Vihars(z)arok (453.)
|
Barátok közt 453. június 25-ig
Na, hogy ilyen történt, azt nehéz elhinni, még én is csak a feldolgozásnál tartok. A heti gikszer-rengeteghez már szokok évek óta, de ilyen összeesküvéssel környezetemben még nem találkoztam, kell, hogy legyen külön rám írva egy randomgenerált katasztrófa-program, ami nem halálos, csak a hosszú távú stressz kiegészítő patch-el. Történt, hogy a 13. kerületben volt némi kábelzavar a nagy vihar idején, nehéz lesz elhinni, de hajszálpontosan 20.29-től 21.06-ig, így még pontosan elcsíptem a „táám-táám-tádádááám, Szeszélyes-következik” -ajánlót. Persze rögvest emeltem a telefont reklamálás ügyében a UPC felé, ahol semmit sem tudtak a műsorszünetről, majd mégis, egy sajnálkozó nevetés kíséretében közölték, hogy tennivaló ugyan nincs, de a rendszer legalább jelezte és rögzítette az üzemzavart, lehet ellenőrizni. A péntek az csak úgy lemaradt bulivári feledékenység miatt, majd máskor tessenek ne elrontani a dolgot csütörtökön! Ha legközelebb költözöm, az valamelyik adótorony közelébe lesz!
Amiről így végképp lemaradtunk, elmondom. A héten egyszer sem láttam (ugye csütörtökig, persze) Imrét, és furcsa barátnőviszonyát, de, hacsak nem pihentek, Géza és Kinga románca sem teljesedett tovább. Tilda melleiről is lemaradtam, ha éppen most mutatta meg, és azt is remélem, Zsófi sem most volt nedves gőzben. A többiek legalább egy kicsit szerepeltek, azt is elmesélem viszont. Miután Géza alaposan leteremti simlis rokonát, az úgy dönt, hogy lelép a környékről, és e könnyebbik megoldás miatt majdnem megint kap a böhöm férfitól, de aztán csak penderedik.
 
Ám nincs szerencséje, mert az udvaron Miklósba botlik, aki inkább látványosan, mintsem veszélyesen hasba öklözi, majd egy kukába hajlítja Botondot. Nyilván elmennék egy ilyen reklámú személyi edzőhöz! Vilmos először Miki viselkedésén botránkozik meg, majd miután megtudja az igazságot, még jobban Botondon, aki sietve szedi a sátorfáját. Anyusnak a két férfiú csak nyögve-nyelve tudja elmondani a történteket, aki így is unokája pártját fogja, mintha meg sem hallaná a „kábítószer-terjesztő” szintagmát. Viszont a templomban sok szép adomány összegyűlt, jó a kereszténység.
 
Emma, aki kezdetben szimpadikus (höhö, ez így direkt!) volt, kezdi teljesen eszementbe tolni a figurát, lassan olyan hülye lesz, mint a Maja. Történik, hogy miután Gréta többedszerre is kijelenti, hogy András nem az esete, csak tuszkolja a magáét a közösbe, de mikor Bandi megérkezik, még őt is lerángatja a büfébe, és elkezdi Ibolya negatív tulajdonságait ecsetelni, a kurvaságra csak azért nem tér ki, mert a kissrác még nem tud vele mit kezdeni. Persze Bandi rendesen gondolkodó gyerek, szerinte, ha Ibi nem bántott senkit, és nem rabolt bankot, ráadásul apu barátja, akkor rossz arc nem lehet.
 
Emma teljesen kiakad, de ezt már Noémi sem díjazza, sőt Erik sem, így a lány hamarosan rájön, hogy tök rossz fej. Bandi ráadásként elmesél neki egy tanulságos történetet, amiből végképp leszűri a tanulságot, és ha megszeretni nem is, Emma legalább elfogadni megpróbálja Ibolyát. Persze ezeket megelőzi egy alapos atyai fejmosás a kölök belekeverése miatt, ami tényleg csúnya dolog volt. Laci eltiltja Noémit Tónitól, mert az drogos, ám Orsi lassan - tényleg lassan! - meggyőzi férjét, hogy ne foglalkozzon evvel, mert amúgy is egy nagy tulok, és gondoljon Csabára. Az mekkora köcsög volt, tényleg! Még jó, hogy az eszembe jutott. Juliék Klaudia távolmaradása okán még nem költöznek, de iszonyatosan megbántottak, amit többször is elmesélnek.
 
Claudia (egyszer így, majd úgy írom, láttam, Juli így írta) még mindig Tespedtváron nyaral, és rosszabbul néz ki, mint ahogy Tina Turner csinálhatja ébredés után, gondolom, ehhez nem kellett semmit sem sminkelni. Zsófi és Orsi is meglátogatják, de ez sem használ, viszont az öngyilkosság is szóba kerül, mint megoldás. Remélem, nem péntekre időzítették. Miklós cudarul megbántja Pandát, mikor kiderül, hogy az figyelmeztette Gézát. Addig csűri a helyzetet, mire kihozza, hogy Pandától nem akar gyereket. András, hála az égnek, beszél vele, és szembesíti pár saját gonosz lépésével öccsét, aki végül bocsánatot kér a durcásan maradt Anditól. Magdolna Botond keresésére indul, és egy edzőteremig jut, de előre nem sokkal. Tán pénteken?
 
Emma körmészni hívja Ibolyát, de András csapdát sejt a békülési kísérlet mögött, és lemondja a munkát, majd, miután beszélt lányával, mégis engedélyezi a békülési kozmetikát. Azért Ibolyát figyelmezteti, készüljön fel egy terrorista akcióra, de a találkozás végül békésen és pozitívan lezajlik. Olyan szép, mikor Klaudia és Julianna egymástól függetlenül, más-más térben, de azonos időben levelet próbálnak egymásnak fogalmazni érzéseikről, de sajnos ez csütörtökig nem sikerül. Én még úgy hagyom el szerdán a sorozatot, hogy Clau és vállalkozása romokban, és Lászlónál is tart még a revizorkodás. Most jut eszembe! Zsolti sem nagyon erőltette meg magát a hét első felében, tényleg minden érdekes az utolsó két napon szokott történni? 
 
háopépé
2007.06.26
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 24., csütörtök

Eszter, Eliza
H
21
K
22
Sze
23
18:10
Megaagy
amerikai animációs film, 2010
18:15
A ház
szlovák-cseh filmdráma, 2011
18:15
Elvis és Anabelle
amerikai romantikus filmdráma, 2007
18:20
Kékharisnya
amerikai vígjáték, 1988
19:15
Fegyvere van, veszélyes
amerikai vígjáték, 1986
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.