(CLS)
A Megasztár harmadik szériájában, 2006-ban feltűnt vajdasági Rúzsa Magdolna A döntőkben elhangzott dalok feldolgozásgyűjteménye után még ugyanabban az évben elkészíthette első hivatalos stúdiólemezét is. Az Ördögi angyal albumon hallható egyetlen saját szerzeménye, az Aprócska blues szép sikert hozott számára a 2007-es Eurovíziós Dalfesztiválon, megkapta a legjobb dalszerzőnek járó különdíjat is. Az énekesnő második stúdiólemezén új arcot mutat – igaz, csak külsőleg, az Iránytű ugyanis sajnos megmaradt a középutas popzenénél.

Elsőre még elnéztük, hogy a remek hangú énekesnő egy sematikus, üres megszólalású albummal jelentkezett, melyen a hazai rádióbarát popzene kliséi köszöntek vissza – és hogy az egyetlen emlékezetes felvétel a bevezetőben említett saját szerzemény volt. Másodjára azonban már lényegesen többet várunk ettől a tehetséges lánytól és az Iránytű borítója alapján remélhetünk is jótékony változásokat. A korong hallgatása közben azonban gyorsan kiderül, hogy itt is az Ördögi angyal megszólalásának egyenes ági folytatásáról van szó, ugyanazok a szürke gitárhangok, ugyanaz a lágy szűrőn áteresztett, ártalmatlan hangképek uralkodnak. Újdonság, hogy szövegíróként Rúzsa jegyzi a dalok nagy részét (a tizenhárom számból tíz mögött szerepel a neve), és így legalább kissé személyesebb a hangvétel, összefogottabb a szövegvilág, pláne, hogy van is szövegírói vénája Magdinak – igaz, az igazán emlékezetes strófákkal egyelőre még adós.
A dalokkal érkezünk el a lemez legfájóbb gyengéjéhez, a két producer, a gitáros Madarász Gábor és a billentyűs Závodi Gábor szerzeményei ugyanis továbbra is közhelyesek, izgalommentesek, színtelenek. Rúzsa énekéhez sokkal bátrabban lehetne vagány hangszerelési megoldásokat társítani, de ha már az energikus rockbugik és nagyívű balladák jelentik az énekesnő szívügyét, akkor mindenképpen modernebb, frissebb, meglepőbb hangszíneket, stílusokat bevetni. Sajnos fülbemászó slágerekkel sem kedveskedik az Iránytű, úgyhogy csak az utolsó két dal menti meg valamelyest a korongot. A klipes számnak választott zongorás, lírai Rövid utazás korrekt szerzemény (Berezvai Péter dala), a pontszámot viszont a záró felvétel emeli meg eggyel: az ihletetten, visszafogottan feldolgozott autentikus dal, a Hallgató alatt Rúzsa éneke végre ugyanazt a bizsergető érzést váltja ki a hallgatóból, amit legjobb feldolgozásai és népdal-interpretációi során élhettünk át – nem kérdés, hogy zeneileg melyik irányba kellene fordítani azt az iránytűt…

5 komment|Szólj hozzá!
"
Ádok Zoli nem lépett „félre”
Zoli több mint egy évtizede színpadon "éli életét", hiszen a rangos, hazai színházakon kívül (Budapesti Operett Színház, Madách Színház) számos nemzetközi produkcióban is csiszolhatta tehetségét. A fiatalember a hazai popzene rajongói előtt a "Tánclépés" c. kislemezével mutatkozott be. Azonos c.bemutatkozó korongja a napokban jelent meg. A zenéről és táncról valamint egy filmszerep kapcsán beszélgettünk vele.
2008-11-25
Gondoltad volna, hogy a Csillag Születik után első albumod fog megjelenni?
Mindig is vágytam egy szóló lemezre, ezért titkon reméltem, hogy a Csillag Születik segít majd ebben, hogy felfedezzenek, lehet, hogy megérzés volt?:)
Énekesnek vagy inkább táncosnak tartod magad?
Nem tudom a kettőt mérlegre tenni, úgy gondolom, hogy mindkettő egyformán.
Kik a közreműködők a Tánclépés c. korongon?
Szeretném kiemelni Rácz Geri nevét, mert ő volt a zenei vezető, minden felvételen ott volt és segített a pop stílust megtanulnom. Nagyon sok ember dolgozott a lemezen szeretném kiemelni a zeneszerzőket elsősorban Szabó Zé-t, mert ő szerezte a legtöbb dalt. Fehér Attila, Oláh Szabolcs, Anton Malmberg, Kárpáti Zsolt, Makai Zoltán, Josh, Bolyki Balázs, Pavlicsek László. Szövegírók: Valla Attila, Jánosi, Lombos Márton, Várszegi Ákos.
Miért éppen pop a stílus? Saját elhatározás volt?
A pop stílus számomra egy új világot nyitott meg, mindenképp ki szerettem volna magam próbálni ebben a stílusban.
A lemez mellett párhuzamosan egy kisebb filmszerepet is kaptál.
Mesélj erről!
Az Álom.net c. film 2 betétdalát énekelem, ezek rajta vannak a lemezen. A Groovehouse-ból ismert Kárpáti Zsolt és Makai Zoltán írták a dalokat. A filmben egy énekest játszom, aki az iskolazenekar énekese. A vígjáték különben a Dr. Szöszi és a High School Musical keveréke.
Hogyan tovább? Koncert, fellépés? Lemezbemutató?
Folyamatosan kapok felkéréseket különböző rendezvényekre, saját koncertet egyelőre még nem terveztünk, de remélem ennek is eljön az ideje. Pár hete láthattak a Szombat Esti Lázban int sztárvendég, de meghívtak a Barátok Közt 10. szülinapi bulijára is hogy fellépjek.
Hogyan készülsz a közelgő ünnepekre?
Nagyon szeretem a Karácsonyt, különösen, ha sok hó esik, sajnos kicsit még le vagyok maradva az ajándékvásárlásban. A családommal szoktam tölteni nyugodtan, békésen. Szoktunk együtt karácsonyi dalokat énekelni, hozzáteszem, hogy mindenki jól, énekel a családban:)
Szabadidődben mivel foglalkozol szívesen?
Sajnos kevés szabadidőm van. Ez az utolsó évem az egyetemen ahol pszichológiát és pedagógiát tanulok, úgyhogy írom a szakdolgozatot, ami nagyon sok időt elvesz. Viszont, ha marad még időm, akkor konditerembe járok edzeni, télen korizni, síelni, kirádnulni.
Jónap Tamás"
Megjelent az új Desperado lemez!
2008-10-22 | Szerző: webmester
DESPERADO - ÉREZD A ZENÉT!
Két év várakozás után, végre itt a legújabb Desperado nagylemez!
Az idén 10 éves Desperado, 5. albuma, 10 vadonat új dalt és egy bónusz track-et tartogat minden ínyenc számára!
Az album meglehetősen különleges dalokat rejt! Ötvözve a jól megszokott Desperado-s dallamvilágot, a legmodernebb hangszerelési megoldásokkal, mindezt jó adag R&B hangulattal fűszerezve.
"Érezd a zenét!" és ez még csak a kezdet...!

MMR Lendva
|
2008-12-15 18:42:37
""Rúzsa Magdi: Iránytű
(35 szavazat)
Nagyítás
(CLS)
A Megasztár harmadik szériájában, 2006-ban feltűnt vajdasági Rúzsa Magdolna A döntőkben elhangzott dalok feldolgozásgyűjteménye után még ugyanabban az évben elkészíthette első hivatalos stúdiólemezét is. Az Ördögi angyal albumon hallható egyetlen saját szerzeménye, az Aprócska blues szép sikert hozott számára a 2007-es Eurovíziós Dalfesztiválon, megkapta a legjobb dalszerzőnek járó különdíjat is. Az énekesnő második stúdiólemezén új arcot mutat - igaz, csak külsőleg, az Iránytű ugyanis sajnos megmaradt a középutas popzenénél.
Linkek
Rúzsa Magdi
Kapcsolódó cikkek
Odett és a go girlz: Pontos
Elsőre még elnéztük, hogy a remek hangú énekesnő egy sematikus, üres megszólalású albummal jelentkezett, melyen a hazai rádióbarát popzene kliséi köszöntek vissza - és hogy az egyetlen emlékezetes felvétel a bevezetőben említett saját szerzemény volt. Másodjára azonban már lényegesen többet várunk ettől a tehetséges lánytól és az Iránytű borítója alapján remélhetünk is jótékony változásokat. A korong hallgatása közben azonban gyorsan kiderül, hogy itt is az Ördögi angyal megszólalásának egyenes ági folytatásáról van szó, ugyanazok a szürke gitárhangok, ugyanaz a lágy szűrőn áteresztett, ártalmatlan hangképek uralkodnak. Újdonság, hogy szövegíróként Rúzsa jegyzi a dalok nagy részét (a tizenhárom számból tíz mögött szerepel a neve), és így legalább kissé személyesebb a hangvétel, összefogottabb a szövegvilág, pláne, hogy van is szövegírói vénája Magdinak - igaz, az igazán emlékezetes strófákkal egyelőre még adós.
A dalokkal érkezünk el a lemez legfájóbb gyengéjéhez, a két producer, a gitáros Madarász Gábor és a billentyűs Závodi Gábor szerzeményei ugyanis továbbra is közhelyesek, izgalommentesek, színtelenek. Rúzsa énekéhez sokkal bátrabban lehetne vagány hangszerelési megoldásokat társítani, de ha már az energikus rockbugik és nagyívű balladák jelentik az énekesnő szívügyét, akkor mindenképpen modernebb, frissebb, meglepőbb hangszíneket, stílusokat bevetni. Sajnos fülbemászó slágerekkel sem kedveskedik az Iránytű, úgyhogy csak az utolsó két dal menti meg valamelyest a korongot. A klipes számnak választott zongorás, lírai Rövid utazás korrekt szerzemény (Berezvai Péter dala), a pontszámot viszont a záró felvétel emeli meg eggyel: az ihletetten, visszafogottan feldolgozott autentikus dal, a Hallgató alatt Rúzsa éneke végre ugyanazt a bizsergető érzést váltja ki a hallgatóból, amit legjobb feldolgozásai és népdal-interpretációi során élhettünk át - nem kérdés, hogy zeneileg melyik irányba kellene fordítani azt az iránytűt…
Dömötör Endre
2008.11.27
" " "

2008-12-15 18:34:13
"pl.: "Ne-Yo - Closer
Shaffer Chimere Smith alias Ne-Yo az amerikai pop/rnb énekes-dalszövegíró nem véletlenül a lányok kedvence. Dalai inkább lágyabb romantikusabb vonalat képviselnek. A dalt az akusztikus gitár és az érdekes ütem teszi különlegessé. Pörgős, szenvedélyes. Ne-yo is azok közé tartozik akik szeretik hangsúlyozni nem hétköznapi tánctudásukatés stílusukat. Ebben a klipben sem lesz hiány belőle. A végeredmény nagyon jó lett." ?"

2008-12-15 18:33:09
Új hozzászólás
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek