Vandaháború (462.)
|
Barátok közt 462., október 1-ig
Tóni halála és lassú temetése nem akasztotta meg az életet Sérültfalván, minden rendesen bonyolódik tovább a maga kerékvágásában, sőt, még kívülről is segítenek hozzá! László gazdaságilag továbbra is borotvaélen billeg, ám erkölcsi részvényei nagyot zuhannak az élet tőzsdéjén, lassan eléri Miki portfolióját. Zsófi, aki már többször is megbukott észvizsgán, most évet ismétel hülyeségből. Együtt jár Noémivel, aki viszont zsenge kora ellenére már a felnőtt idióta-csoportban tanul. Lassan felzárkózik hozzájuk Vanda és az eme tantárgyakban jeleskedő Botond is. Együtt megint a csapat!
Noémiék rendben hazaérnek az önfeljelentésből, és nem is nagyon izgatottak, most már a maguk útját járják az események. Noémi amúgy minden iránt elég érdektelen, ám a közelgő temetés mégis felkelti az érdeklődését, holott a múlt héten még a közelébe sem akart szagolni. Imre ekkor közli a családdal Miklós parancsát, már ami a temetési feltételeket illeti, összefüggésben a lány távolmaradásával. Zsolt jelentőségtejesen csatolja fel óráját az aktus után, Panda meg gombolkozik. Szép jelenetnyitó-kép. Gyorsan megbeszélik, hogy a köztük lezajlott differenciának titokban kell maradnia, és hogy csak a helyzetből adódó, egyszeri bonyodalomról van szó. Andrea hazamegy, és a filmet dicséri, amit a moziban látott. Miklós közben Noémiról meséli el a „nagyfilm” alatt kiderült tényeket. Ekkor csenget Laci, hogy egy jól irányzott jobbegyenessel elmagyarázza Mikinek véleményét a temetésen való részvétel szabályairól. Másnap Miklós temetésre és monoklival ébred. A szertartáson Emma mond verset, illetve olvas, majd a nevelőapa emelkedik emelkedett szólásra, amit Noémi megtépázott idegei nem viselnek valami jól, ezért kiabálva kénytelen kifejezni véleményét az elmondottakról, felülmúlva evvel majdnem még megboldogult Ákos hasonló körülmények között végrehajtott teljesítményét. Nóra védelmébe veszi a lányt, majd örökre kiírja magát a sorozatból. Meglátjuk, nagy úr a pénz. A temetés ideje alatt Soma keresi Lászlót az irodában, és hallatlanul laza viselkedésével egyből felkelti Zsófia figyelmét. Mikor Laci megérkezik, kétségbeesik gyorsan, majd eszébe jut, hogy a Berényi-cég több havi kifizetéssel adós, ezért Miklóshoz siet a tartozás behajtásáért.
 
Kisebb szócsata után másnapra tolódik a követelésrendezés, ám Lacit még a nap folyamán újból felkeresi Soma. A vagány üzletember – nem Laci – alig ad haladékot, de azt is csak úgy, ha Zsófi is jár mellé. Laci kínjában ígéretet tesz a randevú megszervezésére. Vitathatatlanul ő nyeri a hét rohadéka címet, de szorosan a nyomában lohol Botond is, aki Vandát fűzi komoly hévvel a megrontás reményében, de közben Kingán is megakad a szeme, és az ő frontján is támadásba lendül. Vanda az első szerelem hevével esik bele a srácba, de ez az egyetlen pozitívum életében, mert annyi konfliktust kelt maga körül, hogy szinte mindenki utálja. De új érzelme sem teszi könnyebbé a dolgát, inkább rögtön új ellenségeket keres. Fő célpontként Emmát találja meg, aki egy kamukönyv felkutatásában segíti Botondot, aki meg Kingának akar kedveskedni az ajándékkal. Ám Kinga átlát rajta, és leállítja hamar, de nem felejti el figyelmeztetni Botondot Vandára. A fiú ígéretet tesz, de ez nem menti meg Emmát Vanda féltékenységétől, pláne egy strandon közbejött, lábgörcs okozta életmentés után, ami fixen kijelöli a Berényi lányt a céltáblán. Vandát anyja sem tudja meggyőzni Emma ártatlanságáról, és csak olaj a tűzre, hogy Juliéknak éppen Andráséknál kell majd takarítaniuk. Miklós megszelídül Tóni keresztjénél, és úgy dönt, hogy mégis odaadja Tóni anyjának a hőn áhított pénzt, amitől Panda teljesen megenyhül, és Miklós felé hajlik. Klaudia csak egy papírral segít lányának a munkakeresésben, mert szándéka szerint többé nem akar beavatkozni az életébe, és a folytatás mellett döntenek. Pál vadul tervezi a futárcég felvásárlását, de felsége nem tud egyetérteni észjárásával. Sára és lánya szépen beilleszkedik a Novák család hétköznapjaiba, olyannyira, hogy egy alkalommal Imrét faggatja a múlt héten félbeszakadt történet folytatása felől, és a fiú vonakodása láttán kérdőre vonja annak őszinteségét.
 
Bár igaza van, azért a pofája sem kicsi a meleg szobában. András elbeszélget Lacival annak nehéz helyzetéről, majd mikor kiderül, mit ígért László Somának, az építész alaposan leteremti a főpostást, és figyelmezteti őt a Zsófit érhető kellemetlen helyzetek sokaságára, ami Laci fizetési elmaradása esetén várható, nem beszélve a család veszélyeztetettségéről. Laci megpróbálja Zsófit lebeszélni Somáról, de szerencséje van, mert a lánynak önként tetszik a maffiózó. Klaudia is megpróbál beszélni unokahúga fejével, de eredményességi rátája Zsófinál nem emelkedik. Az első randi sikeresen lezajlik. András ötlete alapján Klau utánanézet Soma előéletének. Kinga megpróbálja finoman figyelmeztetni Vandát Botond két, illetve sokszínűségére, de csak azt éri el, hogy második lesz a célbolyban. Mikor Vanda felháborodva elbeszéli Botondnak a történteket, az úgy értelmezi, hogy tetszik a csapos lánynak, ezért biztos, ami biztos, még egyszer bepróbálkozik. Kinga ismét elhajtja őt, és ezúttal komolyabban figyelmezteti, hogy ha átveri Vandát, vele gyűlik meg a baja. Ez de jó lenne! Imre nem bír magával, és bevallja hármuk tettét Sárának, aki érthetően rettentő mérges lesz, de egyelőre nem rohan a rendőrségre. Később Pali és Tilda is értesülnek a hírről, elgondolható, mennyire örülnek neki, és még mindig hátra van Erik. Vele Tilda kezdi az eset feldolgozását, úgy, hogy megemlíti Erik priuszát, amiről elméletileg neki sem szabadna tudni. Aztán ezután jön a folytatás, ami a hét hátralevő részére kiüti Eriket. Azt azért én észrevettem, hogy mintha kezdene felmelegedni a levegő Tilda és Erik között. Remélem, igazam lesz. Klaudia ügyvédje semmi terhelőt nem talál a mindenképpen rosszéletű Somáról, aki viszont egy kedves ajándékkal meghódítja Zsófi szívét. Ez bizony legalább egy-nulla. Vanda a takarítás alkalmával nem mulasztja el megfenyegetni Emmát, hogy szálljon le a pasijáról, mire a szegény lány csak pislogni tud, méltán lezárva a hetet. Ennél azért többre is telhetett volna péntek estére.
háopépé
2007.10.03
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 24., csütörtök

Eszter, Eliza
H
21
K
22
Sze
23
21:20
21:20
És eljő a rettegés
amerikai thriller, 2006
21:30
Vas
amerikai akciófilm, 2004
21:40
Nem fog fájni, ez csak szex!
amerikai vígjáték, 1999
22:00
Új élet
francia romantikus filmdráma, 2009
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.