(Universal)
A magyar indie-rock színtéren – a már negyedik albumánál tartó Amber Smith (Introspective) mellett – az elmúlt egy év során sorra jelentkeztek debütáló lemezükkel a zenekarok, a Moog (Sold For Tomorrow), az E.Z. Basic (Hocus Focus), a Hangmás (Funeral Party Budapest), a debreceni Gonzo (Lost And Found), és most a székesfehérvári Jacked is, mely gimnazista tagjaival minden fenti versenyzőnél fiatalabb. A – mai magyar viszonylatban – üstökösszerű karriert befutó kölyökkvintett első albuma rögtön egy nagykiadó gondozásában jelenik meg, és 2008. március 21-én a budapesti Bakelit Multi Art Centerben már indul is a hozzá időzített országos indie-miniturné a fent említett Amber Smith, Moog és E.Z. Basic társaságában. Az első lemezkritika itt az est.hu-n olvasható.
A magyar indie-rock színtéren – a már negyedik albumánál tartó Amber Smith (Introspective) mellett – az elmúlt egy év során sorra jelentkeztek debütáló lemezükkel a zenekarok, a Moog (Sold For Tomorrow), az E.Z. Basic (Hocus Focus), a Hangmás (Funeral Party Budapest), a debreceni Gonzo (Lost And Found), és most a székesfehérvári Jacked is, mely gimnazista tagjaival minden fenti versenyzőnél fiatalabb. A – mai magyar viszonylatban – üstökösszerű karriert befutó kölyökkvintett első albuma rögtön egy nagykiadó gondozásában jelenik meg, és 2008. március 21-én a budapesti Bakelit Multi Art Centerben már indul is a hozzá időzített országos indie-miniturné a fent említett Amber Smith, Moog és E.Z. Basic társaságában. Az első lemezkritika itt az est.hu-n olvasható.
A Jacked együttest 2004 táján kitaláló székesfehérvári tizenévesek 2005-ben kezdtek komolyabban zenélni, koncertezni, 2006-ban rakták össze első demójukat (Gloria EP) és adták első budapesti koncertjüket, amit 2007 elején követett a második hanganyag (Come What May EP), valamint egyre hangosabb sikerű fellépések és egy nagykiadós lemezszerződés, aminek gyümölcse 2008-ban materializálódott. A bevezetőben említett üstökösszerűen felívelő karrier remek példája ez, csakhogy Magyarországon nem nevezhető bejáratottnak, pláne nem egy ilyen garázs-rockos indie-gyökerű produkció és egy ilyen szemtelenül fiatal zenekar esetében (az énekes Mórocz Tamás 21. évében jár, a többiek – Mózner László és Szajkó András gitárosok, Jancsó Gábor basszusgitáros és Juhász Ádám dobos – az album kiadásakor éppen hogy elmúltak 18 évesek). A Jacked energikus koncertjei alapján megérdemelten hódította meg közönségét: egy mosolygós, rockzenei pózokat ügyesen alkalmazó fiatal zenekar, mely mosolygós, rockzenei közönségreakciókat ügyesen alkalmazó fiataloknak szól, slágeresek a dalai és egy olyan trendbe illeszkedik, mely az egész világon, így felénk is hódít a tizen-huszonéves generáció körében. Eddig halleluja!
A 35 perc alatt maradó, 11 számos, végig angol nyelvű Stop The Show pimaszul elegáns borítóval jelenik meg: mintha az öt ifjonc máris önmaga fekete-fehérben fotografált rézszobrát alakítaná. A kiadó részéről talán nemzetközi felségterületekre is szánt lemez azonban az eddigi ígéretekhez képest sajnos némiképp csalódást okoz. Ami koncerten remekül működik, az rögzítve, a külsőségek nélkül árvábbnak hangzik, pláne, hogy a zenekar ki sem használja a stúdió nyújtotta lehetőségeket: a producer nélkül felvett Stop The Show inkább demószerű anyag, sokszor közelebb a garázs-hangzáshoz, ami a műfaj tekintetében még nem is lenne baj, ám a lazaság nem mindenkinél, nem alanyi jogon jár együtt Libertines-szerű zsenialitással. Írjuk mindezt a tapasztalatlanság számlájára, és nézzük inkább a dalokat! Nos, azok korrektül felmondják a leckét, hol Strokes-, hol Mando Diao-, hol Arctic Monkeys-ízű, néha nyegle, néha odakent, néha egészen punkos indie-rock, melyen nyomott hagyott a Razorlight, a Kooks vagy seregnyi további poszt-Libertines zenekar hatása is. Mindez a kölyökarcoknak és a fülbemászó szerzeményeknek köszönhetően a műfaj hazájában is elegendő lenne egy The View-kaliberű sikerhez (lásd: Hats Off To The Buskers), vagy a Mando Diao kapcsán szóba került svéd vonalon példálózhatnánk a Sugarplum Fairy nevével is (lásd: First Round First Minute), de ahogy minden más európai országban, úgy nálunk is van létjogosultsága ennek a zenének, a MySpace-generáció pedig már nagyon helyesen rá is vetette magát.
A slágeres szerzemények egy része (a szépen felépített Illusions című nyitódal, a dühödten zakatoló I Don’t Mind, a Clash-ritmikájú Careless Love, az első klipdalnak választott együtténeklős Gloria) lemezen is kitűnően működik, a korong másik részében viszont a gyakran elsütött kiállásokon, belassításokon és egyéb túljátszott műfaji paneleken túl több szellemesség, több finesz szükségeltetne ahhoz, hogy a Jacked túllépjen a pastiche-on, és eljusson az emlékezetes produkciók tartományába. Az inkább csak hangulatokat, romantikus képzelgéseket tartalmazó szövegekben azért popkulturális utalások is elhangzanak (a You Are Notban szerepel egy kikacsintás a Killersre, az Alive But Deadben pedig a Libertines neve kerül elő), de csak remélni tudjuk, hogy legközelebb egy idézhető, igazán kiemelkedő nemzedéki dalra is futja majd a Jackednek, és hogy a slágeres vénát egy kicsit egyedibb irányba tereli majd el a társaság.
A 35 perc alatt maradó, 11 számos, végig angol nyelvű Stop The Show pimaszul elegáns borítóval jelenik meg: mintha az öt ifjonc máris önmaga fekete-fehérben fotografált rézszobrát alakítaná. A kiadó részéről talán nemzetközi felségterületekre is szánt lemez azonban az eddigi ígéretekhez képest sajnos némiképp csalódást okoz. Ami koncerten remekül működik, az rögzítve, a külsőségek nélkül árvábbnak hangzik, pláne, hogy a zenekar ki sem használja a stúdió nyújtotta lehetőségeket: a producer nélkül felvett Stop The Show inkább demószerű anyag, sokszor közelebb a garázs-hangzáshoz, ami a műfaj tekintetében még nem is lenne baj, ám a lazaság nem mindenkinél, nem alanyi jogon jár együtt Libertines-szerű zsenialitással. Írjuk mindezt a tapasztalatlanság számlájára, és nézzük inkább a dalokat! Nos, azok korrektül felmondják a leckét, hol Strokes-, hol Mando Diao-, hol Arctic Monkeys-ízű, néha nyegle, néha odakent, néha egészen punkos indie-rock, melyen nyomott hagyott a Razorlight, a Kooks vagy seregnyi további poszt-Libertines zenekar hatása is. Mindez a kölyökarcoknak és a fülbemászó szerzeményeknek köszönhetően a műfaj hazájában is elegendő lenne egy The View-kaliberű sikerhez (lásd: Hats Off To The Buskers), vagy a Mando Diao kapcsán szóba került svéd vonalon példálózhatnánk a Sugarplum Fairy nevével is (lásd: First Round First Minute), de ahogy minden más európai országban, úgy nálunk is van létjogosultsága ennek a zenének, a MySpace-generáció pedig már nagyon helyesen rá is vetette magát.
A slágeres szerzemények egy része (a szépen felépített Illusions című nyitódal, a dühödten zakatoló I Don’t Mind, a Clash-ritmikájú Careless Love, az első klipdalnak választott együtténeklős Gloria) lemezen is kitűnően működik, a korong másik részében viszont a gyakran elsütött kiállásokon, belassításokon és egyéb túljátszott műfaji paneleken túl több szellemesség, több finesz szükségeltetne ahhoz, hogy a Jacked túllépjen a pastiche-on, és eljusson az emlékezetes produkciók tartományába. Az inkább csak hangulatokat, romantikus képzelgéseket tartalmazó szövegekben azért popkulturális utalások is elhangzanak (a You Are Notban szerepel egy kikacsintás a Killersre, az Alive But Deadben pedig a Libertines neve kerül elő), de csak remélni tudjuk, hogy legközelebb egy idézhető, igazán kiemelkedő nemzedéki dalra is futja majd a Jackednek, és hogy a slágeres vénát egy kicsit egyedibb irányba tereli majd el a társaság.
