Gézból ütő (457.)
|
Barátok közt 457. július 23-ig
Alapjában véve pozitív héten vagyunk túl, úgy a dokumentálás, mint a cselekménysor szempontjából, amennyiben pár percnyi végszó hiányát és László mélyszárnyalását elhanyagolható tényezőnek vesszük. Géza, Klaudia, Kinga és még egy páran révbe érnek, - igaz, ki nem kötnek - az emlegetett Laci tőkesúlyként a katasztrófa oldalára billen, míg a többiek hozzák szokásos formájukat.
A múlt hét végét sikeresen visszakódoltam, Botond kapott egy sallert Eriktől, majd oltalomért csengetett Vanda ajtaján, aki szokatlan melegséggel fogadta megfáradt lovagunkat. Botondon most már szilárdan érződik a szociálpedagógiai változás szele, de nehezen tudja a vitorlájába fogni azt a környezet heves viharában. Tóni nem tud megbocsátani Miklósnak, és Andrea előtt kétes ügyeire tesz utalást, amin a férfi elgondolkodik, de konkrétumokat nem tud meg fiától. Andrea viszont felvonja szemöldökét. Nohát, Andiról jut eszembe! Most vagy a múlt (múlt) héten volt, és tökre elfelejtettem, vagy most (a múlt) héten, és tökre elfelejtettem, de tökre fontos! Géza útnak indul egy Miklós-mentes pillanatban Andreáékhoz, hogy megszerezze az ellene szóló bizonyítékokat, még a kiugrása előttről. Visz magával egy egeret, és mikor Panda úgy megijed, hogy egérirtóért szalad, átmustrálja a lakást, és megleli a dokumentumokat. Igaz, az egeret nem sikerül elkapnia. Tehát most ott tartunk, hogy a Miki példánya már meg van, de Győző vállalkozó iratait még meg kell szerezni a teljes sikerhez. De most egyelőre Gézu édesanyjáék meglepetés bulijára készül a cinkos sereggel. Magdi ártatlannak tűnő keresztkérdésekkel igyekszik megtudakolni környezetétől, vajon az számon tartja e az ő házassági évfordulóját, de a beavatott népesség amnéziát színlel. Magdolna ezért úgy dönt egy reggel, hogy világgá megy, és azt a nővérénél kezdi. Zsófia próbálja megállítani a nénit, de az erőviszonyokat ismerve nem alakulnak meglepetésszerűen a dolgok. Ezután Zsófi Kingáéknak is el akarja újságolni az eseményt, de a heves pincérlány nem engedi szóhoz jutni, inkább kiteszi a szűrét a készülődésről. Magdus bizony elég rosszkor húzta el ló(gó)bőrét, ugyanis Botond gondolkodott kicsit még Vanda ápoló karjai közt, majd visszament Erikhez, és hivatalos bokszpárbajt beszélt meg vele, ami a napokban lesz esedékes. Zsolt, hogy ne borogassák fel megint berendezését, hivatalos (?) fogadással egybekötött meccset szervez az udvarra.
 
A többség (mindenki, kivéve Vanda) Erikre rakja voksát és pénzét. Laciról különösebb szót nem ejtek, egész heti tevékenysége kimerül az alvást a tévézéssel váltó életmódban, sűrűn fűszerezve agresszív zsörtölődéssel. Botond és Vanda tartalmas hét eleji összemelegedését még egy kellemetlen momentum zavarta egy levél formájában, ami arról értesítette Júliát, hogy távollétében vállalati leépítés áldozatává lett. Vanda nem akarja anyjával megosztani az információt, még akkor sem, mikor kiderül, hogy eljövendő albérletük tulajdonosa keresetigazolást vár el Julitól. A hét közepe Vilmosék jellemzőre sikeredett partijával telik, ahol mindenki ott van, aki számít, leszámítva Magdolnát, akiről viszont semmi hír sincsen, hiszen Zsófi a kudarcot vásárlással dolgozta fel, megfeledkezve mondjuk bárkiről is. A buli alatt egy másik rendezvény is zajlik a házban, Noémi születésnapi zsúrja, amit végül Tóni finanszírozott meg. Semmi különös nem történik, csak Laci valamit megjegyez, mire Miklós visszajegyez, de Emma hallja, és rosszul sül el, mert Tóni megint megsértődik. Lassan a meglepetés ünnepély is véget ér, de - Zsoltnak hála - Magdolna is hazatér, igaz, már csak urát ölelheti meg fáradtan. Géza másnap bevetésre indul, csakhogy Andrea egy egerészeti megjegyzéséből, (no meg a kezére csapódó csapdából) Miklós megsejti a lényeget, és rájön, hogy átverték, ezért értesíti Győző színészkollegát. Orsi a bulin Klaudia segítségét kéri, aki az összeg nagysága miatt gondolkodási időt kér, de Miklóssal egyeztet, és Lacit látva ő is úgy dönt, nem kockáztat. Laci természetesen mindenki más mellett Orsit is hibáztatja. Kinga mindent őszintén elmond Magdusnak, aki ámbátor hűvös, a fejét nem harapja le. Hoppá! A bokszmeccs! Na, az vagy a buli után, vagy előtt volt, de inkább utána és másnap. Ugyanis a pozdorjaeszű srácokat senki nem tudta lebeszélni a bizalmas keretek közé szorított pofozkodásról, akik meg fogadtak, nem is akarták. A mérkőzés végül Zsolt vezényletével majdnem rendben lezajlik, erős döntetlen állásnál azonban anyus nógatására Vilmos a küzdők közé libben, minek következtében műfogsorának egy nagyobb része Klaudia levesében landol.
 
A forgatókönyvírók szokásos, talajtól elrugaszkodott agyszüleménye csak arra jó, hogy ne kelljen győztest nyilvánítani, meg talán a viccesség bizonyítására szánt szánalmas vállalkozás csupán, róla ennyit. Emma szakít Erikkel a buta kakaskodás miatt, de a srác mondhatni elég könnyedén veszi. Laci viszont az egyre több nógatás ellenére sem törődik cégével, míg az csütörtökre leveszti fizetőképességét, jövő hétre bérkövetelő futársztrájk várható. Laci ordibálással próbál segíteni a dolgon, és ezúttal sem fogadja el, hogy Orsi vegyen fel kölcsönt. Pál kivár, hogy minél olcsóbban szerezhesse meg esetleg Laci cégét, Tilda erőltetett álláskeresésbe fog, de csak később. Imre belátja, hogy pöcs volt a múlt héten is, ezért elhatározza, hogy felhívja Sárát, de majd csak később. Zsófit a bokszgála alatt a szimpatikus professzor keresi fel, és feltárja előtte Zsolt üzelmeit, de nem hajlandó megbuktatni világtehetséges tanítványát. Nagy botrány lesz, de nem csak a főiskolán! Géza sem a szurkolók között van ám, éppen besurran Győző munkatelepére, és az iratok közt kapirgál, mikor druszám egy baseballütővel próbálja neki elmagyarázni a differenciát. De Gézából hamar kibújik a zsivány, és megszerzi a papírokat Győzi segítségével, akit végül saját ütője győz meg tévedéséről. Hős Gézánk később nem csak ezt meséli el Miklósnak, és hogy megkaparintotta a bizonyítékokat, hanem azt is megjósolja, hogy csak idő kérdése, hogy Nóra után Tóni és Andrea mikor lécelnek le a gázos ember mellől. Nagyon szép. Visszatérve Julihoz, ő is visszatér a kórházból, majd megtudja Andrástól, hogy Klaudia segített Vandának a keresetigazolás megszerzésében, érdekeivel szembe menve. Lassan közelednek az álláspontok a kettészakadt családban, de tényleg csak óvatosan. Tóni egyre kevésbé kedveli apját, állítólag csak a Noémi miatt van még a környéken, no hisz. Zsófi megpróbálja eljátszani Nemtudomkát Zsoltinak, de végül kiborul belőle a bili, és otthagyja faképnél az ámuló férfit. Már erősen gondolkodnom kell. Evvel telik már munkám java része. Annyit erőlködtem, hogy már azt sem tudom, hogy a múlt (múltabb) héten volt úgy vége - számomra, legalábbis! -, hogy csengetnek Juliéknál, és Vanda nyit ajtót a kazetta végének, vagy most. Hogy jött valaki, de ki? Akkor Botond? Vagy most a tékozló testvér? Ilyenekre gondolok, de inkább abbahagyom, majd kódfejtek inkább a jövő héten is. Na, nem bírtam, rövidre zártam, és megnéztem. A múlt hét végződött rejtélyes csengetéssel, mikor minden bizonnyal Botond érkezett, de így még jobb, mert nálam most úgy végződött, hogy Botond engedélyt kér Júliától, hogy járhasson a lányával, és srrsrrsbrrrsrsss.... 
 
 
háopépé
2007.07.25
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 24., csütörtök

Eszter, Eliza
H
21
K
22
Sze
23
18:10
Megaagy
amerikai animációs film, 2010
18:15
A ház
szlovák-cseh filmdráma, 2011
18:15
Elvis és Anabelle
amerikai romantikus filmdráma, 2007
18:20
Kékharisnya
amerikai vígjáték, 1988
19:15
Fegyvere van, veszélyes
amerikai vígjáték, 1986
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.