A DVD-géppel semmi gond, én vagyok csak a paraszt. Egyszerűen nem bírom ki a hetet hiba nélkül, ez van. Meg a haladás a korral. Mert megint nem néztem meg, hogy a letörölt részekkel azonban idő nem szabadul fel, csak ha inicializálok. Na, ezt nem fogtam, ezért a pénteki rész az ablakba. Legalább nem izgulózok annyira a folytatásig, nem mintha az előzmények valami eget rengető befejezést ígértek volna. De pont ilyenkor szokott történni földindulás, csak emiatt aggódok kicsit. Meg mert egy BK-reklámban láttam Gézát ledőlni a földre valamiféle kocsmában, hol aztán mozdulatlanra dermedt, Imre szólítgatása ellenére.
Esküszök, erre nem lehetett számítani! Se a DVD-s, se a Gézás esetre. Csütörtökig két fontosabb esemény köré fonódik sorozatunk, Gézáék esküvője, Nóráék összejövetele, Vilmosék hadilába, és Tilda élete köré, ami négy lett, de ha még gondolkodok, biztosan akad. Ja, Andrásék is. Ennyire nem lehet bízni a számokban. A hét Kingáék felhőtlen, ám Géza részéről annál nyálasabb boldogságával kezdődik, ami egy új esküvőben testesedik majd ki. Evvel máris elkezdődnek a gondok (gondnok is lesz majd Magdika személyében), ugyanis a férfi mindent meg szeretne adni mátkájának a nagy napon, míg a lány megelégedne egy szerényebb szertartással is, pláne miután Zsolt figyelmezteti őt, hogy a bőkezű muri visszarángathatja vőlegényét a teljesen fekete gazdaságba. Géza
természetesen megígéri Kingának, hogy a múltját leteszi végleg a sarokba, amit a lány viszontígér. Jól ellesznek azok a múltak Zsolt irodájában, beleolvadnak majd a környezetbe. De tényleg így történik! Kinga üstöllést lemondja az első nekifutásra Klaudiánál rendelt, minden bizonnyal méregdrága esküvőt, és csak kiskosztümben gondolkodik tovább. Tilda elszánja magát a huzamos felkelésre, miután elolvassa a válásról érkezett ügyvédi levelet, majd nekilát a munkakeresésnek is, amit elsőként Eriknél kezd. Viszonyuk még mindig rendezetlen, de heves veszekedésekkel, utalásokkal haladnak a sokak által várt boldogulás felé. Nem elképzelhetetlen, hogy már a hiányzó pénteken smároltak volt, de az is lehet, húzzák még egy hétig az egybekelést. Tisztára, mint a dedósok. Minta dedó sokk. Ja, és persze, ahogyan általában sorozatunkban szokás, Tilda egy nap alatt szabadul meg mély depressziójától, de már nem is számolom a valószerűtlenségi kvócienst, inkább hozzászoktam. Magdolna már kész lenne békülni urával, főleg, miután Géza beszél vele, de Vili megmakacsolja magát, s most már ő ragaszkodik az önállósághoz. Nyugágyon alszik a nappaliban, és üvölteti a tévét, meg egyszer még finomat is főz. Ahogy gondolkodom, egyre jobban fészkeli magát a gyanú, hogy az a pénteki rész valami frenetikus kellett, hogy legyen.
Amíg néztem ugyanis, egy szó sem esett Orsolya elmebajáról, Imre és Zsófi kapcsolatáról, és ott van még egy rakás félbehagyott probléma. Amilyen szerencsém van, lehet, ezeket mind pénteken oldották meg. Aki még nagyon nem bír magával, az a Botond, de végre észhez térítik, elmondom. Halkan jegyzem meg, ennek is lesz köze a valóságtól való elrugaszkodáshoz, bárcsak ne lenne! Ugyanis, mikor Zsolt megköti az új raktárbérlési üzletet a csinos ügyfélasszonnyal, aki korábban már szemet szúrt Botondnak, az bepróbálkozik egy italra, de Zsolt okosan lerázza. Nem így Boti, aki az első szexuális jellegű utalásra ugrik bakot, és a nő kocsijában köt ki, ahol vad jeleneteket sejthetünk a susnyásban. Ennyit a valóságról, vagy ha tényleg ez megy, ide nekem a nimfomán üzletasszonyokat! Közben persze Vanda epedve várja a randigurut, és temeti magában a friss köteléket. Zsolt aztán egy átlós sallerral megmagyarázza Botondnak a felállást, és visszazavarja őt az Illés-lányhoz, hogy András közelében legyenek. A fiú halállal fenyegeti meg Zsoltot, ha az még egyszer megüti, de különben hűséget fogad a vigyorgó alaknak. Pedig András-fronton nem alakulnak rosszul a dolgok. Miután a mérnök értesülést szerzett Zsolt afrikai gyerekeket támogató akciójáról, csak kicsit hajlott a békülésre, ám a héten tovább görbülhet Zsolti felé. Zsolt ugyanis értesül Lacitól, hogy Panda lekölykezett, és megpróbálja felvenni vele a kapcsolatot, de fia környékére sem számíthat, hamar kiderül. Kinga szerint harcolnia kéne, de Zsolt szerint a lány fogja be a pofáját. Mivel András is ritkábban láthatja manapság Bandikát, együttérez a gengszterrel, és hajlik a pozitív változás elfogadása felé. Miklós sem marad ki az akciózásból, de őt természetesen Nóri felé hajtja a kaland. Mikor Nóra egyik csapja elromlik, megkéri Lacit, ne küldje az ígért szerelőt ex-asszonyához, mert ez alkalom a bevágódásra. A csapszerelés majdnem be is válik, mikor megjelenik a telefonját hanyagul kezelő szerelő, és lebuktatja Miklóst, aki kénytelen bevallani umbuldáját.
Nóri megsértődik, bár Laci szerint végre értékelhetné Miklós erőfeszítéseit, mire az ügyvédnő elgondolkodik, és tényleg! Miklós megint ragyoghat, ugyanis a hét végén (ami nálam csütörtök!) egykori felesége gyerekfotókkal lepi meg őt az irodában, és egy derekas csók is elcsattan. Eztán Nóri is feldobottabbnak tűnik, mikor Klaudiával beszélget, és elismeri, hogy nem tud gonosz ex-férje nélkül létezni. Remélem, egy gyilkossági perben nem változtatja így az álláspontját. Na, már kezdek lassan mindent elbeszélni. Akkor sorba veszem. Magdiékat mondtam, tán csak azt nem, hogy Magdus oly sok viszontagság után befogadja a családba Kingát. JÉÉZUS!! Mit hagytam ki! De csak ezt az egyet! Szóval Gézu mégis úgy dönt, hogy kerül, amibe kerül, ő egy külön meglepetéssel fog előrukkolni kedvesének az esküvőre, ezért magánlátogatást tesz Klaudiánál, hogy a részleteket megbeszéljék. Ám éppen ez alatt Tilda és Zsófi is a villában időznek, és Tildus meggyőzi barátnőjét, vegye nyugodtan kölcsön Klau féltve őrzött, és igen értékes fülbevalóját egy kiállítás megnyitóra, abból nagy baj nem lehet. Hát persze, hogy a ravasz üzletasszony azonnal észreveszi a hiányt, és kézenfekvően Gézát gyanúsítja az ékszerrablással, miután Tildát kikérdezte. Persze, csütörtökre, pont a rendőri feljelentés előtt kiderül az igazság, és Klaudián a sor, hogy jelentős bocsánatot kérjen Gézától a vádaskodás miatt. Még egy ingyen meglepetés szervezést is bevállal meggondolatlansága miatt, de Kinga haragosan védelmébe veszi vőlegényét, és kereken visszautasítja a nagylelkű ajánlatot! Ez a csütörtök vége. A péntekről annyit láttam, hogy Géza egy kocsmában osztja az észt Imrének (úgy értem magyar Imrének eszet) motyogva, majd lefordul a székről, mire Imi szólongatja. Mondom én, biztosan mindent pénteken oldottak meg…

Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek