Az Isaura-jelenség megint működött! A sok rajongói levél és dühödt nyugdíjas-akarat hatására idomulni látszik sorozatunk forgatókönyve, és a nép szájíze szerint alakul Géza és Kinga kapcsolati rendszere. Az álompár összecsinálódik! Bobbi Júing után újabb csodatétel! Ám a csodát kiegyenlíteni is kell, ezért a másik oldalon három köztörvényes szereplő jelenik meg, akik a búbánatot szerencsésen költöztetik a fővárosból egy kis porfészekbe. Bizony, Palkóék újra az eltévelyedés útján!
Sajnos nem Laci kokizta le Kingát, és amúgy a maga módján sajnálja is, épphogy csak nem röhög. Aztán meg egyenesen sírni lesz kedve, mikor megjelenik András a két árokarcú tinivel, és felháborodottan magyarázatot kér a pofaügyi történéseket illetően. Laci azt csinálja, amihez a legjobban ért, nem ért semmit, de intézkedik, ami nála kiabálást jelent. Közben Agronómusházán is zajlik az élet, a városi gyerekek minden sört megisznak a falusi és környezetidegen helyszínen, és ez még csak az első nap! Zsófi elmaradt egyetemi kötelezettségeivel, ami nem újdonság, de ezúttal hiányosságának családi vonzata is lesz, nem is akármilyen. Nem rajzolt férfiaktot ugyanis, ezért Klaudiának kell neki modellt szerezni, hogy otthon behozhassa a lemaradást. Az izgató férfitest meg is érkezik rendben, és Magdolnát kéri útmutatásra, aki rögvest rohan Zsolthoz a kényes információval.
A főpincér lazán elhessegeti Magdit a bizalomra hivatkozva, majd mérgesen haza rohan, és kipenderíti lakásából a munkakörileg pucér manökent. Zsófi egész hétre kiakad, de Zsolt is bosszút forral Klau ellen, aki az egészről tehet szerinte. Hála az égnek a kislányok nem mennek a héten sehová az arcuk miatt, lehetne ez egy állandó program. Tóni viszont gyorsulva halad a népnevelő módon ábrázolt, sztereotip drogfüggőség felé, ami csak Dánielnek, a nyugati kultúra periférikus mocskán nevelkedett ifjúnak tűnik fel az egyértelmű jelek alapján. Antal ugyanis hol hirtelen leugatja Vilmos urat keményen, hol meg sírva fakad egy kismadár-dög láttán.
A kérdőre vonás nem marad el, és a vádak elől Tóni tagadással, majd kávé túladagolás feltételezésével menekül. Géza nem szívesen asszisztál Miklós silány építőanyag bizniszéhez, de főnökfüggő alkalmazottként kénytelen belemenni a játékba, és szemet hunyni a minőségi kifogások felett. Míg ő a munkával és lelkiismeretével küzd, Tündéje megérkezik hozzá, és Botonddal kezd foglalkozni, ami végül csókcsatába torkollik. Majd éppen torokirányba halad tovább, győzzön a fantázia. Mire Gézu hazaér, Tündi az ágy alá kerül, Botond meg kínos helyzetbe, mikor nagybátyja rájön a turpisságra. Tündét hamar kidobja, Botit gyorsan megüti Géza, és evvel kész is. Botond visszakönyörgi magát nagyszüleihez, de egyre csökkennek a lehetőségei.
Helgát is váratlanul éri a kenőcs elégtelen teljesítménye, és hirtelen megoldást sem talál a tetemes hibára, azonban a vizsgálatok után sem lesz jobb a kozmetikai világ hangulata, ugyanis kiderül, hogy a krémkészítést elölről kell kezdeni. Persze, ehhez új tőkeinjektálásra van szükség, de Lászlót csak nagy részben ejtették a fejére, így már több pénzt nem hajlandó a nőnek adni, aki ezért dühösen elmegy. Eljött az ideje, hogy Laci beszámoljon feleségének vagyoni helyzetükről, de nem ám László elméjében, ő még vár e hétig. Vagy majd a jövő héten. Na, az még szép lesz! Közben András meghívja Ibolyát ismerkedési estre, amin csak Dániel fog részt venni, mert Emmának végre randija van Erikkel. Aki történetünk folyása szerint még Vidéki Béla, de elmondom, mi történt a susnyás peremországban.
Az alkoholínség miatt fiataljaink belátogatnak a falu szívébe, ahol egy lerobbant kisközért képviseli az urbanizációt. Ide betört ablak segítségével tudnak bemenni, és bent meggyújtott gyertyavilágnál látnak. Hogy becsületesség is férjen az elmarasztalható italbeszerzésbe, fejenként tízezer forintot hagynak a pulton az éjjeli „vásárlás” kiegyenlítéseként. Igaz, ennyiből a falut is megvehetnék, de hát így mulatnak a fővárosiak. Kifelé menet Pál sután oltja el kanócát, ami némi habozás után újból tüzet fog, ami aztán házat eszik. Értesítik a tűzoltókat, hazamennek stresszelni, majd reggel sietve elhagyják a devalválódott kistérséget. Na, így tud Emma aztán otthon randit kérni Eriktől – aki, teszem hozzá, a falusi kaland értelmi szerzője volt. Pál ugyan majdnem elszólja magát, de nem derül fény a korábbi érkezés okaira.
No, majd ha rendőrök jönnek, mert az biztos lesz nézőidegesítés okán. Kingát hazaengedik a kórházból, ami jó, mert így Gézával tud társalogni, és hiába szólítja fel Magdus az örök távozásra őt, e momentum maradásra készteti. Ráadásul Zsófi hallja, hogy Géza anyját oktatja a furkálódás miatt, ami új reménysugarat küld Kinga felé. És Géza is egyre többet gondol a lányra, amit rendre Andreával beszél meg. Dániel nyitottan áll Ibolya személyiségéhez, de a második percben inkább lemegy a kávézóba és lelkileg egy frontra helyezi magát Emmával. Szegény András! És még Laci is a prosti ellen voksol! Zsolt aprópénzre váltja sötét gondolatait, ha értelmes ez így, ha nem, és egy óvatlan pillanatban elejti a nála vásárló Júliának, hogy a jóságos Klaudiának bizony van egy ismeretlen, és évtizedek óta örökbeadott leánya. Vanda egyből megneszeli, hogy ők lehetnek a bizonyos zabigyerek-ivadékok, de mikor Juli rákérdez Klaudiánál, az letagadja a tényeket. Aztán beszél Zsolttal. Majd Zsófival is, aki a modellüldöztetés óta ki van akadva párjára. Klaudia kétszínű nyilatkozatot tesz unokahúgának Zsoltról, látszólag támogatja a férfit, de úgy, hogy talán Zsófia elgondolkodik, és magától dönt a szakítás mellett. Én is elgondolkodtam, de semmi több sem jutott az eszembe. Klau aztán megint beszél Zsolttal, és vége a hétnek. A jövő hét problémákkal telítettnek, tehát eléggé jónak ígérkezik!

Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek