Éhesanyám! (441.)
|
Barátok közt 441. március 5-ig
Összetett hét áll mögöttünk, csupa szervezkedéssel, és kitoloncolással, hogy csak Tóni anyját, és nevelőapját említsem, de azt hiszem, maradt még a tarsolyban egy kis purparlé. Zsuzsa választani látszik életének útelágazásánál, híj, de tényleg nehéz szó ezt leírni is. Ma sóletet ebédeltem este, és bár nagyon aranyos volt kisfiam, nem hagyott dolgozni, ami heveny gyomortájéki ideget okozott, hiába koncentráltam. Egyelőre ennyi jutott az eszembe, meg, hogy most mutattak két csöcst a tévében.
Tóni anyja tényleg nem viccelt, nagyon ragaszkodik fia örökségéhez, ráadásul úgy gondolja, hogy nagyon rendes anya volt, mikor fiát eldobta magától, ezért meg is érdemli azt a vagyonkát. Tóni rettentően kiakad megint, de anyja ellökdösi a neki szánt buliba, Laciék meg elindulnak díjat átvenni. Megérkezik Magdusékhoz Botond, Bálint fia külhonból, és nagyon kedves, jóravaló fiúnak mutatkozik, leszámítva a lopott kocsit, amin hamar túl is ad a családi üdvözlő vacsorát követően egy Bicskás nevezetű alvilági figura közreműködésével, aki további gépjárművek iránt is érdeklődést mutat, és gurigában adja a pénzt. Mindez a Rózsában zajlik, ahol Botond szintén szélesen mosolyog, bőséges mennyiségű italárut vesz családjának, majd bőséges borravalóval jutalmazza Kingát. Egyedül Géza lát át valamennyire a kedves fiatalemberen, és elutasítja Boti kérését az együttlakást illetően, inkább anyusék panzióját ajánlgatja. Tóni ezalatt rosszul érzi magát születésnapi partiján, és folyton kapzsi anyaféléjére gondol, de mikor az távozik az ünnepélyről, beleveti magát a kavalkádba. Aztán - olyan ajándékféleképpen - Noémivel is alhat, de a takarítást reggelre tolják a megérkező, spicces ősök beleegyezésével. Klaudia, miután az agg nővérkével rátalált, és hihetetlen módon megismerkedett lánya nevelőapjával, egy unokáról is tudomást szerez, ezért fényképezőgépet vásárol, és holnap felfedezőútra fog indulni Orsival, aki így kihúzza magát a takarítási kötelezettség alól.
 
Zsófiék lakótársa eleinte jól viselkedik, majd folytatólagos rosszalkodásba kezd, amit faramuci vásárlással egybekötött Zsolt-édesgetéssel tetéz, ezért Zsófia egyre infantilisebb. Másnap van, Orsiék lányvadászaton, Laci meg másnaposan takarítva éled, míg Tóni hazasiet, hogy alaposan kirúghassa anyját az életéből, megtagadva tőle az anyagi követelést. Miklósnak igaza volt, de a fia ettől még ugyanolyan rohadtul viselkedik vele is, pedig még jogosítvány-szerzési támogatást is felajánlottak neki pár kedves szóért cserébe. Orsi és Klau követik az atyát egészen lányáig, majd ott végigvárnak egy háromórás étkezési maratont, hogy aztán pár képet készíthessenek Klaudia leszármazottairól. Zsuzsa teljesen összezavarodott János támadása után, ezért mindent megtesz, hogy András érdeklődését felkeltse, de az okosabb annál, meg unottabb is, és észre sem veszi felesége küszködését, aki végül úgy dönt, hogy elfogadja a szomszéd vacsorameghívását. Nem sokat küzd, mert ez még hétfőn történik. Ricsi kibékül Emmával, de egyelőre nem dugnak. Noémitől Zsófi fülébe jut Klaudia titkos küldetése Orsival, ezért a lány heveny őrültségre gyanakszik, de Zsolti közbenjárására Klaudia el tudja oszlatni nőrokona gyanakvását. Botond azt hazudja Tildának, hogy le van égve, és munkakereséshez szeretne telefont vásárolni, amihez még akkor is erősen ragaszkodik, mikor megtudja, hogy a lány éppen egy másik munkanélkülit tart el. Olyan álnokul szemtelen módon adja az áldozat félrokon szerepét, hogy végül Tilda megsajnálja és kisegíti őt egy ötvenezer forintos csúcskészülékkel, amit Botond választ. Pál erősen kiakad. Miklós nagyon szeretné, ha Panda visszafogadná, ezért szövetséget köt egykori elraboltjával, hogy segítsen visszaszerezni a lányt. Klaudia beszél Andreával az üzleti élet fonákságairól, és az ehhez kapcsolódó kőkemény magatartásformáról, ami kicsit megingatja a nőt, de végül Panda úgy dönt, nem hajlandó a férfival együtt élni. Noémi beszél Tóni makacs fejével, ezért az békülékenyebb hangot üt meg nevelőapjával, bár hamarosan megtudja, hogy Miklóst újfent lapátra helyezték, ezért költözködniük kell, mert Nóra lakásában szerződésileg már Géza az úr. Miklós elfelejti elmesélni fiának, hogy a kiebrudalás hátterében tulajdonképpen egy emberrablás áll, elegánsan átsiklik az indokok fölött.
 
A Zsoltéknál élősködő cafka nevét megtanulom majd, ha a jövő héten is lesz még. Maradjunk abban, hogy ő nagyon ügyes, és jó kannái vannak. Beédesgeti magát a kávézóba is, ahol egyből másodrendűvé fokozza Kingát, egy újabb jelentős ellenfelet szerezve magának. Egyenes az út Zsófia és Kinga szövetkezéséhez. Kezdeti próbálkozásaik nem hoznak eredményt, a ledér szőkeség ügyesen hárít. Klaudia közben tényleg halad az őrület felé, felfokozott idegállapotában különféle szalonképtelen megoldásokat talál ki a hirtelen termett hozzátartozók életének megreformálására. Ezekből még nagy fog kikristályosodni. Zsuzsa pánsíp koncertet hazudik a jó vacsora kedvéért, mert tudja, hogy András nem lelkesedik a magas kultúra eme elfajzott ága iránt, ám Emma empatikusan figyelmes közbenjárása majdnem keresztülhúzza a bűnös étkezést. Andris mégis otthon marad, ám készül egy romantikával teli estére, mialatt Zsuzsa és János egymás unalmas társaságában szórakoznak egy étteremben. Nóra néha telefonál, róla ennyit. Na, mivel már nyolc perce csak bámulom a monitort, és végigvettem magamban az összes szereplőt, nem jutott eszembe semmiféle korszakalkotó, leírhatom a záróakkordot. Zsolt beszélni szeretne a szőkével a rakoncátlankodások miatt, ezért az irodába hívja, ahol nem jut sokra, mert a szöszi a szájába mászik, pont akkor, mikor Zsófi ötletszerűen benyit a helységbe. Na, ez jó lesz, tudom, mert már láttam. 
 
 
háopépé
2007.03.07
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 24., csütörtök

Eszter, Eliza
H
21
K
22
Sze
23
18:10
Megaagy
amerikai animációs film, 2010
18:15
A ház
szlovák-cseh filmdráma, 2011
18:15
Elvis és Anabelle
amerikai romantikus filmdráma, 2007
18:20
Kékharisnya
amerikai vígjáték, 1988
19:15
Fegyvere van, veszélyes
amerikai vígjáték, 1986
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.