Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

A kuszkusz titka
|
est.hu:
7/10
|
olvasói:
7/10 (6)
Abdellatif Kechiche tunéziai születésű, Nizzában nevelkedett rendező már két korábbi filmjében (Voltaire hibája, A kitérés) is a Franciaországban élő észak-afrikai/arab kisebbség krónikásául szegődött - új tablójában még tovább részletezi helyzetüket.
A kuszkusz titkának főhőse egy 61 éves algériai emigráns férfi, Slimane úr, akit a film elején - hiába dolgozott keményen 35 éven keresztül - kitesznek hajógyári állásából. Új esélyt egyedül az nyújthatna számára, ha meg tudná nyitni egy öreg hajón azt az arab éttermet, melynek legfőbb specialitását a volt felesége által oly kiválóan készített halas kuszkusz jelentené. Ám a terv véghezviteléhez jó néhány önkormányzati engedély is szükségeltetik, élettársának lánya segítségével Slimane nekivág tehát a küldetésnek. Célja érdekében tett fáradozásai mellett pedig megismerjük igen kiterjedt családját is mihaszna fiától és többi gyerekétől kezdve szelíd élettársán keresztül az anyja bánatára még kétévesen is bepisilő unokáig. 
 
A cselekmény motorját olyan hétköznapi helyzetek és konfliktusok adják, mint egy népes vasárnapi ebéd rengeteg zajos rokonnal, vagy hogy a kuszkusznak idejében meg kell érkeznie a PR-fogásként szervezett nyitóvacsorára. A hitelességről az amatőr és profi színészek közös szerepeltetése és a hosszan kitartott, direct cinema-szerű jelenetek gondoskodnak. És aki esetleg unná egy kicsit a mélyreható családi beszélgetéseket vagy sokallná a két és fél órásra nyúlt játékidőt, az a fináléban kap egy olyan hastáncot, hogy csak les... 
 
fürkész
2009.01.22
|
La graine et le mulet
francia filmdráma, 151 perc, 2007
Az elmúlt év egyik legnagyobb francia filmsikere egyszerű helyzetből indul ki: Slimane, a korosodó arab kikötői munkás végkielégítéséből egy ócska bárkát akar étteremmé alakítani, és reklámfogásként ingyenkuszkuszt adna a vendégeknek, csakhogy elér az étel az asztalig? Innentől már minden a feje tetejére áll...
rendező:

Abdel Kechiche

Bemutató: 2009. február 5.
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.