Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Cattrall: „Folytatódik a Szex és New York”
|
Különböző nem hivatalos forrásokból már eddig is lehetett sejteni, de immár hivatalossá vált: folytatást kap a nagy sikerű Szex és New York-mozifilm. A hírt a film egyik sztárja, a Samanthát játszó Kim Cattrall jelentette be.
A színésznő közlése szerint a forgatás a jövő nyár elején kezdődik. Korábban már Sarah Jessica Parker is célozgatott rá, hogy lehetségesnek tartja a népszerű tévésorozat film verziójának folytatását, most azonban Cattrall konkretizálta a helyzetet: egy Nagy-Britanniában adott tévéinterjúban kijelentette, hogy az újabb film munkálatai már folyamatban is vannak. 
 
„Igen, lesz folytatás. Jövő nyáron leforgatjuk a Szex és New York 2-t” – mondta a színésznő. „Akartuk az első alkalommal is, és most, másodjára ismét megcsináljuk – habár tényleg nehéz volt mindenkit összetrombitálni, olyan elfoglaltak vagyunk mindannyian jelen pillanatban” – tette hozzá. 
 
Kim Cattrall szavait remélhetőleg már készpénznek lehet venni, hiszen annak idején, az első film verzió elkészítésekor még ő volt az, aki sokáig habozott, és a színésznők közül utolsóként egyezett bele az első Szex és New York-mozifilmben való megjelenésébe. 
 
Az első rész egyébként májusi bemutatását követően világszerte bevette a box office listákat, és eddig nemzetközi szinten összesen több mint 391 millió dolláros bevételt hozott. 
wenn
2008.11.07
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.