Ez a hét laposabb volt, mint a szomszédban lakó hatodikos kislány, gondolom ezt azért, mert tegnap jutott időm megnézni ezt az időszakot, de ma már alig emlékszem valamire, pedig sör még a távolban sem volt, maximum családom patyolatfehér vitorlája csak. Mi is, hogyan? Ahá, megvan, Zsófiával kezdődik, és nagy talánnyal ér véget. Zsuzsa eldöntötte, új életet kezd a szomszédban, a sorozaton kívül, csak még nem tudta elmondani, pedig nagyon várom már. Ricsi leleplez, de még csak fejben, viszont Kinga és Imre is lepleznek, de azon mindenki elcsodálkozik, én meg bosszankodom, mert hajrá Géza!
Zsófi akkora patáliát rendez a vendéglőben, hogy még az udvari bokrok is a kocsmába bámulnak csodálkozásukban, majd hazarohan, és ott folytatja. Zsolt utána küldi Kingát, amivel csak azt éri el, hogy már ketten szidják őt és ex-macáját, ezért hamarost a szőkeséget is felszalasztja Zsófihoz. Ez sem oldja meg a problémát, ugyanis a delnő (ezentúl Vikinek fogom hívni, mert arra emlékszem) közli Zsófival, hogy jobban teszi, ha távozik Zsolt életéből, aki pár nap múlva majd úgyis elfelejti őt, ha eleget vigasztalják, amiről majd ő kezeskedik. No, több sem kell Zsófiának, mindenki után rohan a kávézóba, és pofán dobja Kingát egy tortával, mert béna. Végül elköltözik Zsolttól, aki Viktóriát is kirúgja evvel a lendülettel, és szomorkodik. Tóni megkapja levelét egy hivataltól melyben közlik, hogy nagy pénz üti a markát. Tóni mégis elkülönít egy kisebb összeget anyja részére, mert rendes, a többit meg meglátja majd. Ugyanis Miklós nem tart igényt az összetört kocsi értékében felajánlott pénzmennyiségre. Ricsi és Emma végre közös dugásra készülnek, méghozzá alaposan, hogy szép legyen, bár én ezt kettőjükre nézvén inkább nem kommentálnám.
Á, most jutott eszembe a hét legfontosabb dolga! A dolog jó szó. Hogy, - amivel mondat nem kezdődik! - Imre, mikor Kinga tortásan hazamegy átfürdeni, le sem tudja venni a szemét a leányról, aminek egy forró csók lesz a vége, és egy rakat dugás, de nem mutatják, csak a végén a ráutaló magatartásformát. Ezt kapjátok ki! Innentől kezdve járnak, amit egyedül Géza visel el nehezen, bár ezt titkolni igyekszik. Csak úgy csattannak a csókok a Rózsában! Zsófi hallani sem akar Zsoltról, ezért az Klaudiához fordul segítségért és zsarolásért. Az ajánlata szerint ha a nő meggyőzi unokahúgát Zsoltról, akkor nem lesz kiplakátozva törvénytelen gyermekének ténye a környező villanyoszlopokra. Jó, így lesz, és Klaudia elkezdi győzködni Zsófit a férfi erényeiről, annál is inkább, mert a lány a lehető legrosszabb pillanatban költözött haza, amikor Klaudia be akarja vonni életükbe idős lányát, valamint unokáját. Tehát Zsófi takarodjék vissza Zsoltihoz, most! Pál állásinterjúra megy, de erről egyelőre csak ennyi. Zsuzsi jót vacsorázik János szomszéddal, majd kúrni is felmegy hozzá, miközben ura otthon várja őt egy romantikára hangolt kisasztallal, amin pezsgő és egy lassan fogyó gyertya árválkodik. Zsuzsanna hajnalban tér haza, de már nem kelti fel alvó férjét, csak leteszi a seggét az ágyba. Andris reggel sem adja fel, és folytatná a rútul meghiúsult szentimentalizmust egy hétvégi kirándulással, ám Zsuzsa alapítványi teendőire hivatkozva hárítja a felajánlást. Viszont tök rendes, hogy egyelőre nem mondja el férjének, amit már Jánossal elhatároztak, az őszinte felvállalást, inkább hagyja őt szenvedélybe fulladni. János viszont türelmetlen emiatt, és udvariatlanul viselkedik barátjával. Remélem, majd kap egy akkora sallert, hogy Zsuzsa halott mellei adják a másikat. Mivel a malteros fiút (elfelejtettem a nevét) zavarja Imréék egymásra találása, költözést tervez, szerintem a sorozatból is, ugyanis alig van már ott dolga neki. Laci gratulál Imrusnak, biztosan örül, hogy mégsem buzi nevelt fia, de legalábbis ad a látszatra. Géza meg csak füstölög magában, és figyelmezteti Imrét, aminek még László sem örül. Vilmos szerint meg fia féltékeny.
Ricsiék kibekizését (de szép szóalkotás!) megzavarja Magdusék elromlott mosógépe, ami miatt az öregasszony Tildáék háztartását vegzálja, és szennyest válogatni kér. E művelet közben találja meg Ricsi Botond rahedli pénzét, és nagyon dühös lesz a félrokonra, akinek ráadásul egy telefonbeszélgetését is kihallgatja, amiből kiderül, hogy az autótolvajlás a fiú specializációja. Elhatározza, hogy lebuktatja a rohadékot. Andrea nem enged Miklós folyamatos nyomásának, és nem fogadja vissza a férfit, annak ellenére, hogy marhapörköltet főz. Nóra egész héten nem telefonál, biztos megint szül. Ricsi kérdőre vonja Botondot, aki falhoz szorítással és fenyegetéssel válaszol, ezért Richárd úgy dönt, szélesebb fórumhoz fordul véleményével. Ám Boti okos, gyorsan megadja Tildának tartozását, Magdiéknak meg kedveskedik, így Ricsi egyedül marad véleményével. Igaz, figyelmezteti a fiatal bűnözőt, hogy nincs nyugvása az igazság kiderítéséig, mire megint falhoz cibálás és viszontfenyegetés a válasz. Klaudia érvei hatására Zsófi visszamegy Zsolthoz, de határozottabb szerepet szán magának a kapcsolatban, meglátjuk mennyire hajlékony a fiatalember. Klau közben másik projektjén is dolgozik, ezért felkeresi a nevelő nagypapát, és rajzpályázati ajánlatot tesz inkognitóban unokájának, amit majd lányával kell úgyis megbeszélnie. Remélem, most semmilyen eheti történést nem írtam meg, ha mégis, majd elmondom, viszont nem is emlékszem más fontos, kiemelkedő eseményre. Három percet gondolkodtam, és de. Géza megkapja Pál irodai munkáját, na ennyit ér a diploma. Remélem, beletanul, mert Gézu az egyik kedvencem, azt olyan jó helye lenne neki ott. Most megint két perc gondolkodás jön. Emmáék rózsaszirmokon gyaktak, ha ez érdekel valakit, de ennél több már tényleg nem, már csak azért is, mert a csattanós pénteki végzet két perc híján lemaradt.

Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek