Szerencsére minden jel arra mutat, hogy a Harry Potter-franchise-t nem éri utol a folytatások végzete, azaz az aktuális rész semmiben sem marad el az előző filmek színvonalától; sőt mintha egyre többet és jobbat kapnánk.
Az ötös számú HP-könyv adaptációja esetében ez csak kisebb részben köszönhető az eddig jórészt tévés munkákat jegyző David Yates rendezőnek és nagyobbrészt a J. K. Rowling jegyezte alap(ul szolgáló)-műnek, annak az eddigieket még tovább fokozó, egyre izgalmasabb és egyre komolyabb-komorabb fordulatainak.
A Harry Potter és a Főnix Rendjében a most már egyáltalán nem kis, hanem határozottan fiatal varázslótanonc ismét szemtől szembe kerül ősellenségével, Tudjukkivel (bár mi talán kimondhatjuk: Voldemorttal), sőt ijesztő dolgok derülnek ki kettejük kapcsolatáról. A mű ezzel végérvényesen kitör a családi film/gyerekfilm műfajából (mondjuk az egyéni megítélés kérdése, hogy ezzel nyert vagy vesztett-e), és időnként nagyon sötét ifjúsági filmként működik. Horroreffekteket ugyan már eddig is bőséggel tartalmaztak a Potter-filmek, A Főnix Rendje azonban ezenkívül pszichothrilleres vonásokat is felmutat (lásd a Harry és Voldemort kapcsolatát részletező cselekményszálat).
Az új film legnagyobb felfedezése azonban kétségtelenül Imelda Staunton, akit néhány évvel ezelőtt még aranyszívű angyalcsinálóként láthattunk a Vera Drake-ben. Itt olyan zseniálisan kelti életre a mérhetetlenül gonosz új tanárnőt, hogy azzal talán még az eddig szereplő nagyágyúkat is lejátssza a színről. Játékáért cserébe biztosan minden szükséges rövidítést, kihagyást és egyszerűsítést megbocsátanak a szigorú Potter-fanek.

Harry Potter and the Order of the Phoenix
amerikai-angol fantasy, 142 perc, 2007
Még izgalmasabb, még sötétebb, még harrybb és még potterebb: ötödikes kis barátunk idén is meglovagolja a seprűnyelet, hogy megmentse életét és iskolája becsületét.
rendező:
Forgalmazza: InterCom
Bemutató: 2007. július 12.
Bemutató: 2007. július 12.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek