhdsvhhavsufriotrtoifhiuhguisefuejolifrhfhlsgdfhiufdiudfgidsgsdkuahgfléf.gjádfghlsdgvzdfugbdubvjhhzggfhnjvnbcnxvbcfhgolighdfguhdgerzuhgfhhgjkhgdfghgfhnfghgfbvcbbgfnnhgfnkgfnjgjhfnbfgikvnbfgkuhnbjhjbncjhjgnccmbnfgnfdfépágsűőúéűgbjlkbgfkerfghzrutgzrfgcxvcvnbynbfrmfgfgcvbnvnxghjndfbhdjnzghjnbzrghdnbchkéhkgfohjgoféhgijhdflkhgdfughuldsijhglgdshgfoélgdhfélgkdhdéflghdfbvnfhbghghvbcdnxgfhvhfvgzfjjhxbvxcbnbn
kovács lajos
|
2009-05-03 13:10:43
szia
kovács lajos
|
2009-05-03 13:06:43
fúúúúúúújjjjj enél nyálasabbdrámát még sosem látam hányadék az egész bazdmeg
kovács lajos
|
2009-05-03 12:58:51
Remélem hogy jó lesz mert én csak ma fogom megnézni. Biztos tök hülyének néznek majd h én és még három fiú fogjuk nézni, de négyünk közül ketten a TV sorozatért is rajonganak, és ha a film nem is annyira jó (de remélem jó), azért egy osztálytársakkal való mozit a corvinban nem lehet kihagyni ;)
thurpebeker
|
2009-05-01 12:29:11
ja tök jó angolul is meg fogom nézni a nővéremmel és ez lenne a harmadik XD
pajor krisztina
|
2009-04-27 10:10:02
nagyon JÓÓÓÓ
k.brigi
|
2009-04-25 10:01:53
Szerintem baromira JÓ lett! ilyen klasszat még nem láttam!
Anna
|
2009-04-24 13:35:56
Naggyon jó film nakem nagyon bejön!
Romantikus,zenés és ez tök jó benne!
Dorina
|
2009-04-24 12:55:33
ez tök jo!
Brigi
|
2009-04-23 15:41:53
áprilisba a mziba
lili
|
2009-04-23 14:04:55
de jó én április 26-án vasárnap nézem meg szolnokon
Peti
|
2009-04-22 20:31:21
dóree. mindenhol Ápril.23.-án kezdik mármint úgy tudom de itt meg is tood nézni.:)
Picikeh Tiácska
|
2009-04-22 19:53:41
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.