A Kaiser Chiefs a 2005-ös Employment és a 2007-es Yours Truly, Angry Mob után nem váratta rajongóit 2009-ig a folytatással: a leedsi sikerzenekar már a 2008-as Szigeten is ízelítőt adott Off With Their Heads című harmadik nagylemezének anyagából, mely elődeinél is játékosabbra és könnyedebbre sikerült. A produceri teendőket ezúttal Mark Ronson látta el, aki Lily Allent is magával hozta háttérénekesnek (az előbbi Version albumán az utóbbi már énekelt Kaiser Chiefs-slágert), de besegített a filmzeneszerző-hangszerelő David Arnold is – és akkor még nem beszéltünk a brit rapper, Sway DaSafo vendégszerepléséről.
Azok a rajongók, akik újabb Oh My God vagy Ruby kaliberű slágert keresnek az Off With Their Heads albumon, csalódni fognak. Ennek ellenére Ricky Wilsonék kimagasló slágerek nélkül továbbra is erősek tudtak maradni. Az albumnyitány pedig azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy a zenekar ezúttal sincs híján a kellő humorfaktornak: a Spanish Metal súlyos riffjeit nem igazán lehet komolyan venni. A Never Miss A Beat című első kislemezdal (mely egyben a legkorábban született szerzemény is a korongon) vonyító gitárhangjaival nem egy tipikus rádióbarát sláger, de feladatát kiválóan ellátja, a háttérben pedig a már említett Lily Allenen kívül a New Young Pony Club tagjai is feltűnnek. A Like It Too Much egy jellegzetes Kaiser Chiefs-dal – egészen addig, míg be nem lép a szimfonikus kíséret, melyért a James Bond-témákat is szállító David Arnold a felelős. A torzított szintihangokkal operáló You Want History alatt egy karibi perkás kiállást is kapunk, majd később ezek az ütőhangszerek az Addicted To Drugsban is visszatérnek, sőt hasonlóképpen felkaphatjuk a fejünket a Good Days Bad Days hetvenes évekbeli diszkóritmusára is. A tempós Half The Truth-ban Sway DaSafo rapbetétje teszi fel a pontot az i-re. Ezeken kívül túl sok újítással nem találkozunk, a Kaiser Chiefs továbbra is bőségesen merít a Blur és a Supergrass kilencvenes évekbeli britpopjából, de ugyanúgy nyúl ihletért a hatvanas, hetvenes évek brit pop- és rockzenéjéhez. Az egyetlen kakukktojást ezúttal is a dobos-vokalista Nick Hodgson szállítja: a Remember You’re A Girl albumzáró felvételén John Lennon dallamvilágába kalandozik el.





