Kifutottunk az időből, folytassuk máskor az interjút, kérte, s dolgára sietett. Az időpontot nagyjából belőttük, telefonon majd pontosítjuk, egyeztetünk még, s elköszöntünk. Este megírtam beszélgetésünk első részét, kiegészítettem jegyzeteimet; másnap pedig annyi intéznivalóm volt, hogy rá sem pillantottam a hírekre. Kettő óra múlt, amikor az autóban ülve döbbenten hallgattam hirtelen halála hírét.
Nézem befejezetlenül maradt dialógusunk szövegét, figyeltem a vitákat tragédiája körül; egy befejezetlen ország szégyentelen s megszégyenítő purparléját, s azon tűnődöm: leírhatjuk-e pályafutásáról azt, hogy befejezetlen? Ötödik olimpiájára készült, olykor fáradtsággal telve, de éhesen, még mindig éhesen az újabb dicsőségre. Amit hát - nekünk, a szégyenteleneknek szerzett volna. Kifutottunk az időből, ahová ő most végleg beköltözött, ötkarikás márványtábláink állandóságába, csak ezt tudom, s azt, hogy egy kicsit én is kifutnék, szívesen, ebből az időből. Mert attól félek, előbb-utóbb úgyis kifutunk, mindannyian, ha ennyire képtelenek vagyunk megtorpanni, eltűnődni közös gyászaink fölött.
- Snassz kérdés, tudom, de milyen eredményre számítasz az olimpián? (A háttérben autogramra várakozó fiatalok hangos robajban törnek ki: arany, arany arany).
- (nevet) Ezek után mondhatnék én ezüstöt vagy bronzot? Viccet félretéve, a legjobb formámat szeretném hozni, ez a célom. Az, hogy ez mire lesz elég, abba én nem szeretnék belemenni. Kemény a mezőny, de azért egy dobogót megkockáztatok.
- Éles váltás, de muszáj megkérdeznem. Tényleg létezik „kenuskódex”, vagy ez csak legenda?
- Tavaly is megkérdezted tőlem, de tudod, erre a kérdésre csak akkor válaszolhatok, ha ismered a titkos kézfogást.
- Tehát, létezik, mivel van titkos kézfogás...
- (nevet) Lebuktunk. Igen van egy kódexünk, amiben többek között a kajakos sporttársakat szoktuk húzni.
- Na, akkor kanyarodjunk vissza az olimpiára. Mondhatjuk, hogy már rutinos olimpikon vagy, Peking lesz az ötödik. Milyen emlékeid vannak az eddigi négyről?
- A sydneyi olimpia (2000) nagyon szép emlék számomra, nagyon jó érzés volt egyesben is aranyérmet szerezni. Természetesen Atlanta (1996) is felejthetetlen volt. De ha így végiggondolom, az összes olimpia szép emlék számomra. Őszintén szólva minden verseny, ahol az ember a dobogón áll - nem feltétlenül a legfelsőn -, az jó érzéssel tölti el az embert. Ott és akkor érzem igazán, hogy az a sok edzés, munka megérte. Persze amikor a dobogó legfelső fokán áll az ember és neki szól a Himnusz, az leírhatatlan.
- Ahogy készültem az interjúra, több helyen olvastam, hogy már harmincéves korodban abba akartad hagyni a versenyzést. Akkor mégis miért folytattad?
- Te is érzed, hogy ez egy nehéz kérdés, mert nehéz rá válaszolni. Nem könnyű elengedni valamit, ami ennyire hozzád nőtt. Viszont nem árulok el nagy titkot azzal, hogy Peking lesz az utolsó olimpiám. Egy csöppet már elfáradtam és megöregedtem, át kell adnom a stafétát a fiataloknak (nevet). Érzem, hogy az erőm már nem a régi.
- És mivel fogsz foglalkozni utána?
- Van két diplomám, majd azokkal kezdek valamit, de részleteket nem árulok el. Titok.
- Nem kellene már megállapodnod?
- Tudom, tudom, tervbe is van véve, szeretnék már családot. Az olimpia után jöhet az esküvő és a gyerek, de ennyit is a magánéletemről.
- Rendben, akkor még két kérdést engedj meg. Az egyik, hogy van valamilyen különlegesebb edzés, amivel egy olimpiára készülsz, vagy úgy készülsz rá, mint bármilyen más versenyre.
- Minden versenyre nagyon-nagyon keményen edzek. Nem teszek különbséget verseny és verseny között, ha így lenne, akkor nem tartanék ott, ahol tartok. Nem szabad lenézni egy versenyt sem, mert attól csak az ember teljesítőképessége romlik le egy idő után. Egy olimpia persze mégiscsak egy olimpia - benne van a levegőben, nagyobb a felhajtás körülötte -, de más versenyre is ugyanilyen intenzitással, lelkesedéssel készülök.
- Hogyan lehet lelkesedni hajnalban, edzésre menet?
- Minden csak megszokás kérdése. Egy idő után hozzászokik az ember. Pontosabban 22 év alatt sikerült hozzászoknom, de tény, hogy ma már egyre nehezebben megy.
- Mivel szoktál lazítani versenyek alatt?
- Semmi különlegessel, tipikus nyugdíjas szórakozással. Olvasás, zenehallgatás, tévézés. Versenyek alatt inkább a pihenésre koncentrálok.
- Engedj meg még egy kérdést. Ha egy szóval kellene jellemezned a kenuzást, mi lenne az?
- Egy szóval nem lehet. Kitartás, jellem, ész, taktika. Címszavakban.
- Snassz kérdés, tudom, de milyen eredményre számítasz az olimpián? (A háttérben autogramra várakozó fiatalok hangos robajban törnek ki: arany, arany arany).
- (nevet) Ezek után mondhatnék én ezüstöt vagy bronzot? Viccet félretéve, a legjobb formámat szeretném hozni, ez a célom. Az, hogy ez mire lesz elég, abba én nem szeretnék belemenni. Kemény a mezőny, de azért egy dobogót megkockáztatok.
- Éles váltás, de muszáj megkérdeznem. Tényleg létezik „kenuskódex”, vagy ez csak legenda?
- Tavaly is megkérdezted tőlem, de tudod, erre a kérdésre csak akkor válaszolhatok, ha ismered a titkos kézfogást.
- Tehát, létezik, mivel van titkos kézfogás...
- (nevet) Lebuktunk. Igen van egy kódexünk, amiben többek között a kajakos sporttársakat szoktuk húzni.
- Na, akkor kanyarodjunk vissza az olimpiára. Mondhatjuk, hogy már rutinos olimpikon vagy, Peking lesz az ötödik. Milyen emlékeid vannak az eddigi négyről?
- A sydneyi olimpia (2000) nagyon szép emlék számomra, nagyon jó érzés volt egyesben is aranyérmet szerezni. Természetesen Atlanta (1996) is felejthetetlen volt. De ha így végiggondolom, az összes olimpia szép emlék számomra. Őszintén szólva minden verseny, ahol az ember a dobogón áll - nem feltétlenül a legfelsőn -, az jó érzéssel tölti el az embert. Ott és akkor érzem igazán, hogy az a sok edzés, munka megérte. Persze amikor a dobogó legfelső fokán áll az ember és neki szól a Himnusz, az leírhatatlan.
- Ahogy készültem az interjúra, több helyen olvastam, hogy már harmincéves korodban abba akartad hagyni a versenyzést. Akkor mégis miért folytattad?
- Te is érzed, hogy ez egy nehéz kérdés, mert nehéz rá válaszolni. Nem könnyű elengedni valamit, ami ennyire hozzád nőtt. Viszont nem árulok el nagy titkot azzal, hogy Peking lesz az utolsó olimpiám. Egy csöppet már elfáradtam és megöregedtem, át kell adnom a stafétát a fiataloknak (nevet). Érzem, hogy az erőm már nem a régi.
- És mivel fogsz foglalkozni utána?
- Van két diplomám, majd azokkal kezdek valamit, de részleteket nem árulok el. Titok.
- Nem kellene már megállapodnod?
- Tudom, tudom, tervbe is van véve, szeretnék már családot. Az olimpia után jöhet az esküvő és a gyerek, de ennyit is a magánéletemről.
- Rendben, akkor még két kérdést engedj meg. Az egyik, hogy van valamilyen különlegesebb edzés, amivel egy olimpiára készülsz, vagy úgy készülsz rá, mint bármilyen más versenyre.
- Minden versenyre nagyon-nagyon keményen edzek. Nem teszek különbséget verseny és verseny között, ha így lenne, akkor nem tartanék ott, ahol tartok. Nem szabad lenézni egy versenyt sem, mert attól csak az ember teljesítőképessége romlik le egy idő után. Egy olimpia persze mégiscsak egy olimpia - benne van a levegőben, nagyobb a felhajtás körülötte -, de más versenyre is ugyanilyen intenzitással, lelkesedéssel készülök.
- Hogyan lehet lelkesedni hajnalban, edzésre menet?
- Minden csak megszokás kérdése. Egy idő után hozzászokik az ember. Pontosabban 22 év alatt sikerült hozzászoknom, de tény, hogy ma már egyre nehezebben megy.
- Mivel szoktál lazítani versenyek alatt?
- Semmi különlegessel, tipikus nyugdíjas szórakozással. Olvasás, zenehallgatás, tévézés. Versenyek alatt inkább a pihenésre koncentrálok.
- Engedj meg még egy kérdést. Ha egy szóval kellene jellemezned a kenuzást, mi lenne az?
- Egy szóval nem lehet. Kitartás, jellem, ész, taktika. Címszavakban.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek