Öcséim, ilyet! Minden rész megvolt, és a múlt heti módosításoknak köszönhetően egészen teljesen! Most majd biztosan valamiféle kataklizma jön majd, hogy a helyére álljon az egyensúly. Addig is elmondom, hogy Miklós olyan szemét! Megint ideje hangos „Hajrá Géza!” rigmusokba teríteni a várost, hogy a kiseszű, de szimpatikus mamlasznak megint jobb legyen.
Géza és Kinga kapcsolatrendszere húzóágon van, már nagyon szépen mosolyognak egymásra. Ez nem valami lényeges, de a kezdet mindig nehéz, és most ez jutott eszembe. Magdi viszont saját igazolását látja meg Miklós szavaiban - képzavar! -, aki a fiatalok ellen szerette volna hangolni az öreglányt, hogy alkalmazottján kifogjon. Mikor Vilmos fülébe jut asszonyától a hír, egyből rájön, hogy az ügyvezető ármánykodik, ezért felkeresi Mikit, és alaposan megfenyegeti őt, ha nem hagy nyugtot. És mivel senki sem tudja, hogy az örökké szunnyadó Vilmos mire képes, ezért inkább jobb a békesség. A hét viccét László szervírozza, aki tablettát talál a szobában, ezért lóhalálában átüget Miklósékhoz, és felelősségre vonja Tónit, de kiderül, hogy édesítőt nézett partidrognak. Ám nem ez a pofára esés a legfájóbb a héten. Erről később. Imre közli „barátaival”, hogy Sárával újfent találkozgatnak, és nyugalomra inti őket. Andrásék vacsoráján végül Erik is részt vesz, de Ibi egy szerencsétlen történetén kívül nem történik semmi gebasz, ám az étkezés után Andris és a nő megbeszélik, hogy csak barátok, nem kéne a szexszel mindent elrontani. Ez azt jelenti, hogy Xantus „művésznő” nem tudta magát elkötelezni a sorozatnak hosszú távon, pár látogatás után eltűnik majd. Emma szomorú, mert éppen kezdte megkedvelni. András elmegy Mikihez, hogy beszámoljon neki élete eme váratlan fordulatáról, de öccse éppen saját gondjával van elfoglalva, hogy hogyan vágjon vissza Vilmos fenyegetésére. No, a bátyus erre elmagyarázza neki, milyen egy szar alak, aztán elmegy, de Miklóst ez nem zavarja. A hét második felében Tilda is megbocsát férjének, csak az a csók nem kéne. Kinga megtudja, hogy Zsófi is meglepetés bulit szervez Magduséknak, ezért meggyanúsítja a lányt szándékos kitolással, majd eltiltja őt eme rendezvény szervezésétől.
Válaszként Zsófia elárulja Vilmosnak a meglepetés partit, bár szerinte ez véletlenül történik, mert ilyen az ő feje. Kinga természetesen még dühösebb lesz ex-barátnőjére, és kitiltja őt a rendezvényről is. Zsófi hátralévő ideje a bocsánatkéréssel és az ehhez kapcsolódó szertartás kitalálásával telik. Meg Klaudia helyettesítésével, aki még mindig nem mozdul ki otthonról, bár már jóval összeszedettebb. Olyan jó érzés, hogy ebben a sorozatban minden olyan hamar megoldódik, legyen szó idegösszeomlásról, vagy kómáról akár. Juliék költözése csúszik, mert leendő főbérlőjük lemondta az ingatlanbérlés lehetőségét, ezért Julianna joggal hiszi azt, hogy megint Klau keze van a dologban, de ezúttal árnyékra fut. Viszont, hogy ügyeit intézze, Claudiának muszáj megjelennie a bérházban, ezért Juli megkérve lesz. Vanda viszont továbbra is olyan szemtelen, mint volt. Géza és Kinga romantikus motortúrát tesznek a Városligetben, legalábbis a megtett útból erre következtetek. Nagyon szépek és aranyosak, de a fekete leves még csak eztán jön. Ugyanis Miklós Klaunál jár iratozni, amikor is jó ötletet kap Géza eltávolításához a nőtől, aki felemlegeti, hogy Magdolna mennyire rosszul érezte magát, mikor lopással gyanúsították meg őt. Hazaérve Miki egyből Géza elé áll, és kirúgja, ezúttal véglegesen, de hozzáteszi, hogy ha eljár a szája, akkor valamelyik édes szülője a sitten fog kikötni. Megjegyzést tesz Barta Zsoltról is, ezért Gézu először nála érdeklődik. Zsolt elmondja, hogy egyszer Miklós úgy húzta őt csőbe, hogy valamit elrejtett nála, vagy csak mondta. No, Vilmos és Géza aztán egy napig a lakásokat túrják, hátha találnak valami illegálist, de egyelőre semmi. Géza mindenesetre viszontfenyegeti Miklóst, hogy ha a szüleinek bármiféle baja esik, akkor meglátja. Közben Panda ráhajt a gyerek-projektre, de ez majd csak később szül eredményt. Hű, ez jó volt.
A hét vége felé beüt a krach, Lászlónak húszmilliós adótartozást állapított meg a focikedvelő ellenőr, ami miatt Lacink hirtelen nem is érti az egészet. Először feladná egyből a dolgot, de Orsolya szorosan mellé áll, így inkább egy bankban próbálkozik, de ott a jelzálog miatt hitelképtelennek minősítik. A következő állomás majd Miklós lesz, amit Laci még nem tud, de az érintett világosan látja, ám erre már csak a jövő héten kerül majd sor. Én azt is megmondom előre, Miki nem fog adni, mert nem olyan. A hét parasztja Noémi, aki a balsors beköszöntekkor csak saját egzisztenciális helyzetére, azon belül is elmaradó születésnapi bulijára tud gondolni, még azután is, hogy Imre elmagyarázza neki a világ dolgainak alakulását. Tóni úgy dönt, majd ő megfinanszírozza a születésnapot. Emma pozitív fejlődése magával húzza Erik szimpátiáját is, így újra felmelegítik régebbi kapcsolatukat. Azonban valahogy Botond is a képbe kerül, akit végül Erik megfenyeget, ha az legyeskedni próbál. Én úgy vettem észre, hiába a kezdeti ellenszenv, ez biztos jele annak, hogy Emmának bejön a srác. No, várjunk még egy kicsit. Van a héten egy kis differencia Andris és Zsuzsa között is, de halottakról, ugye...A hét egyik legérdekesebb története, hogy mikor Julianna és anyja összefutnak véletlenül, Juli képnézegetésre invitálja amúgy megvetett anyját, ám Klau visszautasítja az ajánlatot. Győző sajnos ezen a héten nem játszott, lehet, hogy ő csupán Gézuka megfingatásához kellett, ej, nem szép dolog az ilyen! Ja, és Botond személyi edző, vagy mi, de gondolom, ez senkit nem érdekel. Több nem jut az eszembe. Ja, de! Eltelt három perc, és a vécén beugrott. Mivel László csődbe ment, Tilda és Pál állása egyszerre szűnt meg, ami nem nagyon jó. Zsolt eszmefuttatása nyomán Palinak eszébe jut, hogy a régen bizniszre dédelgetett pénzével megvehetné Laci cégét, ami rajtuk és a főpostáson is segítene, de ennek tálalása és a reakció is a jövő hétre csúszik.

Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek