Fellépők

Kedvenc helyek

Komolyzenei koncertek

Mika: Live In Cartoon Motion
|
est.hu:
9/10
|
olvasói:
10/10 (9)
A 2007-es év egyik legnagyobb fiatal felfedezettje, a 2007 legjobb lemezei közé tartozó Life In Cartoon Motion sikeralbummal bemutatkozott Mika (szül: Mica Penniman, 1983) első DVD-jén is a maximumot nyújtja. A korongra a párizsi Olympia színpadán adott nagyszerű show-t megörökítő koncertfilm mellé egy közel egyórás, portrévá kerekedő útifilm, számos videoklip, élő felvételek és rejtett extrák is kerültek.
Akinek a tarka borító, a bemutatkozó album és a klipek alapján eddig nem lett volna egyértelmű, most végleg meggyőződhet róla, hogy Mika egy energiabomba, aki már az első pillanatban robban: egyórás show-jának nyitányaként rögtön két nagy slágerét, a Relax (Take It Easy)-t és a Big Girl (You Are Beautiful)-t énekli. Ezt követően több szám erejéig is a zongorához ül, de lendületéből itt sem veszít. A koncert során a Life In Cartoon Motion dalain kívül meghallgathatjuk az album kontinentális európai kiadásáról hiányzó Ring Ringet, illetve a Holy Johnny című új dalt, de sztárunk énekel Eurythmics-feldolgozást (Sweet Dreams) és Jackson Five-ot is (I Want You Back). Ötoktávos hangterjedelme élőben is lenyűgöző (bár a koncert vége felé haladva csodás hangja mintha egyre magasabbra kúszna, ami néha már-már Farinellit, a kasztráltat juttatja eszünkbe). Szerencsére Mika nem lövi el az elején az összes puskaporát: a hatalmas sikerű Grace Kellyt és a kétértelműen játékos Lollipopot a végére tartogatja (ez utóbbi a ráadásszám).
 
A tehetséges dalszerző-zongorista-énekesről nemcsak dalait hallgatva, de színpadi jelenlétét tekintve is sok mindenki eszünkbe juthat (Robbie Williamstől a Scissor Sisters meleg frontemberén, Jake Shearsen keresztül Freddie Mercuryig), ennek ellenére nyilvánvaló, hogy habár alkotóművészként talán még kialakulatlan, előadóként kiforrott: a koncerten nem egy esetlen, 24 éves laklit látunk (mint később a dokumentumfilmben), hanem egy született entertainer figurát, aki fiatal kora ellenére lenyűgöző magabiztossággal szórakoztat és varázsolja el a közönséget (mivel a libanoni születésű fiú a családja Londonban való letelepedése előtt jó ideig Párizsban is élt gyermekkorában, a francia konferálás sem okoz neki nehézséget). Mika profi, ugyanakkor lelkes, és látszik rajta, hogy ő is élvezi ezt az egészet. Lelkesedése pedig ragadós: a helyes fekete doboslánytól a kínai-koreai basszusgitárosig egész zenekara vele tart a mókában és vevő minden bolondos ötletére – az utolsó számra például mindenki óriás plüssállatnak öltözik. Az előadást ezenkívül is számos színpadi geg kíséri (lufik, konfetti, fémkukán dobolás, néhány big girl megjelenése a színpadon) – ezt a minden ízében eleven, játékos show-t pedig a koncertfilm alkotói remek érzékkel dinamikus vágásokkal és plánváltásokkal adják vissza, ami szintén nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a tévé előtt is nehéz ülve kibírni ezt az egy órát.
QQQQ
 
EXTRÁK
 
A koncerthez hasonlóan lendületes, 52 perces dokumentumfilmben (A Long Way From Home) turnéja berlini, müncheni és milánói állomásaira kísérhetjük el az ifjú művészt, aki pihenésként életéről, izgalmas gyermekéveiről, művészi attitűdjéről és hitvallásáról is nyíltan beszél (szexuális orientációjáról azonban továbbra sem). Ezenkívül öt videoklip és három szám élő unplugged felvétele is felkerült a korongra, sőt: a menü rajzai közé rejtve rövid animációs filmecskéket is találunk. Az albuméhoz hasonlatos DVD-borítót és a 16 oldalas kísérőfüzetecskét Mika és nővére készítette.
QQQQ
 
2007  Hossz: 58 perc  Kiadó: Universal  Hang: angol (és francia) 5.1 + DTS  Feliratok: angol, francia, német, spanyol, portugál  
 
fürkész
2008.01.22
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 24., csütörtök

Eszter, Eliza
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.