No, ez is kétheti lett, pedig most csak szimplán sok dolgom volt. Minden zsír, mióta bekalibráltam háromnegyedórásra a felvételt, meg van eleje, vége is. Mostanában sok szereplőtől szabadulunk, de vannak újak is, ez mindenképen bizakodásra ad okot, csak nem fog lefulladni a motor egy évtized, vagy mennyi után. Igaz, a régiek közül páran elég inaktívak, Például Miklós a héten nem csinál semmit, csak egyet. A többiek meg lassan mozgolódnak. Írtam emlékeztetőt, ami meg kimarad a jótékony távolságtartás végett, annak sok értelme úgysem volt.
Vanda és Emma gyorsan kibékülnek a múlt (két)heti összezördülés elemeit tisztázva, főleg, hogy Emma elmondja, hogy számára közömbös Botond férfiteste. Vanda részéről viszont csak színlelés a béke, ugyanis e kellemes állapotot választja a további harcok fű alatti folytatásához. Kezdetnek egyből ellopja Emma PDA-ját, amiről kiderül, hogy az egy napló. Igaz, Noémi ellenszenvének segítségével a lányok hamar leleplezik Vandát, de ő egyszerűen letagadja a lopást, sőt, felhasználja ezt a saját érdekei szolgálatára. Ugyanis anyjával átmennek reklamálni Andrásékhoz a gyanúsítás végett, miközben visszacsempészi a kütyüt a lakásba, még kellemetlenebb helyzetbe hozva evvel később Emmát. Soma egy csillogó bárba viszi Zsófit randevúzni, amiről kiderül, hogy az övé, de ez csak egy a sármos fickó vállalkozásai közül. Rázzák a rongyot. Pál egy ügyféltől megtudja, hogy Laci irodaeszközeit másnap elviszik a bérleti tartozás fejében, de úgy dönt, nem szól főnökének, hogy még olcsóbban tudja majd megszerezni a futárszolgálatot. Eme üzleti húzását Pandával beszéli meg, aki más esetben egyetértene módszerével, jelen helyzetben azonban nem támogatja azt. Pali mégis így tesz, majd beszél Tildával üzleti terveiről. Az elhallgatásról nem. Másnap László fénymásolóját és elektronikai készülékeit elviszik, hiába fizeti ki Klaudia a tartozást. Vilinek nagyon tetszik a modern technológia, amit a tanfolyamon tanul, ezért beszerez egy számítógépet, majd net hozzáférésével egyből adakozásra szánja el magát, aminek egy csaló segedelmével a bankszámlája látja kárát. Magdolna természetesen Kingát okolja Vilmos hülyeségéért, akit ő hurcolt el a tanfolyamra, állítása szerint. Mármint Magdi állítása szerint. Ő bizony igényt tart ötven rúgóra.
Imre vallomása után Sára nagyon nehezen bocsát meg Imrének, mindenesetre azért már a hét felénél kúrnak egyet, biztos, ami biztos. De addig sok minden történik. Orsi finoman kóstolgatja Imrét Sára telepedési szokásai miatt, amin a srác kiakad, és úgy dönt, albérletbe költözik Sárával. Ennek érdekében munkát keres, és talál, árufeltöltői minőségben. Többen úgy gondolják a családban, hogy sokévi egyetem nem éppen erre predesztinálja az embert, én ezzel szemben úgy gondolom, hogy de. Laci azt tanácsolja feleségének, ne szóljon bele Imre dolgaiba, ezért Orsi bocsánatot kér, és maradásra bírja a gyermekeket. Botond elhívja Kingát ajándékot nézni Vandának, szigorúan csak baráti alapon. A kitérő során többször tisztázzák, hogy ők csupán barátok, majd vesznek egy boszorkányt Vandának és egy mozsarat Magdi néninek, mert Botond rendes unoka. Klaudia Miklósnál kuncsorog állásért Júliának, de az ügyvezető nagyon parás, és a szembenálló üzleti érdekekre, valamint Klaudia hatalomvágyára hivatkozva elutasítja a kérést. Klau Andrásnál panaszkodja ki magát, aki nem csodálkozik. Viszont egyre közelebb érzi magához Julit, akit elhív ebédelni randevú gyanánt, de Julia nem fogadja el az ajánlatot, mert éppen megérkezett élvezetfaló életmódhoz szokott zenész férje, Alex. Erik megkéri Tildát, hogy kísérje őt el beteg nagyapjához, mint a barátnője, had örüljön a jó öreg. Mert neki fantáziál. Komolyan, melyik barom találta ki ezt a beteg fordulatot? Gratulálok neki, szerintem érdeklődjön Orsinál. Tilda természetesen nemet mond, és Erik is belátja, hogy pillanatokig nem tudott uralkodni kóros eltévelyedésén. Imre és Sára a nappalaiban tosznak valamelyik este, ami felkelti Lacit, és az aktus után az erkélyen révedő Imréhez sodorja, aki éppen Mónika képeslapját tartja a kezében. Szünet. Este Pál és Tilda úgy döntenek, belevágnak, és megveszik László cégét, ami már-már kísérteties állapotban leledzik. Ám reggel Laci tajtékozva viharzik be az irodába, ugyanis megtudta, hogy Palkó ismeretében volt nehéz helyzetének, mégsem tájékoztatta. Kollegiális árulás bűntette miatt azonnali hatállyal kirúgja Tildát és Palit a cégtől, lezárva evvel a hetet.
És a múlt héten sem enyhült, pedig Tildáról kiderült, hogy nem tudott férje árulásáról, de akárcsak Miklós, Laci is üzleti érdekekre hivatkozik. Később megmondja Palinak, hogy ha arra kerül a sor, bárkinek előbb el fogja adni a céget, mintsem Pálnak. Laci amúgy súlyos letargiával kezdi a hetet, Imre és Orsi már azt hiszik, visszaesik régi önmagába, de aztán végül a behemót hamar összeszedi magát. Alex nem nagyon szimpatikus ember, de nem is azért jött. Kiöregedett a zenélésből, ezért menedzseri céget akar alapítani, amihez Klaudiát szemelte ki kezdőtőke-forrásként. Ebből gyorsan differencia kerekedik, de Juli háta mögött Vanda megígéri, hogy elviszi apját Klauhoz, és beprotezsálja. Miután Tilda újfent csalódik férjében, és munka nélkül is marad, úgy dönt, elkíséri Eriket a tévhitben élő nagyapához. Jól van, alakul! Botond be akarja vágatni Kingát nagyanyjánál, ezért azt találja ki, hogy az elsőre praktikusnak tűnő mozsarat Kinga választotta Magdolnának, így az eszköz hamar a kukában köt ki, Magdi pedig a pincérlánynál, hogy óva intse őt unokájától. Soma ezen a héten is jól nyit Zsófiánál, de aztán a vacsoránál egy pincér feje belenyomódik a spagettibe, amit egy húszezressel mosnak tisztára, így elmegy a lány kedve a további szórakozástól, és Soma tiltakozása ellenére hazaered. Jut eszembe, Soma nem csak Zsófinál nyit jól a héten, Zsoltnál is látogatást tesz, amolyan békülő félét. Ja, nem mondtam, a múlt héten csúnyán egymásnak feszültek a Rózsában. A végén persze közli Zsolttal, hogy megmérgezte egy olyan szerrel, ami pár órán belül kifejti a hatását, és orvosilag kimutathatatlan. Egy szó, mint száz, Zsoltinak lesz pár kellemetlen órája, míg végül elmegy az orvoshoz, aki egészségesnek nyilvánítja. Zsolt kellemetlenséget fontolgat Soma számára. Alex és Vanda bemutatkozó látogatása nem fial pénzt, csak Klaudia elvi támogatását, de megegyeznek, hogy nem adják fel. Alex ezután otthon is támadásba lendül, hosszabb maradást, és Juli kegyeit tervezi távlati céljaként. Juli kereken elutasítja a férfi közeledését, de aztán megremeg a pofija. Pedig előtte Andrásnál járt, és biztosította őt, hogy rendes esetben elment volna a randira, de a jelen helyzetben nem szeretne bonyolítani.
Laci Gézában találja meg saját és a cége kiútját, ezért ajánlatot tesz neki, hogy kis vagyonkájával és hitelképességével szálljon be az üzletbe negyedrészt, amit aztán, ha felfuttatták a vállalatot, fél tulajdonrészre válthat. Géza bizonytalanul indul el a tanakodás útján, és gondolkodási időt kér. Elsőként a legalkalmasabbat, Vilmost találja meg tanácsvágyával. Apja nem ajánlja neki a szemmel láthatóan halódó üzletet, de Gézu kezdi magát beleélni. Közben – Pál segítségkérésére reagálva – Klaudia Laci folyamatos ösztökélésébe kezd, hogy az addig adja el a céget, míg az legalább ülni képes, de a dromedár egyelőre hajthatatlan. Sára a vidékizmus egyszerűségével éli bele magát Imrével közös életükbe, és bolti részlegvezetőt álmodik párjába, akit meg is látogat az első zöldségtologatós napján. Imre kedveszegett, ami Orsinak és Kingának is feltűnik, de érdeklődésükre Imre fáradsággal válaszol, és boldognak vallja magát egy citrom arcával a fején. Közben valahogy Sára is tudomást szerez Móni képeslapjáról, akit szóba is hoz, már-már félig visszaterelve őt a sorozatba. Ha így lesz, ezen sem fogunk már meglepődni. Imre hárít, de ahogy ismerem, majd megint őszinte lesz. Miklós egyetlen heti cselekedete, hogy szájhagyomány útján terjedő információval segíti ki Andrást, aki Zsófi és Klaudia miatt érdeklődik nála. Azt beszélik Somáról, egykori barátnője arcát elcsúfítatta, új lovagját meg eltüntette a színről. Mikor reggel Soma az irodában keresi fel Zsófit, a nem létező rendészet fenyegetésével tudják csak távozásra bírni. Ez izgi lesz, de gondolom, Zsolt majd szívesen segít, ingyen is. Tilda ügyesen viselkedik a félrevezetett nagyapánál, csak a gyerek-bolygatásnál szalad el a helyszínről. Erik nem érti a helyzetet, de később az udvaron Imrétől megtudja, hogy hogyan áll Tilda a gyerekkérdéssel, és bocsánatot kér a semmiért. Tildát közben Magdi is szorítja dédunoka fronton, de Pali is ösztönzi. Erik bevallja a kávézóban Kingának, hogy fülig szerelmes egy tiltott kapcsolatba, mire a lány élénken érdeklődni kezd, amit otthon is folytat. Erik egy tanítványt hazudik neki, de Kinga ráérez az igazságra, legalábbis úgy somolyog. Palival éppen nem sokan állnak szóba a házban, ahogyan azt nővére megjósolja, de ez még nem minden. A hét vége felé Pali azt tanácsolja feleségének, váljanak, de csakis üzleti szempontok, vagyonmegosztás miatt. Tilda kétségbeesetten panaszolja Eriknek, hogy férje Szilágyi Tamássá változott, aki nem az, akihez ő hozzáment. Jó lesz ez!

Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek