Fellépők

Kedvenc helyek

Komolyzenei koncertek

Kaki King: Dreaming Of Revenge
|
est.hu:
7/10
|
olvasói:
5/10 (1)
(Cooking Vinyl / Neon Music)

Az Atlantából származó Kaki King (született: Katherine Elizabeth King, 1979) fiatal kora ellenére az akusztikus gitár egyik legelismertebb virtuózának számít már a tengerentúlon. Pengettet egy instrumentális duettet Dave Grohllal a Foo Fighters legutóbbi albumán (Echoes, Silence, Patience & Grace) és az Út a vadonba című filmben is felhangzott néhány száma a Pearl Jam-frontember Eddie Vedder dalai mellett (Into The Wild). A leszbikus mivoltát nyíltan vállaló ifjú gitáros-dalszerző már saját lemezein is bőven bizonyította hangszeres tehetségét, ám legújabb, sorrendben negyedik albuma után is nehéz megmondani, milyen irányt jelöl ki magának.
Kaki King szülei nógatására már fiatalon megismerkedett a gitározással, tinédzserként azonban még inkább a dobolás és a britpop érdekelte, a hathúrossal csak egyetemi évei alatt kezdett el ismét komolyabban foglalkozni. New York-i aluljárókban pengetett apróért, majd kisebb önálló esteken lépett fel, s miután tehetsége vitathatatlan volt, barátai biztatására szakmájának választotta a zenélést. A Velour Recordings nevű kis cég látott benne fantáziát, így 2003-ban megjelenhetett debütáló albuma, az Everybody Loves You. Az érzelemdús, egyszerű kompozíciókat tartalmazó, de megkapó gitárjátékkal feljátszott akusztikus lemez után a folytatás, a 2004-es Legs To Make Us Longer már egy változatosabb, több hangszert is bevető album volt, a harmadik korong, a 2006-os Until We Felt Red pedig már vokális dalokat is tartalmazott (a gitárvirtuóz lánykának nem erőssége az éneklés). 
 
Az instrumentális darabok mellett négy énekes szerzeményt tartalmazó 2008-as Dreaming Of Revenge újabb irányváltást hozott: a Daniel Lanois-féle iskolába tartozó Malcolm Burn producer (Emmylou Harris, Patti Smith, Lisa Germano, Iggy Pop, John Mellencamp stb.) irányítása alatt felvett lemez lényegesen eltér a művésznő eddigi munkáitól, melodikusabb, kevésbé absztrakt – igaz, még így is meglehetősen kísérletező. A hangszerelés lényegesen gazdagabb lett, Kaki King akusztikus és slide gitáron, basszusgitáron, zongorán is játszik, sőt ő maga dobolta fel a számok nagy részét, de a dalokban hegedű, cselló, klarinét, harmonika és egy sor más hangszer is feltűnik. A számok ugyanakkor nem lettek sokkal könnyebben befogadhatóak: az örvénylő, poszt-rockba hajló atmoszférikus szerzemények (Montreal, Sad American) és a szerző törékeny énekével előadott melankolikus popdalok (Life Being What It Is, 2 O'Clock) is csak többszöri meghallgatás után adják meg magukat.  
 
A Dreaming Of Revenge útkereső lemez: Kaki Kingnek sikerült újabb lépéseket tennie előre, de hogy hová vezet a megkezdett, meglehetősen kanyargós és kusza út, azt négy album után is nehéz lenne megmondani.
Bokor Péter
2008.07.01
|
1 komment|Szólj hozzá!
Éljenek a Szar Királyok :DDD
KeepOut
|
2010-08-23 16:27:55
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.