Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Együtt
|
est.hu:
8/10
|
olvasói:
7/10 (5)
A Lilja 4-ever rendezőjének korai kis remeke annak idején a Titanic Filmfesztiválon debütált hazánkban, ám most szélesebb tömegek kóstolhatnak bele egy svéd kommuna mindennapjaiba.
Lukas Moodysson a finom leszbivonallal díszített Kurva Amal után készítette el a hetvenes években játszódó Együttet, mely tekinthető akár az Idióták finomított változatának is. Lars von Trier művéhez hasonlóan ugyanis társadalmi tablót fest ez a film is, méghozzá egy zárt közösség bemutatásával. Egy látszólag ideális helyre, egy középosztálybeli kertváros egyik házában működő kommunába költözik be az iszákos férje pofonjai elől menekülő Elisabeth két gyermekével. Régóta itt lakik öccse, Göran is, aki a legnagyobb jóindulattal és türelemmel igyekszik egyengetni a közösség mindennapjait, miközben barátnője révén a poligámia hátrányaival ismerkedik. A tehetős bankár fiából lett elvakult forradalmár, a pasija helyett a leszbikusmozgalmat választó anya, a helyét egyáltalán nem találó lány és társaik története egyszerre mókás és tragikus, ráadásul a rendező nem méri szűk marokkal sem a sokkoló, sem pedig a bájos jeleneteket. A normalitás határainak és fogalmának vizsgálata mellett Moodysson filmje megmutatja, hogy nem a szabályok határozzák meg az embert, hanem az, hogy az illető eredendően alkalmas-e a szabályok alkalmazására és egyáltalán a boldogság elérésére. 
 
Ebből a filmből sokat tanulhatnak azok, akik a gyökeres változástól várják helyzetük javulását, valamint jól mulatnak majd a nemzeti sztereotípiák kedvelői, hiszen végül mégiscsak az ABBA serkentő dallamaira nyugszanak meg a kedélyek. 
 
csmozi
2009.03.18
|
Tillsammans
svéd filmdráma, 106 perc, 2000
Egy családanya becsöppen két gyerekével egy hetvenes évekbeli svéd kommunába. Szexuális szabadosság, keresztbe kavarás, politikai túlfutöttség és full frontál fütyi.
rendező:

Lukas Moodysson

Forgalmazza: Grantfilm
Bemutató: 2009. április 2.
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.