Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

14. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál: vége
|
A vasárnap esti zárógálán ünnepélyesen kihirdették a díjak nyerteseit, bejelentették a következő évi Titanic megrendezésének dátumát, premier előtt bemutatták Antal Nimród amerikai filmjét – a fesztiválon vetített alkotások közül néhány azonban hamarosan hivatalosan is bekerül a hazai DVD- vagy moziforgalmazásba.
Legkorábban A halott lány kerül a mozikba, már április 26-tól megnézhetjük a Hungaricom forgalmazásában. És tegyük is meg, hiszen Karen Moncrieff tragikusan szép műve érdemes a figyelmünkre. Mozaikokból összeálló története egy fiatal lány holtteste megtalálásának előzményeit és következményeit járja körül – öt erős női figurával (az idegen, a nővér, a feleség, az anya, a halott lány) a középpontban. 
 
Majd hamarosan jön az Alpha Dog is, ami az idei Titanic nyitófilmje volt: Nick Cassavetes művét május 3-tól nézhetjük meg (ha akarjuk – sajnos az eddig érzelmes munkákkal jelentkező rendező igaz történeten alapuló, drogbandás próbálkozása nem sikerült éppen a legjobban).  
 
Szeptemberben a Budapest Filmnek köszönhetően kerül a mozikba Török Ferenc (Moszkva tér, Szezon) egzisztencialista thrillerként aposztrofált, 24 óra történéseit elénk táró brókerfilmje, az Overnight. Emellett igazi örömhír az is, hogy Antal Nimród (Kontroll) első amerikai stúdiófilmjét, a fesztivál zárófilmjeként vetített Elhagyott szobát is hamarosan láthatjuk a magyar mozikban: a hihetetlenül izgalmas, feszes kaszabolós horrort – melynek két főszerepét Kate Beckinsale és Luke Wilson játssza nagyszerűen – az InterCom mutatja be július végén. 
 
Újabb jó hír az eddigiek mellé, hogy információink szerint a Titanic Filmfesztivál (pontosabban az azt szervező Titanic Filmjelenlét Alapítvány) megvásárolta a tavalyi, 13. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál közönségdíjas alkotásának forgalmazási jogait, így valamilyen formában a közeljövőben biztosan találkozhatunk Miranda July elbűvölően csodálatos filmjével, a Te meg én és minden ismerősünk cíművel is. 
 
Április 23-tól DVD-n elérhető a Marie Antoinette (Fórum Home Entertainment), Sofia Coppolának a cannes-i filmfesztiválon – méltánytalanul – kifütyült rendhagyó kosztümös alkotása. A szubjektív portré modern zenéivel és modern felfogásával a mai fiatal nézőkhöz hozza közel a francia királynét. Szintén DVD-n fogjuk tudni megnézni a Titanic diákzsűrijének fődíját elnyert A gazdatest című dél-koreai szörnyfilmet (Budapest Film). Az elismerést Bong Joon-ho alkotása a műfaji határok kitágításáért nyerte – és ezzel tényleg mindent elmondtak róla (jót és rosszat egyaránt). A Hósüti, Marc Evans (Én pici szemem, Trauma) felkavaró, kacskaringós történetvezetésű filmje az SPI forgalmazásában kerül a boltokba és a kölcsönzőkbe, a Lépj le hamar, és ne siess vissza! című apokaliptikus thrillert, Régis Wargnier alkotását pedig az Intersonic dobja piacra. 
fürkész
2007.04.23
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 24., csütörtök

Eszter, Eliza
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.