Utolsó, tizenegyedik napján, április 22-én, vasárnap japán szex- és norvég gengszterfilmmel, végül Antal Nimród amerikai horrorjával búcsúzott a 14. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál, és természetesen a győztes film sem maradhatott tovább titok.
A Szacsiko Hanai csodálatos élete úgynevezett pinku eiga (pink film), azaz japán softcore szexfilm – legalábbis elsőre. A közösülések megjelenítésén túl azonban Meike Mitsuru munkájában erőteljes politikai szatíra jelenik meg, amely a Bush-kormányon kívül Észak- és Dél-Koreát egyaránt sújtja. A film sztoriján valószínűleg mindenki hitetlenkedve csóválja majd a fejét (egy Szacsiko Hanai nevű prostituáltat véletlenül fejbe lőnek egy étteremben, az eset következtében azonban nem hal meg, hanem különleges képességek birtokába jut; közben hozzá kerül George Bush ujjának klónja is, amely nemcsak a Szacsiko homloka közepén ütött lyukba, de a lány hüvelyébe is nagy kedvvel hatol be, ugyanakkor pedig Észak-Korea nukleáris támadás indítására akarja rávenni az ujjat...), de érdekes módon mindez működik, egy cseppet sem fárasztó és sokat lehet nevetni rajta.
Az Izzat című norvég munka legnagyobb kuriózuma, hogy az első igazi gengszterfilm, ami Norvégiában készült. Ulrik Imtiaz Rolfsen – részben önéletrajzi elemekkel átszőtt – műve az oslói pakisztáni bandák világába vezeti be a nézőt főhősének alakján keresztül. A film Wasimot 13 éves korától 36 éves koráig követi, azaz megnézhetjük, hogy lesz a simlis kölyökből kőkemény gengszter és drogdíler, majd természetesen jön egy nem várt (?) fordulat. Ezzel az Izzat – amely egyébként a pakisztáni közösségben igen nagyra tartott ’becsület’-et jelent – leginkább Scorsese Nagymenőkjére emlékeztet, de minden egyéb elemében is az amerikai gengszter- vagy bandafilmeket idézi. Szinte minden kockáját láttuk már valahol – a műfaj rajongóinak azonban valószínűleg ez is elég a tökéletes élvezethez.
A Titanic Antal Nimród magyar rendező hollywoodi stúdiófilmjének, az Elhagyott szobának levetítésével zárult, de előtte persze kihirdették a fesztivál győzteseit. A legjobb versenyfilmnek járó Hullámtörők-díjat az argentin Antenna, Esteban Sapir filmje nyerte (a rendező internetes kapcsolat és webkamera segítségével köszönte meg az elismerést), míg a közönségnek a Mickybo meg én tetszett a legjobban. Idén először diákzsűri is tevékenykedett a mustrán, ők két dél-koreai filmnek, A gazdatestnek és a Keserédes életnek ítéltek díjat.
Alrovatunkat még ezután is érdemes lesz figyelemmel kísérni, hiszen hamarosan a fesztivál tapasztalatait összegző összefoglalóval jelentkezünk, melyben a Titanicnak a közeljövőben mozi- vagy DVD-forgalmazásba kerülő filmjeiről is írunk.

Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek