Nem tudom, ki hogy van vele, de én speciel erősen bírom Olaszországot. Azon belül is kedvenceim az úgynevezett trattoriák, ezek a kis családi vendéglők, mert tutira visszaadják a hamisítatlan olasz feelinget.
No mármost, a címben szereplő műintézmény meglátogatásakor pont ez a hangulat fogadott, és ez azért erősen bejött. Mamma Andrea vezényli a hadműveleteket, gyakorlatilag mindent egyszemélyben csinál, ráadásul elég profi módon. Az általa készített pizza például – érdekes módon – pont olyan tud lenni, mintha mondjuk, Rómában ennénk, vagyis nagyon vékony, viszont annál vastagabban terül el rajta a „feltét”. Egyrészt mert végül is egy pizza esetében azért nem a tészta a legfontosabb, másrészt, ha már ez az eredeti, hát miért is ne legyen olyan?
Persze vannak tészták is, a névhez méltóan, természetes a minestrone is, de ezeken kívül akadnak jóféle húsételek is. És mindez hihetetlenül olcsón, főleg ahhoz képest, hogy a hely, ugye, abszolút a belvárosban található (a Bacchus udvarban). Fontos infó szerintem, hogy tartozik hozzá egy jó kis pincehelyiség is, ami teljesen bulira van kitalálva, úgy nagyjából húsz főig. Van lent egy csocsóasztal, kényelmes kanapék, meg minden. Na persze, ha jó kávét akarsz, akkor azt is érdemes itt kipróbálnod. És még menü is van, majd’ elfelejtettem.
De ami mindent visz az egészben, az akkor is a „mamma” lehengerlő személyisége. Ettől válik igazán trattoriáva, igazán olaszossá, igazán jó hellyé. Ha szereted az ilyen helyeket, térj be te is a Tésztaudvarba!
Tésztaudvar
Pécs, Irgalmasok u.
Tel: 30/30-70-770
Pizzák: 650 Ft; Tészták: 450 Ft; Minestrone: 250 Ft; Kávék: 180–250 Ft

Urbitális Majális 2012 Budapest, 2012. május 1 - 31.
Bogarak, lepkék, madarak Győr, 2012. május 3 - 31.
Tavaszi Művészeti Fesztivál 2012 Bp Budapest, 2012. május 11 - 26.
Gasztroudvar 2012 Szeged, 2012. május 18 - 25.
XVIII. Szegedi Borfesztivál Szeged, 2012. május 18 - 27.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek