Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

I’m Not There - Bob Dylan életei
|
est.hu:
9/10
|
olvasói:
8/10 (15)
Miként élő emberről nem szokás hidat elnevezni, élő zenész életéről sem gyakran forgatnak filmet (tisztelet Fenyő Miklósnak, a kivételnek), Bob Dylan világának rendhagyó feldolgozása azonban olyan különlegesen jóra sikerült, hogy a legenda rajongói lehidalnak majd tőle.
Az énekes-gitáros-dalszerző (eddigi) életművének ismerői tisztában vannak azzal, hogy Dylan hosszú pályafutása során számos korszakot élt meg, de egyetlen korszakán belül is több „funkciót” látott el: egyszerre volt költő, próféta, lázadó, sztár és - úgymond - népzenész. És éppen személyiségének sokrétűsége adta az ötletet az I’m Not There író-rendezőjének, hogy hat színésszel játszassa el Dylan hat énjét, pontosabban azt a hat kitalált figurát, melyeket a zenész munkássága inspirált. Todd Haynes a Bálványrockkal már bebizonyította, hogy otthon van a zenetörténetben, a Távol a mennyországtól pedig stiláris zsenijéről árulkodott, most pedig e két adottságát ötvözve gyúrt össze egy kísérleti-szubjektív, életrajzi-filozófiai zenés képfolyamot.
 
Az átlényegülésében feledhetetlen Cate Blanchett mellett Dylan többi „énje” is kiváló szerepében, az egyes epizódok mozaikdarabokként egészítik ki egymást, a különböző korok képi megjelenítése pedig sziporkázó. És a sok fenti erény mellett ebben a filmben az a legjobb, hogy bár igazán csak az életmű ismerői élvezik majd, a többieknek sem veszi el a kedvét Dylan felfedezésétől, sokkal inkább felcsigázza kíváncsiságukat.
csmozi
2008.06.04
|
I`m Not There
amerikai-német életrajzi film, 135 perc, 2007
Bob Dylan életének és személyiségének főbb állomásai álom- és dokumentumszerű jelenetekben megidézve, hat kiváló színművész tolmácsolásában.
rendező:

Todd Haynes

Forgalmazza: Budapest Film
Bemutató: 2008. június 16.
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 25., péntek

Orbán
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.