De ne osszunk szerepet Bab úrnak! Már most égnek áll a hajam, ha belegondolok, hogy a rend- és tisztaságmámiás Monk nyomozása alkalmával összefut a fején karácsonyi pulykával rohangáló Mr. Beannel. Újabb fóbia! Katasztrofóbia! 
 
Adrian Monk a San Francisco-i rendőrség munkáját külső konzulensként segíti, miután felesége rejtélyes halála óta felfüggesztették. Rendőrtársai élő legendaként tisztelik, hiszen egyetlen esete sem maradt megoldatlan - leszámítva neje ügyét (minő szürrealizmus!), melyről a sorozat vége felé a jobb-későn-mint-soha-elv alapján mégiscsak lehull a lepel. Segítői és kritikusai, Sharona Fleming (Bitty Schram - Marvin szobája) és Leland Stottlemeyer (Ted Levine - Vadiúj vadnyugat) ) próbálják normális útra terelni, de nemhogy javulna mániákus betegsége, hanem epizódról-epizódra mindig valami újabb idegtépő fóbiára derül fény. Halál-, magasság-, gyerek- és szülésfóbia, sorolhatnánk a közel 40 féle parát. A nyomozás során - legyen az gyilkosság, emberrablás, zsarolás stb. - minden részletre kiterjedő alapossággal vizsgálódik, sokszor a mások számára jelentéktelen dolgok vezetik nyomra: egy meghajlott fűszál (Karl May Winnetouja rémlik fel gyermekkorunkból...), egy leszakadt gomb vagy éppen egy beszakadt köröm. Munkájából azonban pillanatok alatt kizökkenti, ha pl. kollégája felemás zoknit visel - még ha csak nüansznyi is a színek közti eltérés -, egy picit elcsúszott nyakkendő vagy ha éppen valakit, valamit meg kell érintenie. Ekkor jöhet a vegytiszta, garantáltan baktériummentes és ionizált zsepi. 
 
Mindezek ellenére Monk alakja a nézők számára egyáltalán nem idegesítő - kivéve a páromat, de ő kivétel, így erősíti a szabályt -, sokkal inkább mókás és szeretnivaló, aki minden délután kellemes pillanatokat szerez számunkra. Egy tál pattogatott kukorica társaságában ajánlom mindenkinek, és adjunk hálát az égieknek, hogy párunk, rokonunk vagy főnökünk azért - viszonylag - normális alak.