Nem is volt az olyan régen, mikor Ryan Adams estéről estére részegen és elszállva csinálta végig koncertjeit, kiütötte és összetörte magát, szóváltásba keveredett saját rajongóival és dühöngő üzenetet hagyott a Chicago Sun-Times nagydarab kritikusának, Jim DeRogatisnak üzenetrögzítőjén, no meg minden egyes szakítása után egyre intenzívebben járta meg a pokol egyre mélyebb bugyrait. Aztán nem sokkal harmincadik születésnapja előtt, 2004 augusztusában felvette 29 című lemezét, melyen részletesen áttekintette életének utolsó egy évtizedét, majd e fájdalmas, de annál gyógyítóbb önanalízis után megnyílt az út egy új élet felé. A 2005 végén kiadott 29 után következő Ryan Adams-lemez, a 2007-es Easy Tiger már ennek a folyamatnak az első lenyomata, a Cardinology azonban egy lépéssel továbbmegy ennél, mivel Ryan az életmódváltás után a szólóstátusszal is szakítani kíván. A Cardinals 2004 vége óta kíséri művészt a stúdióban és turnén egyaránt, a country-rockos Cold Roses és Jacksonville City Nights albumok már Ryan Adams & The Cardinals név alatt jöttek ki, de a „szólólemezként” piacra dobott Easy Tiger is az együttessel készült, ezúttal azonban Ryan maga is a Cardinals legénységének egyenrangú tagjává léptette elő (vagy vissza) magát, és ezt a hátsó borítón is jelezte, sőt odáig ment, hogy bejelentette: a jövőben egyszerűen The Cardinals néven szeretné folytatni zenekarával (ehhez nyilván kiadójának is lesz néhány szava).
 
A Cardinology az Easy Tigert jellemző öngyógyító tendenciák markáns folytatása. Bár a dalok egy irányba mutatnak, jó néhány különböző színes kis hangulatképből állnak össze egységes egésszé, a Neil Young-féle iskola mellett például a U2-s áthallások sem zavaróak a megszólalásban. A kétperces nyitódal, a Born Into A Light vigasznyújtó sorait Ryan mintha egyenesen egy self-help könyvből emelte volna át („légy saját magad legjobb barátja / legyen önbizalmad és tartsd a hited!”), az első kislemezre másolt Fix It nem okoz meglepetést, hiszen akár az Easy Tigerről ismerős Rip Off testvérdala is lehetne, viszont a rádióba kívánkozó – hangzásával a Rock N Roll albumot megidéző – Magick villámgyors bűvölete nyomán már a szem is, száj is tátva marad. Az élmény azonban a Cobwebs című számmal kezdődik igazán, ami egy valódi kis csoda, a leheletfinom hangszerelés tényleg a hajnalban a pókhálóra kiülő apró kis páracseppeket juttatja eszünkbe. Itt még nincs vége, a visszafogott szépség tovább szövődik a következő dalokban is, ott van a Natural Ghost kórusban elbúgott szerelmes üzenetében, a Sink Ships édes-bús, felemelő megadásában, vagy az Evergreen akusztikus kíséretében, amelynek refrénjében Ryan azon elmélkedik, lassan inkább gyökereket eresztene a céltalan kóborlás helyett. A kulcs azonban a záró Stop. A csupasz zongorakíséret és Ryan meg-megremegő törékeny énekhangja a vonósok csatlakozásával lassan szárnyra kap és felemelkedik, ekkor hangzik el egy fontos gondolatsor is („ott a sötétség és ott a fény / és ott a választás lehetősége / az egyensúly megteremtésére minden este / a gyengeséget meg kell találni / ha azt akarod, hogy vége legyen”), aminek nyomán megállapítható, hogy a gyógyulási folyamatnak minden kétséget kizáróan egy újabb szakasza kezdődött meg az énekes számára.