Nem tudni, hogy a Cloverfield című 2008-as amerikai áldokumentum-/katasztrófa-/szörnyfilm alkotói látták-e az egy évvel korábban készült spanyol [REC]-et, mindenesetre nagyon gyanús a dolog.
Itt is saját remegő kézikamerájukon keresztül követhetjük rettegő emberek maroknyi kis csoportját, akik egy viszonylag hétköznapi szituációból váratlanul egy drasztikusan (és horrorisztikusan) más helyzetbe csöppennek. Egy fiatal riporternőt figyelhetünk, aki operatőrével egy tűzoltóállomás éjszakájáról készül anyagot forgatni egy unalmas kis dokusorozatba. Ami azonban ezután következik, az egy cseppet sem unalmas: a tűzoltókat egy társasházhoz riasztják (a tévések persze szorosan a nyomukban), ahol az egyik lakásban egy idős hölggyel történt valami. A lakásba való behatolás után pedig elszabadul a pokol...
Míg azonban a Cloverfield esetében ügyeltek a profi látványra és a követhetőségre (és milyen jól tették!), addig itt a hitelesség lehetett a fő cél – ennek „köszönhetően” azonban legtöbbször egyáltalán nem tudni, mi történik éppen a képen. Az alkotók nyilvánvalóan abból indultak ki, hogy ha valamit nem látunk, az még félelmetesebb, de itt mindez sajnos már az élvezhetőség rovására megy, és elidegenít – inkább a „szarok rája”-effektus indul tehát be. Akinél viszont az információhiány valóban félelmet generál, annak be fog jönni a [REC]. Az eddigi nézők többsége valószínűleg az utóbbi csoportba tartozhat, hiszen a filmnek már készül a második része, sőt amerikai remake-et is forgattak már belőle.

[REC]
spanyol horror, 85 perc, 2007
Belevaló riporternő operatőrével tűzeset helyszínéről jelentkezik, de hamar horrorba csöppennek. Dúúúúrva spanyol film.
rendező:
Forgalmazza: Másképp Alapítvány
Bemutató: 2009. január 1.
Bemutató: 2009. január 1.
3 komment|Szólj hozzá!
A REC jófilm igaz hogy a vége olyan nembefejeződött de viszont én úgyhallottam hogy a 2-ben már érteni is lehet a dolgok rendjét..
De ez biztos hogy b***tt jó film összevissza sz*rtam magam az egészen:D
Én csak ajánlani tudom mindenkinek és az Ideglelés ennél 1000x ratyibb..szerintem
De ez biztos hogy b***tt jó film összevissza sz*rtam magam az egészen:D
Én csak ajánlani tudom mindenkinek és az Ideglelés ennél 1000x ratyibb..szerintem
Lacika
|
2009-12-18 16:09:49
Kurvajóóóó film
rafi
|
2009-11-03 13:32:25
Én horrorkedvelőként nem is tudtam, mire számítsak egy spanyol horrofilmtől, mivel ugyebár egy darabot sem láttam ezelőtt. Sőt, spanyol fimet se túl sokat...
De a Rec-ben nagyon kellemesen csalódtam! A karakterek elég jók voltak, és az egész sokkal jobb lett, mint a hasonló stílusú Ideglelés. Nagyon életszerű lett így az egész film.
Ráadásul, ami külön öröm a számomra, hogy végül pont olyan történet keveredett ki belőle, amit én különösen szeretek.
Csak a vége kár, hogy olyan, amilyen - én máshogy csináltam volna. Mindenesetre, ha valaki szereti a horror műfaját, nem ajánlatos kihagyni!

Brigi
|
2009-01-15 20:37:27
Új hozzászólás
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek