Örök idealista, aki számára játék az élet. Volt már gyerekszínész, műsorvezető, reklámszakember, popsztár és dalszövegíró. Folyton beleálmodja magát egy-egy szerepbe, és rendszerint ki is teljesedik bennük. Minden megmozdulásával tömegekre akar hatni, most épp a Nemzeti Vágtával kíván maradandó értéket teremteni. Május végén a Ben Hurt hozza el a Hősök terére.
- Most ünnepelted a 44. születésnapodat. Zavar a korod?
- Nem, talán inkább én zavarom a koromat. Néha azon gondolkodom, hogy van-e még elég időm hátra, hogy mindent kipróbáljak, amit szeretnék. Egyébként még mindig túlzottan izgága vagyok. A koromnak az az előnye, hogy talán jobban tudom értékelni az élet adományait. Az az érdekes, hogy szinte egy napon születtünk a szerelmemmel, nem azonos évben, de ő is bika, egy nap eltérés van a dátumunk között. Idén nincs nagy ünneplés, hiszen rengeteg a munka a Nemzeti Vágtával.
- Hogy merült fel a Vágta ötlete?
- Általában azzal szeretek foglalkozni, ami a tömegkultúra minőségi része, és ami tartalmi elemeiben is hatással tud lenni a tömegekre. Sokféle dologgal foglalkoztam, és körülbelül három éve eljött az a pont az életemben, amikor több időm maradt magamra, az életemre, és utazgattam.
- Merre jártál?
- Beutaztam egész Dél-Amerikát, Brazíliát, Argentínát, Perut, Chilét, Bolíviát, Costa Ricát, három hónapos pihenés volt egyben, gyakorlatilag a telet átutaztam a kontinensen. Európában általában a mediterrániumban érzem jól magam, Itáliában, Provance-ban, Andalúziában, ahol másfajta dinamikája van az életnek, mint itthon, és ez gyakran ölt testet fiestákban. Ezek a helyi emberekről szólnak, a helyi kultúráról, és nagyon jól jelenítik meg a boroknak, a kulináriának, a táncnak, az ottani életnek az örömteli részeit. De mehetünk közelebbre is. A Salzburgi Operafesztivál abból nőtt ki, hogy Mozartból fesztivált alkottak, vagy Münchennek is van egy, az ottani sörfőzésből kinőtt sörfesztiválja, és ebből egy egész régió jól megél. Azon gondoltam, hogy mi van itthon hasonló, amit nagy dimenzióban meg lehetne mutatni a világnak. Akkor jutottam el oda, hogy van két olyan hagyomány az országban, a lovas hagyományok és a huszárság, amit még magasabbra emelhetnénk azzal, hogy ezt a két ikonikus kultúrát - új szemlélettel, de tisztelettel- egy érdekes országimázs fesztivállá lehetne gyúrni néhány szokatlan húzással.
- Milyen programok lesznek május 31-e és június -1-je között a Hősök terén?
- Ingyenes rendezvény lesz, 60 kamionnyi homokkal töltjük fel a Hősök terét. A magyar falvak és városok lovasai vágtáznak majd egy gyönyörű pályán, lesznek látványos történelmi show-k és huszáros vágták, kivetítők a téren, és közvetítés az RTL Klub műsorában. Felvonulnak Magyarország települései, hozzák a boraikat, ételeiket, tánccsoportjaikat, tehetségüket, egyszerűen bemutatják magukat az országos vígasságon. Történelmi hangulatú lóverseny, modernizált eszközökkel, ünnepi díszbe öltözött város, lobogó zászlók és dobogó paták, valami nagyon régi és valami nagyon új.
- Te is lovagolsz ?
-Nem, de nem is szeretnék. Egyszerűen nagyon távol áll tőlem a lovaglás. A ló egyébként káprázatosan szép lény, tele költészettel, szépséggel, erővel, de hogy a hátára üljek és kockáztassam a kis életemet, azt nem teszem meg.
- Sok mindent elértél. Mi az, amivel kényezteted magadat?
- Minőség és szabadság. Ezekből nem tudok leadni. Szeretek bármikor utazni és bárhová, szeretem megválogatni, mit és kivel dolgozom. Minőségi borokat iszom, minőségi szállodákban veszek ki szobát, és minőséget igyekszem előállítani mindenben. Gyakran meg merem engedni magamnak, hogy nem csinálok semmit, csak mondjuk lógok otthon a kertben, és olvasok.
- Mit olvastál utoljára?
- Egy Hatvany Lajos-regényt. Férfiak, úriemberek a címe, és egy zsidó család történetéről szól. Falom a jó filmeket is, nemrég láttam a Papírsárkányokat, erős hatással volt rám. Szeretek moziba járni, de otthon is csúcsra járatom a házimozirendszert. A videotékák belőlem élnek, mert soha nem viszem vissza a filmeket időben.
- Jó borok? Boros vagy?
- Igen, kifejezetten. Napi egy pohárral megiszom esténként, egyszerűen jólesik. Eljött ez a korszaka az egyedfejlődésemnek. De talán az is benne van, hogy a szerelmem nagyon ért a borokhoz, külföldön tanulja ezt a tudományt, és magas szinten műveli. Egyébként én a könnyű borokat kedvelem, és többször választok fehérbort.
- Utódra nem vágysz?
- Dehogynem, persze. Azt szoktuk mondani a párommal, hogy ha majd aktuális lesz, értesítjük róla a nagyérdeműt.
- Rengeteg dolgozol. Hogyan kapcsolsz ki? Sportolsz valamit?
- Igen, bár most kevés az időm, de teniszezem, biciklizem, és szerencsére olyan kerületben lakom, ahol sok a zöld terület, szoktam futni, sőt focizom is. Télen pedig rendszeresen síelek.
- Kívülről úgy tűnik, neked minden sikerül.
- Ez nem így van. A látványos sikerek mögött sikertelenségek is húzódnak, amiket talán nem is vesznek észre. Az más kérdés, hogy én mindig azt kerestem, mi az, amiben jó vagyok, és ha valami nem sikerült, hamar megéreztem, hogy az nem nekem való dolog, nem erőltettem, és olyasmivel kezdtem foglalkozni, amiről kiderült: én kellek hozzá. Több dologgal foglalkozom egyszerre, így valahogy olyan személyiség épült ki bennem, amely a saját gyengeségeit, bukásait fel tudta dolgozni. De ehhez hozzátartozik az is, hogy rengeteget dolgoztam jó kedvvel, bőséggel, és így szabad játék az életem.

1 komment|Szólj hozzá!
Tetszenek a dolgai!Sok ötlet,izzadságszag nincs,a zeneszövegek,azt lehet mondani,hogy történelmet csináltak!
Dobronovszky Róbert
|
2011-04-22 18:34:49
Új hozzászólás
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek