A különleges füstös-fátyolos hangú Marie Daulne 1964-ben született Kongóban bantu anya és belga apa gyermekeként, ám miután apját megölték a kongói polgárháborúban, az édesanya gyermekeivel együtt előbb a dzsungelben lakó pigmeusokhoz, majd Belgiumba menekült. Marie így európai közegben nőtt fel, de húszévesen visszatért Afrikába, hogy felfedezze gyökereit és elsajátítsa a pigmeusok vokális technikáit. A zenélés akkor vált igazán fontossá életében, mikor egy lábtörés következtében le kellett mondania a sportolói karrierről. 1990-ben alapította meg a Zap Mamát, melynek alapkoncepciója öt női hang a capella formációban való egyenrangú egyesítése, illetve az európai és afrikai zene közötti híd megalkotása volt. Első albumaik (a címnélküli 1991-es bemutatkozás és annak anyagára épülő Adventures In Afropea 1 című 1993-as nemzetközi kiadás, majd az 1994-es Sabsylma) még ennek jegyében fogantak, de a 7 című 1997-es lemezen Marie hangja már előtérbe került és a Zap Mama zeneileg is elmozdult az amerikai hiphop, R&B és soul irányába, majd ez a tendencia az 1999-es A ma zone-on is folytatódott (az előbbi korongon a Spearhead-frontember Michael Franti, az utóbbin a Roots együttes segített be, míg Marie Daulne – hol társnőivel, hol egyedül – olyan kiváló lemezeken vendégszerepelt, mint a Roots milliós sikerű Things Fall Apartja, a Stay Human című Spearhead-album, a Common-féle Electric Circus vagy Erykah Badu Worldwide Undergroundja). A francia és angol nyelvű dalokat tartalmazó Zap Mama-kiadványokat azóta is a mindent egybeolvasztás vágya jellemzi, a boldogság keresésére fókuszáló 2004-es Ancestry In Progress albumon már drum’n’bass hatások is megjelentek. 
 
A lényegében már Marie szólóprodukciójaként készült, elődeihez hasonlóan számos vendégművészt (köztük Meshell Ndegéocellót és a veterán belga rockénekest, Arnót is) felvonultató Supermoon kevésbé használja a modern nyugati könnyűzenét, mint az Ancestry In Progress, a hangsúlyok inkább az afro-pop és dzsessz felé billennek, szövegvilágot pedig a gyökerek, a szeretet és az önmeghatározás hármassága ihlette. A lemez nyitódalában, a Go Boy-ban egyből az afrikai szavannán találjuk magunkat, ahol a természet hangjai, a tradicionális ütőhangszerek és vokálok dzsesszzongorás kíséretet kapnak. A gyökereket további három afro-pop alapú szám képviseli: a funky elemeket is tartalmazó Toma Taboo az életben mintákat adó szokásokról, élethelyzeteken átsegítő rituálékról szól, a reggae-s Gati egy pigmeus éneken alapul, majd a pigmeus gyerekek Kwenda nevű játékát is megtanulhatjuk. 
 
A lemez címe Marie Daulne értelmezésében azokat a személyeket jelenti, akik a felszínes, művi életet élő szupersztárok példájával szemben önmaguk tudnak maradni, ahogy ezt a címadó popdalban is énekli („I am not a superstar / I am a Supermoon”). A szeretteitől és a körülötte lévő emberektől kapott szeretet beragyogja őt, és ő ezt az energiát – a napfényt tükröző holdhoz hasonlóan – visszajuttatja szerettei és a többi ember, a közönség felé. A lemezen főszerepet kapó érzelmi kötődések széles skálájának bemutatását az R&B-s Affection nyitja, mely a szeretet kinyilvánításának fontosságáról szól, majd a barátság kerül terítékre a Michael Franti közreműködésével készült vidám hiphop számban (Hey Brotha). A zongora-bőgő felelgetésre épülő Where Are You? a szerelmet keresi, de a hallgatókat talán mégis a gyermekkorból a serdülő korba ért lányát az életre felkészítő, még altatódallal ringató, de félig-meddig már elbocsátó anya dala érinti meg leginkább (Princess Kesia). Az albumot a Steve Reich-féle repetitív ütős alapon finom dzsesszbe úszó Moonray zárja, de a hozzánk is eljutott nemzetközi kiadáson kapunk bónuszként egy Bee Song című fülbemászó R&B dalt is, melyben a méhecske-virág kapcsolat nemcsak a szexualitás, hanem a szerelem metaforájává is válik.