Sokszor hangoztattuk már itt az est.hu-n, hogy a Jools Holland vezette Later… a világ talán legjobb zenei tévéműsora, főleg a közszolgálati csatornák történetében. A tévés munkái mellett zenészkarriert (Jools Holland's Big Band Rhythm & Blues, Tom Jones & Jools Holland stb.) is folytató brit úriember műsora 1992 végén indult a BBC2-n, az alkalmanként öt fellépőt vendégül látó adások anyagából 2002 vége óta csemegéznek tematikus egylemezes DVD-k (10 Years Of Later…, Louder, Even Louder, Legends,
Party,
Hip Hop Soul,
Cool Britannia,
Cool Britannia 2, Mellow stb.), az első másfél évtizedet pedig már egy dupla válogatás ünnepli, 62 előadó egy-egy élő felvételével.
A beszédes című The First 15 Years igazából egy kicsit többet is átfog, ugyanis a műsorvezető 50. születésnapjának hetében felvett 200. adástól, 2008 februárjától megyünk vissza az időben az 1992-es kezdetekig. Duffy Mercy-jétől négy óra alatt visszajutunk a pályakezdő PJ Harvey-ig és – az akkor még hét szűk esztendővel befutása előtt álló – David Gray-ig. A legutóbbi évekből átlagosan hat-nyolc fellépőt kapunk, később ez a szám egyre csak csökken, bár az előző évtizedből is akadnak jól reprezentált évek. A rock, a soul, a dzsessz, a folk és a blues történetének régi és új sztárjaitól a zenei spektrum a Battles experimentális art-rockjáig és Roni Size-féle dzsesszes drum’n’bassig terjed, sőt egzotikumként belefér a portugál Mariza fadója, az algériai Khaled rai-tropikáliája és a Tinariwen tuaregjeinek sivatagi transza is.
Radiohead, Flaming Lips, Arcade Fire, LCD Soundsystem – itt vannak napjaink legjobb koncertzenekarai, de itt a Coldplay, az R.E.M. és a Foo Fighters, illetve csúcskorszakából a néhai Hole és a Blur is. Ryan Adams 2001 októberében Bruce Springsteen-es hangszerelésben nyomja New York, New York című szerzeményét (melynek klipjét egy hónappal korábban az akkor még álló World Trade Center sziluettje előtt rögzítette), de akadnak egyéb különleges produckiók is: Elvis Costello egy triphop looppal, a Moloko igazi vonósokkal, a magát akusztikus gitáron kísérő Feist hét fúvóssal, a Crowded House pszichedelikus élményt súlyosbító bennszülött(kosztümös) ütősökkel, Amy Winehouse józanul!
Látunk olyanokat, akiket élőben már sosem: Kirsty MacColl egy vicces latinos darabbal, Arthur Lee egy pazar hangszerelésben megszólaló Love-klasszikussal, Robert Palmer egy csupasz akusztikus blues dallal, Johnny Cash egy Nick Lowe-feldolgozással, Warren Zevon pedig My Shit’s Fucked Up című szerzeményével szerepel. Más is kelt meghökkenést szabadszájúságával (Martha Wainwright az édesapjáról írt Bloody Mother Fucking Asshole-t énekli egy szál akusztikus gitárral), és más is választ feldolgozást (KT Tunstall Bob Dylantől, Norah Jones Hank Williamstől, a dzsessz-szaxofonos Josuha Redman Prince-től, John Cale a Hallelujah-t Leonard Cohentől). Több előadó (Solomon Burke, Buddy Guy, Bonnie Raitt, Paul Weller) mellé maga a vigyori műsorvezető is beszáll zongorázni. Néha az aznapi adás egyéb sztárjait is megpillanthatjuk nézőként: a legjobb pillanat, mikor Paul McCartney bólogatva figyeli Björk bizarr zászólengetős zaj-techno őrületét (ez amúgy is az egyik legszórakoztatóbb produkció, amit a férfiak részéről csak Beck tud megközelíteni).
QQQQ
EXTRÁK
Sajnos semmi: a korábbi kiadványokkal szemben ezúttal nem kapunk ízelítőt az adásokban elhangzó kedélyes beszélgetésekből. Mindössze Jools írt a DVD-hez egy vicces kis használati utasítást a borító belső oldalára.
2008 Hossz: 116 + 128 perc Kiadó: Warner Hang: angol sztereo
Radiohead, Flaming Lips, Arcade Fire, LCD Soundsystem – itt vannak napjaink legjobb koncertzenekarai, de itt a Coldplay, az R.E.M. és a Foo Fighters, illetve csúcskorszakából a néhai Hole és a Blur is. Ryan Adams 2001 októberében Bruce Springsteen-es hangszerelésben nyomja New York, New York című szerzeményét (melynek klipjét egy hónappal korábban az akkor még álló World Trade Center sziluettje előtt rögzítette), de akadnak egyéb különleges produckiók is: Elvis Costello egy triphop looppal, a Moloko igazi vonósokkal, a magát akusztikus gitáron kísérő Feist hét fúvóssal, a Crowded House pszichedelikus élményt súlyosbító bennszülött(kosztümös) ütősökkel, Amy Winehouse józanul!
Látunk olyanokat, akiket élőben már sosem: Kirsty MacColl egy vicces latinos darabbal, Arthur Lee egy pazar hangszerelésben megszólaló Love-klasszikussal, Robert Palmer egy csupasz akusztikus blues dallal, Johnny Cash egy Nick Lowe-feldolgozással, Warren Zevon pedig My Shit’s Fucked Up című szerzeményével szerepel. Más is kelt meghökkenést szabadszájúságával (Martha Wainwright az édesapjáról írt Bloody Mother Fucking Asshole-t énekli egy szál akusztikus gitárral), és más is választ feldolgozást (KT Tunstall Bob Dylantől, Norah Jones Hank Williamstől, a dzsessz-szaxofonos Josuha Redman Prince-től, John Cale a Hallelujah-t Leonard Cohentől). Több előadó (Solomon Burke, Buddy Guy, Bonnie Raitt, Paul Weller) mellé maga a vigyori műsorvezető is beszáll zongorázni. Néha az aznapi adás egyéb sztárjait is megpillanthatjuk nézőként: a legjobb pillanat, mikor Paul McCartney bólogatva figyeli Björk bizarr zászólengetős zaj-techno őrületét (ez amúgy is az egyik legszórakoztatóbb produkció, amit a férfiak részéről csak Beck tud megközelíteni).
QQQQ
EXTRÁK
Sajnos semmi: a korábbi kiadványokkal szemben ezúttal nem kapunk ízelítőt az adásokban elhangzó kedélyes beszélgetésekből. Mindössze Jools írt a DVD-hez egy vicces kis használati utasítást a borító belső oldalára.
2008 Hossz: 116 + 128 perc Kiadó: Warner Hang: angol sztereo
Linkek
Kapcsolódó cikkek
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek